Gyászol Karácsony Gergely – ezzel a képpel írta le súlyos és fájdalmas szavait

Szörnyű, tragikus számok: soha ennyien nem haltak meg egyetlen nap alatt a járványban.

Elhunyt 195 ember, az áldozatok száma már 17 ezer fölött. Szinte felfoghatatlan, mintha kezdenénk belefásulni az adatokba, pedig ezek mögött mindannyiszor sorsok és emberek vannak, emberek, akik szerettek és akiket szerettek, rokonok, barátok, ismerősök mindannyian.

Már régen itt volna az ideje, hogy tudomásul vegyük: az együttérzés parancsa azt kívánja meg, hogy amikor egy kisvárosnyi magyart veszítünk el, akkor a politikai lózungoknak és a sikerpropagandának nincs helye, csakis az emberséges szónak.
És persze az emberséges tettnek.

Mi kell még, hogy a kormány belássa végre, hogy nem hadakozni kell, hanem együttműködni, nem dölyfösködni, hanem együttérezni?!

Az együttműködés és az együttérzés azt követelné meg, hogy minden létező és lehetséges segítséget igénybe vegyenek az egyedüli megoldást jelentő oltások felgyorsítása, zökkenőmentessé tétele érdekében.

Az önkormányzatok segítségét, politikai megfontolásoktól mentesen, mert nincs ellenzéki oltás, vagy kormánypárti oltás, közös gyász és közös küzdelem lehet csak.

Ezért mi továbbra is készen állunk, más önkormányzatokkal együtt, új oltópontok kialakítására.

Vagy adják ide a vakcinákat, hogy megoldhassuk magunk.

Továbbra is arra kérek mindenkit, tartsunk ki, még tartania kell a türelmünknek, még tartanunk kell magunkat a mégoly kényelmetlen szabályokhoz.

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra!

Horrorisztikus haláleset történt a Honvéd kórházban – az ilyesmire nincsenek szavak

A Blikk értesülése szerint meghalt az az 54 éves tanárnő, akit sebészeti ollóval többször arcon és mellkason szúrt a Honvédkórház egyik Covid-osztályán szombaton egy kínai állampolgárságú férfi.

A BRFK sajtóosztálya kérdésünkre megerősítette a hírt.

Arról, hogy módosítják-e a bűncselekmény tényállását, még nem tudtak információt adni, igazságügyi orvosszakértők fogják eldönteni, hogy a támadásnak mekkora szerepe volt a nő halálában.

A rendőrség feltehetően csütörtökön ad részletesebb tájékoztatást az ügyről.

Mint korábban megírtuk, a 37 éves kínai állampolgárságú férfi a szurkálás után kirohant az osztályról, a biztonsági őr megpróbálta visszatartani, de a támadó őt is megsebezte a kezén. A tettest végül a kórház udvarán fogták el a rendőrök.

A Blikk szerdán azt írta, hogy az 54 éves, megtámadott asszony évtizedek óta tanárnőként dolgozott.

A nő a támadás idején mélyaltatásban volt, gépi lélegeztetésre szorult, ekkor rontott rá a férfi.

A lap szerint a szúrások a nő agyát is érintették. Információik szerint a támadó bekerülése előtt drogfüggő volt, a kórházban elvonási tünetei voltak, kihallgatásakor nem tett beismerő vallomást, csupán annyit közölt, hogy nem emlékszik semmire.

A kínai férfi letartóztatását kedden rendelte el a bíróság, mely az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy döntött, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a férfit gyanúsítottként hallgatta ki védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt.

via: telex

Ennyire még nem akadt ki semmire Gyurcsány – örjöng a DK elnöke, nem is véletlen

Közösségi oldalán fakadt ki Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök. Mint írja:

Nem Dubajba kell menni, hanem a francba. De tényleg

A fél ország beteg, vagy reszket a vírus miatt, a kórházainkban hadiállapotok uralkodnak, a gazdaságunk romokban, ezrek vesztették el a munkájukat.

