Megosztom másokkal is:
  • 135

Egy nap alatt 100-zal nőtt a lélegeztetőgépen lévők száma, soha nem volt még annyi áldozat egy napon, 195-tel nőtt a koronavírus magyarországi áldozatainak száma.

Velük együtt már 17 421 ember halt bele a vírus szövődményeibe. Annyi haláleset egy napon még soha nem volt, mint most, az eddigi mélypont 2020. december 5-e volt, 193 koronavírusos áldozattal.

Kórházban 10 284 embert ápolnak, 440-nel, mint egy napja. Közülük 1167-en vannak lélegeztetőgépen, az egy nappal korábbinál 100-zal többen. Mindkét adat a legrosszabb a járvány kezdete óta.

Mindössze 3456 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak, ami nagyon kevés az elmúlt napokhoz képest, de szintén nagyon kevés, mindössze 13 649 teszt elvégzésével jött ki ez (ennyire kevesebb tesztet utoljára március 1-jén jelentettek), vagyis az elvégzett tesztek 25,3 százaléka lett pozitív.

Az adatszolgáltatás héten belüli ingadozásai miatt ezt általában az egy héttel korábbi számmal érdemes összevetni – múlt szerdán 8312 új fertőzött került be a statisztikába -, de most ez is torzíthat, mivel még a hosszú hétvége teszteredményei kerülhetnek most az adatok közé.

Eközben 2382 embert minősítettek gyógyultnak, így az aktív esetszám 879 fővel nőtt, 156 096-ra. Ez a legmagasabb szám idén, utoljára szilveszterkor volt ennél magasabb az aktív esetszám.

Az oltási adatokon látszik, hogy a hosszú hétvége után kedden újra beindultak az oltások. Tegnap 50 269 embert oltottak be – ez múlt péntek óta a legmagasabb szám -, összesen már 1 397 342-t. 7241 fővel 406 746-ra nőtt azoknak a száma, akik már mindkét dózist megkapták.

Forrás: HVG


Megosztom másokkal is:
  • 135

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --