Címke: mszp

Kunhalmi: „Nem fogjuk hagyni, hogy zsarolják az MSZP politikusait”

Ma tartotta politikai évadnyitó rendezvényét az MSZP – erről bővebben itt olvashat – ahol nagy hatású beszédet tartott Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke.

Nem akkor nehéz baloldalinak, szociáldemokratának lenni, amikor minden rendben megy egy országban, amikor mindenkinek jár a jó iskola, jó egészségügy, és lakhatás, hanem akkor nehéz, amikor semmi sincs rendben – mondta Kunhalmi Ágnes társelnök.

A politikus felsorolta, hogy az orbáni retorikához képest a magyarok a harmadik helyen állnak a legrosszabbul fizetett munkavállalók között az EU-ban, az infláció mértéke jelenleg Magyarországon a legmagasabb az EU-ban, ebből következően a megélhetési válság is a legsúlyosabb és az Eurostat adatai szerint a fejlettségi rangsorban Magyarország nem előrébb, hanem hátrébb került 2010-hez képest.

„Ez nem sikere, hanem elvesztegetett évtizede hazánknak” – foglalta össze, hozzátéve: nem eleve elrendeltetett, hogy ez mindig így maradjon – van másik út, van másik Magyarország.

Azért fontos, hogy az MSZP tovább erősödjön, mert fordulatra van szükség Magyarországon, egy demokratikus és egy jóléti fordulatra és erre a párt készen áll – mondta.

Ahhoz, hogy a fordulat végre sikerüljön, és ne torkolljon újra, meg újra választási kudarcba, ahhoz az ellenzéki oldalon le kell számolni tévhitekkel, illúziókkal, le kell vonni a 2022-es választások tanulságait.

„A Fideszt csak a baloldalról lehet legyőzni” – mondta Kunhalmi Ágnes, hozzátéve: ha egyes ellenzéki pártok úgy látják, nincs itt az ideje a tárgyalásoknak, a pártbeszédnek az önkormányzati választásokról, akkor mégis minek van itt az ideje?

Az MSZP szükségesnek tartja, hogy az önkormányzati választások sikeréért mihamarabb tárgyalások kezdődjenek.

Kitért arra is, hogy nem szabad démonizálni az előválasztás intézményét. Mint fogalmazott az „az előválasztást nem utálni kell, hanem meg kell nyerni”

Határozottan kijelentette, nem fogja hagyni az MSZP, hogy a helyben sikeres és népszerű várospolitikusait zsarolással vagy füstös szobákban kötött egyességekkel lehetetlenítsék el más ellenzéki pártok.

„Akkor inkább válallják az előválasztást és derüljön ki, kit támogatnak a választók”

Emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz összevonta az EP- és önkormányzati választást és gőzerővel készül arra, hogy a 2019-ben elnyert önkormányzati helyekről eltakarítsa, megbuktassa a demokratákat, így az együttműködés és a megegyezés elkerülhetetlen az önkormányzati választásokon. A társelnök is a jászeberényi időközi választást hozta példának.

Ott ugyanis az egyezségből kimaradt pártok szavazói is felismerték, hogy nem a pártérdeket kell nézni és úgy szavaztak.

Szólt arról is, hogy a 2024-es európai parlamenti választás is nagy fontosságú, mert Magyarország számára az unión kívül nincs élet. Az elmúlt 100 év legjobb döntése volt az, hogy csatlakozott az ország az unióhoz.

Az EU nem ellenség, az EU mi is vagyunk, magyarok. De egyben le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a belpolitikai problémáinkat az unió megoldja – figyelmeztetett. „Magyarország problémáit a magyaroknak kell megoldani.

Az MSZP készen áll erre” – fejezte be beszédét Kunhalmi Ágnes.

Drámai adatok láttak nyílvánosságot – nagyobb bajban vannak a nyugdíjasok mint eddig sejteni lehetett

Forrás: Népszava

A magas infláció miatt a nyugdíjak elértéktelenedtek, a nyugdíjasok egy része megélhetési válságba sodródott, közel 500 ezer idős ember él 100 ezer forint alatti nyugdíjból – erről beszélt Korózs Lajos az ATV Start című műsorában kedden.