És akkor mit csinál a fideszes elit? Orbán strómanja?

Dubajba utazik. Magángépen. Minden járványügyi ajánlás ellenére. Mert a senkik ma a dubaji légtérben érzik magukat valakinek. Mert nekik lehet.

Hát nem lehet. A mocsok az mocsok, elromlottatok végleg. Mi nem fogunk veletek együtt romlani. Mert senkik vagytok.

Gyász: Koronavírusban hunyt el a legendás rádiós

Haláláról a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete számolt be Facebook-oldalán.

Szomorúan értesültünk róla, hogy Pick Róbert tegnap hajnalban elhunyt.

“Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk és barátunk, közösségünk egyik legaktívabb szabad rádiósa, a Muzsikus és a Motoroshang közösségi rádiók szíve-lelke, a Közös Hullámhossz programok egyik szervezője

– Pick Róbert ma hajnalban alulmaradt a koronavírussal folytatott küzdelemben. Részvétünk a hozzátartozóknak. Hiányozni fogsz, Robi!”

– búcsúztatják a rádióst, aki a Civil Rádiónak is munkatársa volt.

“Nem merem őket felhívni, mert biztos vagyok benne, hogy lincshangulat lesz“

A kép illusztráció

“Nem merem őket felhívni, mert biztos vagyok benne, hogy lincshangulat lesz“

— mondta az a háziorvos, aki a minap 130 főt hívott be ismétlőoltásra, de mivel csak 20 AstraZeneca-vakcina ért oda, a Sinopharm pedig nem, 130-ból csak 20 embert tudott beoltani.

Azért is van most káosz, mert az elmúlt éveket arra (is) használta az urak-szolgák világban gondolkodó Fidesz, hogy a szakmai együttműködések bejáratott útvonalait száműzze.

Helyettük vagy egészen másfajta “partnerséget” építettek fel, vagy kicsinálták azokat, akik nem álltak be a sorba.

Járványhelyzetben ugyanakkor nagyon kendőzetlenül mutatja meg magát a kompetenciahiány, az, hogy az uram-bátyám Fidesz-világ nem bír szervezetten levezényelni egy szakmai programot.

Persze, hiszen ők sosem hittek abban, amiről nekem speciel az egész politika szól:

hogy a legjobb megoldások minden érintett bevonásával születnek meg, hogy a demokratikus vitát a fejlődés lehetőségének tekintjük, hogy egy potens kormány nem felszámolja, hanem komolyan veszi a kontrollfunkciót is ellátó szervezeteket és legfőképpen a szakmát. – írja mindezt Szél Bernadett független parlamenti képviselő

Olyan dokumentum jutott Hadházy Ákos kezébe ami alapvetően rengeti meg Orbánékat

Hadházy Ákos - Fotó: MNO

Ott tartunk, hogy gyakorlatilag minden szavahihetőségét elveszítette a kormány. Ez már a teljes állami tehetetlenség és diszfunkció.

A független parlamenti képviselő közösségi oldalán egy Végettséget igazoló okmányt osztott meg. Hadházy szerint azonban valami nagyon nem stimmel vele.

A képen egy Védettségi Igazolvány látható, amivel van néhány baj. Pontosabban csak baj van vele:

– aki kapta, nem kérte;
– aki kapta, kiskorú;
– aki kapta, nincs oltva;

– aki kapta, nem produkált sem tüneteket, sem pozitív teszteredményt (bár többször tesztelték, mert sportoló – őket bezzeg lehetett…);
– aki kapta, annak csapattársa volt igazoltan pozitív, de ennek ellenére nem állították le az edzéseket és senkinek nem kellett karanténba vonulni. Ez az infó legelképesztőbb!

