Korózs Lajos az MSZP parlamenti képviselője, a Szociális és Népjóléti Bizottság elnöke nyilvánosságra hozott egy botrányos dokumentumot.
Mint a politikus fogalmaz: Botrány a Népjóléti bizottságban!
Rétvári Bence tegnap este 20 óra 17 perc 50 másodperckor írt levelet, mely szerint Kásler miniszter úr nem jön a ma 10:00 órakor kezdődő Népjóléti bizottsági...
Az MSZP kőkemény harcba kezd Orbán ellen – nem véletlen járt nálunk a német igazságügy miniszter
BalraMagyar -
Háromféle kimenetele lehet a magyar kormány Európa ellen vívott harcának:
vagy teret nyernek a kontinensen a szélsőséges erők, vagy kivezeti a kormány az országot Európából, vagy visszatérünk az európai útra – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke egy hétfői pódiumbeszélgetésen.
A beszélgetésen Katarina Barley német igazságügyi miniszter, Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD)...
Hatalmas a baj, bukhatja a fővárost a kormánypárt.
Négy ellenzéki párt összefogásával már megszorítható, ötpárti együttműködéssel pedig stabilan verhető a Fidesz a fővárosban az önkormányzati választáson – írja a ZRI Zavecz Research felmérése alapján a Népszava.
A fővárosi szavazók 53 százaléka szeretné, ha Tarlós István nem újrázhatna, de jelenleg csak 31...
Sokkal keményebb lehet az a tüntetés ami készülődik a Kossuth térre.
Ugyanis rengeteg olyan fiatal mozdulhat meg, akik eddig semmilyen tüntetésen nem vettek részt. Most azonban az internetadóhoz hasonló méretű tüntetésre lehet számítani, hiszen az ügy is legalább annyira komoly.
Van ugyanis egy terve a kormánynak. Ez a terv beleillik abba...
Megint elindult az ellenzéki kiszavazó show – kitalálja melyik párt bontja a kialakuló egységet?
BalraMagyar -
Nem mondom, hogy nincs abban igazság, ami probléma, azonban az is tény, hogy végre valahára úgy néz ki egymásra talál az ellenzék és egy egységes tömbként készül fellépni az őszi önkormányzati választáson a Fidesz ellen. Ha pedig létrejön ez a tömb, nincs az az agymosó kampány, ami hatalomban tarthatja...
Ezt a fajta szégyenkezést rég láttam már a kormánypártiakon: pedig csak verset mondott nekik Korózs Lajos a parlamentben
BalraMagyar -
Döbbenetes képsorokat láthattunk a magyar országgyűlésben. Szinte vágni lehetett a csöndet és tapintani a szégyenkezést.
A szocialista Korózs Lajos napirend előtti felszólalásában Szilágyi György közismert - Hanyas vagy? című versének egy átiratát adta elő a Tisztelt Háznak.
A vers először a Kossuth rádióban hangzott el még 1976-ban és már akkor is...
Az Állami Számvevőszék elszólta magát
Az Állami Számvevőszék elszólta magát, szerintük is a Fidesz EP-kampányának részét képezték a Juncker-plakátok
Miután Szijjártó Péter a BBC-n beismerte, hogy a kormány azóta eltávolított Junckeres plakátjai a választási kampány részét képezik, a DK az Állami Számevőszékhez fordult. Domokos László, a Fidesz volt országgyűlési képviselője -...
A Demokratikus Koalíció szerint akár a választások tudatos elcsalására készülhetnek bizonyos csoportok. Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő szerint a veszély igen komoly.
Az európai parlamenti választások kapcsán a FireEye kiberbiztonsági cég bizonyítékot talált arra, hogy orosz hackerek az európai parlamenti választások megtámadására készülnek.
A cég beszámolója szerint az ATP28 néven ismert...
Jelentős tömeg gyűlt össze vasárnap délután Brüsszelben, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója által szervezett Európa-párti felvonuláson...
Jelentős tömeg gyűlt össze vasárnap délután Brüsszelben, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója által szervezett Európa-párti felvonuláson, amelyhez további baloldali és liberális képviselőcsoportok, politikai és civilszervezetek is csatlakoztak.
A „March for Europe”, vagyis a „Menet Európáért”...
Amikor Orbán Viktor erősebb nemzetállamokat és gyengébb európai együttműködést akar elfelejti, hogy mindkét világháborút erős nemzetállamok robbantották ki – mondta Kovács László volt külügyminiszter.
Kovács László, egykori uniós biztos és volt külügyminiszter szerint nem gyakori, hogy egy kormányzó párt tagságát felfüggesztik a saját pártcsaládjában, ugyanakkor úgy gondolja, hogy a Fidesz...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Lázár János: Nagy a baj, fegyverszünetet kérek
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja” – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, miután soha nem látott erejű vihar tarolta...
Baranyi Krisztina „ellenzékisége”: Ezek a Fidesz módszerei szoktak lenni
Ferencvárosban egy újabb városfejlesztési projekt borzolta fel a kedélyeket – ám nem azért, mert ne lenne szükség élhetőbb, zöldebb közterekre. A vita nem is...
Molnár Csaba tényekkel cáfolta Hadházy Ákos Dobrev Klárát sározó vádjait
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke nyilvánosan reagált Hadházy Ákos legújabb posztjára, amelyben a független országgyűlési képviselő az óriásplakát- és médiamegjelenések Fidesz-irányította rendszeréről...
Magyar Péter beszólt – Parádésan oktatott a Tisza elnök
Magyar Péter ismét nem hagyta szó nélkül a róla szóló sajtóhíreket: a Tisza Párt elnöke egy frappáns Facebook-poszttal vágott vissza azoknak a médiumoknak, amelyek...
Dobrev Klára kiakadt – Súlyos üzenet ez Magyar Péternek
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke kemény és egyenes hangvételű interjút adott az Indexnek, amelyben egyértelmű üzenetet küldött nemcsak a Fidesznek, de Magyar Péternek...