Az MSZP évindító beszélgetést folytatott a hazai nyugdíjasszervezetekkel, mert minden területen fontos a párbeszéd. Az egyeztetésen kiderült, hogy azok a juttatások segítik a nyugdíjasokat még ma is, amiket az MSZP-kormányok vezettek be. Ilyen volt a 13. havi nyugdíj, vagy a 65 év felettieknek járó utazási kedvezmény.

Ma Magyarországon a nyugdíjasok kétharmada az átlagnyugdíjat sem kapja meg, a szegénységben élő nyugdíjasok száma pedig az elmúlt 8-10 év alatt megháromszorozódott – hívta fel rá a figyelmet Korózs Lajos, az MSZP alelnöke.

Korózs arra is rámutatott: a nyugdíjasinfláció hónapok óta több mint két százalékkal magasabb, mint a lakosság egészét sújtó áremelkedés, az pedig „jó néhány hónapig nem fog csökkenni, (…) hiába rendelte meg novemberben a miniszterelnök. (…) Én nem látok olyan kormányzat intézkedést, amely ebbe az irányba hatna”.

Az Orbán-kormány úgynevezett inflációkövető nyugdíjemelési technikája „automatikusan beépíti” a rendszerbe azt, hogy a bérek leszakadnak a nyugdíjaktól, „márpedig az árak jellemzően a bérekhez igazodnak, és nem annyira a társadalmi jövedelemhez” – emelte ki, számszerűsítve: míg 2010-ben az átlagnyugdíj a nettó átlagbér 70%-át tette ki, addig mostanra ez a hányad már csak 49,9%.

A kormánynak „kutya kötelessége lett volna” olyan nyugdíjkorrekciós programot készíteni, ami alulról kedvezőbb helyzetbe hozza a nyugdíjasok közel kétharmadát. „Ezt elmulasztotta a kormány” – mondta a szocialista politikus.

Orbánék statikus politikája „azt mondja, hogy amikor megállapították a nyugdíjadat, te ezt fogod nyögni életed végéig” – magyarázta, úgy folytatva: „még tízezrével élnek azok az emberek, akik a háború után újjáépítették ezt az országot; és most éheznek, fáznak és nyomorognak”.

Az MSZP szociálpolitikusa azt mondta, a kisnyugdíjak felzárkóztatására többféle lépést is lehetne tenni; az MSZP Parlamentnek benyújtott határozati javaslata szerint a 13. havi ellátásra rendelkezésre álló összeg egyenlő mértékben kerülne elosztásra.

„Egyébként a kormánytól az ilyenfajta gondolkodás nem idegen, csak éppen most nem lépi meg” – emelte ki Korózs, rámutatva: tavaly a nyugdíjprémiumot sem százalékos arányban, hanem mindenkinek azonos összegben biztosították; a juttatás nem függött a szolgálati időtől és a járulékfizetéstől.

„A hivatkozás az volt: mindenkinek ugyanannyiba kerül a kenyér, a tej, túró, tejföl, vagy éppen a juhtúrós sztrapacska. Választás előtt, érdekes, hogy tudtak azonos összegben adni nyugdíjon kívüli juttatást” – jegyezte meg.

A 13. havi juttatásról felidézte: azt annak idején Takács Imre hajdúszoboszlói MSZP-s képviselő javaslatára szavazta meg a Parlament és vezette be az akkori baloldali kormány. A gazdasági válság 2008-2009-ben aztán „elsöpörte”, de „Orbán Viktor 11 éven keresztül ezt nem adta vissza”, holott a gazdaság helyzete már lehetővé tette volna.

Elmondta: az Orbán-kormány számos kedvezményt eltörölt a nyugdíjrendszerből, például a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjat, a bányásznyugdíjat, az előrehozott és a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjat is.