És amit már tudtunk eddig is:

– a kártyán nem szerepel az esetleges oltás típusa, így könnyen lehet, hogy utazáshoz nem lehet majd használni;

– a kártya nagyon rövid ideig érvényes, ebben az időszakban még amúgy sem lesz jó semmire. Pontosabban egy valamire igen: aki gyártja, nyilván nagyon jól jár vele anyagilag.

Lebukott a kormány – a DK-s Molnár Csaba ismét súlyos információkat hozott nyílvánosságra

Csaba MOLNAR MEP in the EP in Brussels

Lebukott a kormány!

Hiába próbálják tagadni, a hivatalos uniós adatokból egyértelműen látszik, hogy 600 ezer be nem adott vakcina áll a raktárakban, miközben idősek, krónikus betegek, veszélyeztettet területen dolgozók hiába várnak az oltásra.

Egészen hitetetlen az a dilettantizmus, amit a kormány most már hónapok óta művel az oltásokkal kapcsolatban.

Csak a titkolózáshoz, az adatok kozmetikázásához értenek, de arra képtelenek, hogy normális megszervezzék az oltásokat.

Minden rekordot megdönt az új betegek, és a kórházban ápoltak száma.

De amit Orbánéktól látunk, az már nem egyszerű bénázás, hanem a kormányzás totális csődje.

Sírva könyörgött, hogy segítsek neki meghalni – Sokkoló levelet kaptunk egy olvasónktól

A kép illusztráció

Azt gondolom olyan levelet kaptunk egy olvasónktól, ami rávílágit arra, hogyan is mennek a dolgok Magyarországon. Nem is teszünk hozzá semmit, a levelet változtatás nélkül közöljük:

Hogy mi jár a fejemben? Senkit nem hagyunk az út szélén, és Minden élet számít. Zengi folyamatosan az agymosásért felelős média.

Ez szép is, hangzatos is, csak éppen nem igaz! Drágáim, úgy b@sznak át benneteket,mint sz@rt a palánkon!

2,5 éve tüdőrákot diagnosztizáltak édesapánknál. 2 évet végig küzdött, majd jött a kurva covid.

2020 október 28-án egy eszméletvesztéses roham után olyan állapotban került haza, hogy egyedül ülni, állni nem tudott, de segítség nincs, mert covid van.

Jöttek a rosszul létek, az esetek nagy részében otthon hagyták,mondván covid van. Arról már nem beszélek, hogy mikor maga a mentős mondta,hogy minek vigyék be, nem lesz jobb, érdekes módon a papírra az került rá,hogy a család nem engedte bevinni.

Időközben megvettük az ápolási ágyat, felváltva vagyunk vele, az állapota egyre romlik. Folyamatos rosszul létek, egyre többször, egyre durvábbak, de valahogy minden egyes alkalommal az a válasz, hogy covid van, és hazaadják.

Közben mosdatunk, pelenkázunk, megtanultunk kúpot adni egy felnőtt embernek, akinek a jobb oldala nem mozdul, figyelemmel kísérni a gyógyszerezést.

Rohadtul odafigyelni, hogy a morfin tapaszt csak akkor írják fel,ha már az utolsót ráraktad, ellenben a gyógyszertárban hiába van leadva a papírod, nem biztos, hogy van azonnal. És jött a mai nap. Az állapota már annyira szar, hogy vért hányt.

A mentő bevitte, és most jön a vicc. Gyógyszer után nem hányt,így hazaadják.

Szóval mi jár a fejemben? Már nem fogok cenzúrázni. Rohadtul elegem van a covidból. Rohadtul elegem van abból, hogy nem tudok segíteni. Hogy éjszakákat vagyunk fent vele, mert üvölt fájdalmában.

Hogy vért hányt, és mivel a gyógyszer után már nem, ezért ma is hazaadják. Félre értés ne essék. Október 28 óta folyamatosan vele vagyunk, ápoljuk, rendezzük, nem lepasszolni szeretnénk. DE.

