Véleményvezér

Az igazán mély, gondolatébresztő tartalomért forduljon a Véleményvezér rovathoz. Itt találhatja meg a legelgondolkodtatóbb cikkeket, elemzéseket és kommentárokat napjaink legfontosabb témáiról. Újságírók, politikusok és iparági szakértők véleményei akik betekintést nyújtanak a jelenlegi események mögött húzódó összefüggésekbe és trendekbe.

Az MSZP politikusának exkluzív cikkében közölt adatokon még mi is elképedtünk. A Szocialista politikust nem kell bemutatnunk, ugyanis Korózs Lajos egyike a legaktívabb és egyben legharcrakészebb ellenzéki politikusoknak, aki nem csak beszél, de cselekszik is. A baloldali politikus ráadásul az egyik legfontosabb területen küzd, nap mint nap, a szociális és...
Török Zsolt az MSZP korábbi szóvivője zseniális írásával felkavarta az állóvizet az ellenzéki oldalon. Töröktől megszokhattuk, hogy nem rejti véka alá sem a gondolatait, sem a véleményét… Most sem tett másképp. Írását változtatások nélkül közöljük. S csak reméljük, hogy nem veszi senki támadásnak a tények leírását, ott voltunk, láttuk, így volt. Majális után Elsősorban...
A szocialista politikustól megszokhattuk, hogy éles tollú közíróként, olyan pontos lényeglátásról tesz tanúbizonyságot minden alkalommal, hogy azt nehéz megkerülnie bárkinek. Lendvai Ildikó korábbi MSZP elnök ezúttal Orbán Viktor miniszterelnököt tette nevetségessé, méghozzá nem is akárhogyan. Mint internetes bejegyzésében írja a szocialisták legendás politikusa, Orbán Viktor valamit nagyon nagyon félreért, akkor amikor...
Mindenkit sokkoltak azok a képsorok, amikor "a hatalom brutálisan lecsapott" a fiatal lányra. A Ligetvédő Antal Nikolettát azonban nem lehet megfélemlíteni. Kőkemény üzenetet küldött magának a miniszterelnöknek. Az újkori magyar történelem legsötétebb órája volt az, amikor a Valton Security biztonsági őre leütötte a a fiatal lányt, aki nem mellesleg egy...
Ha már hátat fordítunk a civilizált nyugatnak jöhetnek a keleti kuruzslási módszerek... Gábor György filozófus, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa zseniális írásban osztotta ki a Balog utódját.... Kásler Miklós impresszív intellektuális fejlődésről tett tanúbizonyságot az évtizedek során, mert hajdanában a SZOTE-n ő volt ott a Hallgatói Pártszervezet Összegyetemi fő párttitkára,...
A baloldali humorista olyan listát tett közzé, aminek az elolvasása sokak számára felérhet egy kijózanító pofonnal. 101 OK, AMELY A KÉTHARMADHOZ VEZETETT! Se időm, se kedvem kiérlelni, ezek jutottak eszembe. S nem doktori, tán még Schmitt Pál is gondosabban fogalmazna, minél egyszerűbb, hogy ne váljék érthetetlenné és olvashatatlanná. Tegyék meg mások...
A volt kormányszóvivő szerencsére sosem rejtette véka a véleményét. Ez most sincsen másképpen. Ezúttal nagyon keményen beleállt a hatalomba. Török Zsolt MSZP-s politikus írását változtatások nélkül közöljük. Íme: Értékrendjük szerint? A Fidesz egy jobboldali, azaz a tőke, a gazdagok pártján álló érdekcsoport. Jobboldali pártnak nevezett üzleti kör, tehát mindenkor a bankok, a munkaadók,...
Véget ért a finomkodás időszaka. Török Zsolt volt kormányszóvivő döbbenetes éleslátással és nyíltsággal írt a választás eredményeiről, s annak okairól. Török Zsolt írását változtatások nélkül közöljük. Íme: Sok oka van Az elmúlt 8-9 évben sorra hoztak, hozattak létre olyan politikai vállalkozásokat, amelyeknek a célja lehet hogy más lett volna, de a Fidesz...
Minden szava gondolata igaz a mai helyzetre! Köszönet érte hogy ezt ki is mondja! Sajnos a mai magyar közéletben egyre kevesebben mernek megszólalni. Nem így Alföldi Róbert!  Róbert maga a stílus és az ember. Persze a létező legjobb értelemben! Értelmes, gondolkodó, kereteken belül "szabadszájú" ember. Követendő példa lehet a világ...
A Szocialista politikus drámai hangvételű írást tett közzé a legnagyobb szociáldemokrata napilapban a Népszavában: Véreznek a zászlóink. Azt reméltük, hogy diadallal lobognak majd, mert változás lesz. Nem így lett. „Vérző zászlók alatt” címmel Benjámin László írt verset valaha, amikor „a kétségbeesés, a remény, a hitek, a hitegetések” hullámvasútján megszédülve, hitét...

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Magyar Péter elszabadult: Porig alázta Orbánt

Vasárnap reggel ismét képernyőre került Orbán Viktor egyik kedvenc interjúhelyszínén, ahol a kérdezőként feltüntetett Lentulai Krisztián társaságában nosztalgiázott, filozofált és – a megszokott módon...

Csaknem egymillióan látták a videót ahol Orbánnal feltörlik a padlót

Már közel 1 millióan látták a TikTokon azt a parlamenti jelenetet, amelyben Komjáti Imre, az MSZP elnöke nyíltan és keményen felmosta a padlót Orbán...

Tombol Trump – Olyan fordulat jön Amerikában, amire még az „öreg róka” sem számított

Hiába lett egyre kínosabb a jelenléte a politikai porondon, Elon Musk nemhogy távozna, most már saját pártot is alapít: az America Party (Amerika Párt)...

Parádé: Az egész ország Orbán emberének gagyogásán röhög

Mi történik akkor, ha egy kórházban leszakad a mennyezet egy pszichiátriai osztályon, és a kormány embere erre azt mondja: „átmeneti üzemzavar”? Nos, a közvélemény...

Orbán Viktor megnevezte kit látott lehetséges utódaként

Orbán Viktor újabb bensőséges interjút adott a Hotel Lentulai című beszélgetéssorozatban, ahol ritkán hallható részletességgel beszélt a politikai jövőről, kommunikációs harcmodorról és lehetséges utódjáról....