Korózs azt mondta: az európai unióval folytatott kormányzati tárgyalások dokumentumaiban szerepel, egy nyugdíjreform előkészítése, sőt a kormány maga is javasolta; Korózs szerint „most kutya kötelessége az érintetteket a kormánynak ebbe bevonni”.

Az MSZP visszatért – Megszületett a stratégia, ami leválthatja Orbánékat

Néhűny percel ezelőtt ért véget az MSZP nagy rendezvénye a „Fordulat Magyarországnak” melyet az ATV-n lehetett nyomon követni.

Bevallom őszintén nem vártam valami sokat a mostani MSZP évadnyitó rendezvénytől, mégis amit hallottam olyan volt, amely teljesen megváltoztatta az MSZP-ről kialakult képet bennem.

Arról van ugyanis szó, valjuk be őszintén – az MSZP-nek mostanában nem megy jól a szekere. Valahogy elfogyott a mondanivaló a pártból és nem igazán találta a hangot.

Nos ha ennek oka az volt eddig, hogy az MSZP vezetői átgondolták a mostani politikai helyzetet, a lehető legjobban tették, hogy az elmúlt fél évben kevésbé hallatták a hangjukat, ugyanis olyan programmal ált elő a Szocialista Párt, amely komolyan képes lehet felvenni a versenyt Orbán világával.

Az MSZP végre azt a baloldali hangot ütötte meg ami az emberek lelkében és szívében van: a biztonság iránti igény ígéretét – amivel Orbán Viktor eddig minden választását megnyerte.

Mert a migráció, a rezsicsökkentés és a háború ezek mind olyan politikai termékek voltak, amelyekkel szemben az emberek biztonságra vágytak. Az MSZP pedig most a legérzékenyebb pontján támadja a kormányt: valódi biztonságot ígér ezekkel szemben az embereknek, nem pedig a Fidesz légvárát.

Kézzelfogható programot tettek le az asztalra a Szocialisták, olyan programot amely Horn Gyula MSZP-je óta még nem volt az asztalon – és amely Horn Gyula MSZP-jét 53%-ig repítette.

Beszéljünk világosan, a Fideszt baloldalról lehet leváltani. A Fidesz baloldali programelemekkel volt képes megnyerni az összes választást 2010 óta.

Azzal hogy a Komjáthi és Kunhalmi által vezetett MSZP szembeszállt az Orbáni biztonság-hazugsággal és egy valóban baloldali biztonságcsomagot rakott össze az elmúlt fél évben hitelesebb alternatívát tud állítani a Rogán és Habony által összerakott propagandával szemben.

Az MSZP végre megtalálta az utat és rájött arra, hogy a Fidesz gyengepontja nem más, mint hogy baloldalinak hazudott ígéretekkel nyer választást. Ha pedig a valódi baloldal szembeszáll a Fidesz populista hazugságaival és azon a terepen támad, ahol a Fidesz a legerősebbnek hiszi magát – győzhet.

Üzent az MSZP a Fidesznek: Több szerénységet!

 Szánalmas a Fidesz reakciója az MSZP benyújtott határozati javaslatára, hogy 13. havi juttatásként 205 ezer forintot minden nyugdíjas kapjon. Annyit tudnak mantrázni, hogy „a baloldal vette el a 13. havi nyugdíjat”.

Pedig mégiscsak a Fidesz volt az, aki

• megszavazta, hogy elvegyék és elköltsék csaknem hárommillió ember időskorra félretett, nyugdíjcélú megtakarítását;

• támogatta a korhatár alatti nyugdíjak és a rokkantsági nyugdíjak megszüntetését, tönkretéve ezzel rengeteg rokkant ember életét;

• igennel szavazott arra, hogy a vegyes indexálás eltörlésével kevesebb legyen az éves nyugdíjemelés, támogatta a nyugdíjjárulék-plafon eltörlését, a járulékok adóvá történő átalakítását, az önálló nyugdíjbiztosítási alap megszüntetését és az igazgatási rendszer szétzilálását;

• ellenezte az MSZP javaslatait a nyugdíjak emeléséről, illetve azok igazságosabb elosztásáról!