Tudod milyen érzés apukád fejét fogni miközben vért hány? Tudod milyen hallgatni azt, amikor sírva könyörög, hogy segíts neki meghalni, mert nem bírja már az állandó fájdalmat? Tudod milyen az, amikor te is és ő is zokog az első fürdetés alatt, amit nem tud megoldani egyedül?

Tudod milyen az,amikor bárhová fordulsz, sehonnan nincs segítség,mert covid van? Tudod milyen az,amikor így adják haza, hogy egy papíron van leírva, hogy kell a vérhigítót beadni?

Tudod, hogy milyen az,amikor 6 hónapig nem látja orvos,mert küldd el képen,hogy mi van vele? Így nem hagyunk senkit az út szélén és így számít minden élet.

A f@szom kivan a coviddal. Leszarom,de tényleg. Az ő élete miért ér kevesebbet,mint egy covidosé? Az övé,aki egész életében embereket mentett?

Nekem és a testvéreimnek miért kell tudnunk szakápolónak IS lenni? És az utolsó kérdésem.

Egy kutyának kegyelmet adnak ilyen állapotban, neki miért nem segítenek semmit? Magyarország jobban teljesít. Jah nem!

Egy nap alatt 100-zal nőtt a lélegeztetőgépen lévők száma, soha nem volt még annyi áldozat egy napon, mint most

Egy nap alatt 100-zal nőtt a lélegeztetőgépen lévők száma, soha nem volt még annyi áldozat egy napon, 195-tel nőtt a koronavírus magyarországi áldozatainak száma.

Velük együtt már 17 421 ember halt bele a vírus szövődményeibe. Annyi haláleset egy napon még soha nem volt, mint most, az eddigi mélypont 2020. december 5-e volt, 193 koronavírusos áldozattal.

Kórházban 10 284 embert ápolnak, 440-nel, mint egy napja. Közülük 1167-en vannak lélegeztetőgépen, az egy nappal korábbinál 100-zal többen. Mindkét adat a legrosszabb a járvány kezdete óta.

Mindössze 3456 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak, ami nagyon kevés az elmúlt napokhoz képest, de szintén nagyon kevés, mindössze 13 649 teszt elvégzésével jött ki ez (ennyire kevesebb tesztet utoljára március 1-jén jelentettek), vagyis az elvégzett tesztek 25,3 százaléka lett pozitív.

Az adatszolgáltatás héten belüli ingadozásai miatt ezt általában az egy héttel korábbi számmal érdemes összevetni – múlt szerdán 8312 új fertőzött került be a statisztikába -, de most ez is torzíthat, mivel még a hosszú hétvége teszteredményei kerülhetnek most az adatok közé.

Eközben 2382 embert minősítettek gyógyultnak, így az aktív esetszám 879 fővel nőtt, 156 096-ra. Ez a legmagasabb szám idén, utoljára szilveszterkor volt ennél magasabb az aktív esetszám.

Az oltási adatokon látszik, hogy a hosszú hétvége után kedden újra beindultak az oltások. Tegnap 50 269 embert oltottak be – ez múlt péntek óta a legmagasabb szám -, összesen már 1 397 342-t. 7241 fővel 406 746-ra nőtt azoknak a száma, akik már mindkét dózist megkapták.

Forrás: HVG

Az MSZP elnöke Orbánnak üzent – Tóth Bertalan kemény mondatokat olvasott Orbán fejére

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke

Beszéljünk világosan! A miniszterelnök egy éve inkább harcol a baloldal és az Európai Unió ellen, csak azért, hogy leplezze a saját szerencsétlenkedését.

Tudja Orbán, kik ennek a harcnak az igazi kárvallottjai? Nem a „baloldal” és nem „Brüsszel”.

Hanem az orvosok, ápolók, pedagógusok, munkavállalók, kisvállalkozók, gyermeket nevelők, munkanélküliek, nyugdíjasok: mindenki, akit bizonytalanságban tart és kiszolgáltatottá tett a Fidesz-rezsim, mert segítség nélkül hagyta őket válság idején.