Tisztázzuk: a 13. havi juttatást eleve az MSZP-kormány vezette be és fizette évekig; mindaddig, amíg a 2008-as gazdasági világválság költségvetésre gyakorolt hatása miatt felfüggeszteni nem kényszerült.

A Fidesz-kormánynak 11 éven át egyáltalán nem jutott eszébe, hogy visszaadhatná, egészen az országgyűlési választások előttig.

Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz-kormányzás 13. évében oda jutottunk, hogy a magyar nyugdíjasok többsége nem tud kijönni a nyugdíjából! A nyugdíjasok szegénységi aránya ez alatt közel háromszorosára, 4,9%-ról 13,65%-ra nőtt!

Ma másfélmillió nyugdíjas kevesebbet kap, mint a 205 ezer forintos átlagnyugdíj, 320 ezren 100 ezer forintnál, több mint 130 ezren pedig 80 ezer forintnál is kevesebb havi nyugdíjat kapnak. Az ő helyzetükön javítani kell!

Az MSZP szerint az a méltányos, és a nyugdíjrendszer igazságtalanságát valamelyest mérsékelő lépés, ha a nyugdíjasok 13. havi juttatására rendelkezésre álló közpénzt most egyenlően az átlagnyugdíjnak megfelelő, 205 ezer forintos összegben kapja meg minden idős honfitársunk.

A Fidesz rombolta le az időskori létbiztonságot. Segítsen legalább részben visszaállítani azzal, hogy képviselői a Parlamentben támogatják a javaslatunkat!

Komjáthi írása felrobbantotta az internetet: Én nem tudok verset írni ezért inkább szívből írok

Én sajnos nem tudok szabadverseket fabrikálni, ezért úgy írom, ahogy gondolom.
Egyszerűen,őszintén,szívből.

Tudom hová tartok, de soha nem felejtem el, hogy honnan indultam. Az olajszagú műhelyek, a vegyianyagokoktól bűzlő lemezajtós öltözőszekrények világából. A kémiai reaktor és lepárló tornyok árnyékából.

Egy voltam az éjszakás műszakból zúgó fejjel és émelygő gyomorral ébredők közül. Most egy vagyok, azok közül, aki vissza akarják adni a dolgozó emberek becsületét. Legyen szó tanárokról, szociális szférában dolgozókról, az összeszerelő sorok mellett gürizőkről, vagy a saját munkájukból élő vállalkozókról.

Egy vagyok közületek.
Se jobb, se rosszabb.

Nem hiszek a politikai messiásokban.
A közösségben, a csapatban hiszek.

Az együtt elvégzett munkában hiszek. A szolidaritásban, az igazságosságban és a tisztességben hiszek.

A politika öltönyös hétköznapjai hajlamosak feledtetni, hogy a magyarok többsége nem járt egyetemre, és a fideszes világban még kevésbé fog.

Ma ezt az országot javarészt olyan polgárai tartják fenn, akiknek a sors nem a felsőoktatásba vezette az útját. Sőt!

Emlékszem, hogy apám mennyit morgott rám, amiért a szakmunkásképző után nem érettségiztem le.

Amikor 30 évesen leérettségiztem a dolgozók esti iskolájában, ennyit mondott: későn érő típus vagy. Kár, hogy ezt már nem érhette meg. Ezt sajnálom.

Azt viszont nem, hogy egy baloldali párt egy egykori gyári munkásra és csapatára bízta a jövőjét, és azt sem, hogy a felsőoktatásból nekem a mai viszonyok ismerete jut, amikor az MSZP politikáját meghatározzuk.

Talán nekem nem kell bizonygatnom, mennyire fontos számomra a kétkezi munka becsülete.
De azt is a gyárban tanultam meg, hogy az együttműködés a targoncástól a fehérköpenyesig terjed. Mindenkire szükség van.

És akinek képessége és ambíciója akad, annak lehetőséget is kell adni, hogy előrébb léphessen.

Nekem ebben segített a szakszervezet, ebben segített a szocialisták közössége, ahogy én is igyekeztem megszolgálni a bizalmukat. Okosan és harciasan, mikor mire volt szükség.
Egyetemi tanulmányaim is arról szólnak, hogyan tudom ezt a munkát egyre jobban, egyre több tudással végezni.

Arról is szól, hogyan lehet a fideszes út tökéletes ellentétét járni: ahol 16 éveseket löknek ki az iskolából, ott én 54 évesen is egyetemre járok. Nem fogadom el, amit tukmálnak.
Vissza akarok fordítani mindent, ami rossz és igazságtalan. Valójában ezt tanulom az egyetemen is.

Amikor pedig majd a magyar emberek, a többségében ma is az egyetemi világon kívüli magyarok megtisztelnek a bizalmukkal, és a mi baloldali közösségünkre bízzák Magyarország vezetését, akkor változtatni fogunk.

Tanulhat majd a „későn érő típus” és a szegény is, a tudás közkincs lesz, nem privilégium.
Erre a feladatra készítem magamat, és a Magyar Szocialista Pártot is.

Komjáthi Imre: Ezt kevesen tudták Mécs Imréről – búcsúzik az MSZP elnök

Az MSZP elnöke is elbúcsúzott a párt néhai parlamenti képviselőjétől Mécs Imrétől.

Komjáthi Imre az MSZP társelnöke is közösségi oldalán búcsúztatta Mécs Imrét a párt egykori oszággyűlési képviselőjét. Megható szavaiban Komjáthi kiemelte milyen sokoldalú is volt a megrögzött demokrata Mécs:

89 éves korában elhunyt Mécs Imre, a SZDSZ alapító tagja, MSZP-s politikus, a Magyar Szocialista Párt volt országgyűlési képviselője.

Részt vett az 1956-os forradalomban, később szerepet vállalt az ellenállásban. Elsősorban politikai szerepvállalása révén lett közismert, kevesebben tudják róla,

hogy több mint 30 szabadalma volt az elektronika különböző területein. Számos tudományos szakcikk írójaként is jegyzik nevét.

Részvétem a családjának, nyugodjék békében! – zárta megemlékező sorait a párt társelnöke.

MSZP: Már ott tartunk, hogy a nyugdíjasok hiteleznek a kormánynak

A KSH friss adatai szerint a nyugdíjas fogyasztói kosár szerint mért inflációs ráta 26,5 százalék.

Ezzel szemben a nyugdíjak mindössze 15 százalékkal emelkedtek. Ez azt jelenti, hogy megint a nyugdíjasok fognak hitelezni a kormánynak.

Hónapok óta azt hallgatjuk Orbán Viktortól, hogy le kell törni az inflációt, a KSH legfrissebb adatsorából pedig kiderül, hogy a nyugdíjas fogyasztói kosár szerint mért inflációs ráta 26,5 százalék, a lakosság egészére mért árnövekedés pedig 24,5 százalékot mutat.

Ezekkel az adatokkal kezdte pénteki sajtótájékoztatóját Korózs Lajos, az MSZP alelnöke.

A nyugdíjasok 15 százalékos nyugdíjemelését már régen felemésztette az infláció, ez azt jelenti, hogy ismét a nyugdíjasok fognak hitelezni a kormánynak hónapokon keresztül.

A kormány által kivetett kiskereskedelmi különadó miatt, az árak további emelkedése várható. A világbajnoknak számító 27 százalékos áfán felül meg kell fizetnünk még a rárakódó 4,1 százalékos különadót.

„Ez azt jelenti, hogy minden egyes bevásárlásnál lenyúlja a kormány a nyugdíjasokat” – hangsúlyozta Korózs Lajos.

Az MSZP alelnöke továbbá azt is kiemelte, hogy kormányzati intézkedésnek az infláció megfékezésére nyoma sincs.

Nyár óta átlagosan havonta 2 százalékkal nőttek az árak, az emberek pedig sokkal magasabbnak érzékelik az inflációt, mint amit a KSH adatai mutatnak.