A „közszolgálati” rádióból ömlik a fideszes propaganda, miközben több mint ezer honfitársunk van már lélegeztetőgépen. Tízpercenként meghal valaki a fertőzés miatt, a megélhetési válság pedig egyre növekszik.

Legyen egyértelmű!

Nem a „baloldal” üldözött el az egészségügyből csaknem 5000 orvost és ápolót, hanem a Fidesz-rezsim. Járvány közepén, amikor minden korábbinál nagyobb terhelés alatt működik az ágazat!

Nem a „baloldal” akadályozza az oltásokat, hanem például a Fidesz-rezsim kormányhivatala, amely többek között Szombathelyen megakadályozta, hogy az önkormányzat új oltópontokat állítson fel! Hát milyen gazemberség ez?

Nem a „baloldal” miatt fulladt káoszba a Fidesz-rezsim által szervezett tömeges oltás. Nem mutogatni kell, hanem dolgozni, Miniszterelnök úr! Pontosabban, jobban!

Nem a „baloldal” vett részt az uniós vakcinabeszerzési megállapodások megkötésében, hanem a Fidesz-rezsim! Ha valami nem jól sikerült, tessenek talán először önvizsgálatot tartani!

Nem a „baloldal” nyújtotta a legszűkmarkúbb bértámogatási programot az egész EU-ban, hanem a Fidesz-rezsim! Ha van pénz űrkutatásra, fideszes alapítványok támogatására, vadászkiállításra, stadionokra, akkor a hazai munkahelyek védelmére miért nincs?

Nem a „baloldal” kezdett újranyitási nemzeti konzultációba a járvány harmadik hullámának kezdetén, hanem a Fidesz-rezsim! Tudják egyáltalán, mi történik az országban?

Nem a „baloldal” járkál luxusnyaralásokra Dubaiba, a Maldív-szigetekre és más egzotikus helyekre, hanem a fideszes elit! Nekik mindent lehet?
Ezzel szemben a „baloldal” a saját eszközeivel személyes munkával és adományokkal folyamatosan segítette a járvány elleni védekezést. A Fidesz- rezsim által ellenségként kezelt szocialista vezetésű önkormányzatok pedig sokszor többet tettek az emberek, vállalkozások védelme érdekében, mint a kormány!

És jó lenne, ha felfognák: a megélhetés támogatása is életmentés! Életmentő lehet a 100 százalékos táppénz, a magasabb összegű és több ideig adott álláskeresési támogatás, a duplájára emelt családi pótlék, GYES és GYET is!

Ismét elmondom: a bezáráshoz nem kell ész! Ha ön tudna kormányozni, már minden iskolás gyereknél biztosították volna a digitális oktatás feltételeit, és nem lenne több százezer munkanélküli, akiket a Fidesz-rezsim egyszerűen letagad!

Magyarország mostanra megtanulta, hogy a Fideszre nem lehet számítani. De szerencsére az is kiderült, hogy a rengeteg uszítás és egymás ellen való hergelés ellenére számíthatunk egymásra. Millió példáját láthatjuk a segítőkészségnek és az áldozatvállalásnak. Most is egymásba kapaszkodunk és próbálunk mindenkit

a felszínen tartani. És egyre több embernek jut az eszébe: ha a Fidesz-rezsim nem fosztaná ki, hol tarthatna már ez a csodálatos ország?!

A jó hír az, hogy van remény. Bár Orbán és az emberei még itt hőbörögnek és ellopnak mindent, de már megvan az ellenszer a Fidesz ellen. Az ellenzéki pártok szövetsége egyre erősebb, és nemsokára eljön az az idő amikor véget vethetünk a fideszes hazugsággyár működésének, az értelmetlen gyűlöletkampányoknak, és számot kell adniuk az ellopott közvagyonról, az EU-s támogatások és adóforintjaink lenyúlásáról!

A legfrissebb hírek