Továbbá a maginfláció még mindig magasabb, mint a KSH által mért inflációs ráta, ez pedig azt eredményezi, hogy az inflációs várakozás is sokkal magasabb.

A szocialista politikus szerint a kormány semmit sem segített a magyar lakosoknak, a mezőgazdaságnak, az élelmiszeripar dolgozóinak.

Korózs elmondta, több, mint egymillió nyugdíjasnak kell havi 80-160 ezer forintos nyugdíjból kell megélnie. Ez szinte lehetetlen. Ez az összeg csak arra elég, hogy napról napra éljenek, spórolásra kényszerülve.

Az MSZP alelnöke kiemelte, akiknek havi 100 ezer forint alatt van a nyugdíja dönteniük kell, esznek, gyógyszert vesznek, vagy energiaárat fizetnek.

Ez a három együtt megfizethetetlen sokaknak. Korózs Lajos szerint a jelenlegi vágtató infláció köszönőviszonyban sincs azzal a bérpolitikával, amit a kormányzat folytat, ahogy a nyugdíj- és minimálbér emeléssel sem.

Komjáthi Imre: Szívszorító szavakkal búcsúzott TGM-től

Szomorúan fogadtam a hírt, hogy elhunyt Tamás Gáspár Miklós neves filozófus, gondolkodó, egykori politikus. 75 éves volt.

Mondataival, cikkeivel, eszmefuttatásaival lehetett egyetérteni, vagy vitatni, de mindenképpen oda kellett rá figyelni.

Meghatározó alakja volt a hazai szellemi életnek és halála után is sokan fogják idézni.

Tamás Gáspár Miklós politikai-filozófiai munkássága markánsan elkülönülő korszakokra osztható.

Fiatalkori művei a fenomenológia hatásáról árulkodnak.

A 80-as évek második felében liberális, majd a rendszerváltáskor konzervatív–liberális nézeteket fejt ki.

Híres cikke ebből az időszakból a Búcsú a baloldaltól. A patriotizmus szükségességét hangoztatta

. A 90-es évek végére eltávolodik a nemzeti liberalizmustól, és a 2000-es években egyre inkább sajátlagos „marxizmus” kezdi jellemezni, ami a kapitalizmus és az akkori véleménye szerint államkapitalista keleti blokk kíméletlen baloldali kritikájában nyilvánul meg.

Rendszerkritikus baloldali gondolatai, írásai számunkra is hasznos útravalót jelentenek.

Nyugodjék békében!

Rejtett adóemeléssel nyúlja le a családokat a Fidesz

Tovább folytatódik az élelmiszerárak növekedése.

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Robbantott az MSZP frakcióvezetője: Tóth Bertalan kitálatlt az „évtized rablásáról”

Az MSZP új podcast műsora, az MSZPod első adásában Dr. Tóth Bertalan frakcióvezető a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványain keresztül történő pénzmozgásokról beszélt részletesen. A...

A legendás televíziós odacsapott Orbánnak: Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan

Juszt László, a legendás tévés, aki hosszú éveken át A tévé ügyvédje című műsorban állt ki az igazságért, most ismét megszólalt – ezúttal nem...

Összeomlott az ellenzéki párt – A párt frakcióvezetője már „csomagol”

Úgy tűnik, a Momentum végleg letette a fegyvert a parlamenti jelenlét reményében. A párt frakcióvezetője, Bedő Dávid a Magyar Hangnak adott interjúban gyakorlatilag beismerte:...

Tóth Bertalan: Több mint egymillió magyar nyugdíjas él nélkülözésben

Drámai adatokat osztott meg a közösségi oldalán Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője: egy friss felmérés szerint a magyar nyugdíjasok közel 60 százaléka él...

Botrányba fulladt a Ferenc pápa gyászmiséje az ismert fideszes bajkeverője viselkedése miatt

Sajnálatos incidens zavarta meg a Ferenc pápa emlékére szervezett hálaadó szentmisét szerda este Budapesten, a Szent István Bazilikában. Az eseményt a Magyar Katolikus Püspöki...