A DK egy több, mint 500 oldalas dokumentumot állított össze az Orbán-rendszerről a néppárti Bölcsek Tanácsának
Mint emlékezetes, az Európai Néppárt március 20-án felfüggesztette a Fidesz tagságát a pártszövetségben. A Fidesz felfüggesztésén túl úgy döntöttek, hogy egy három veterán néppárti politikusból álló bizottságot, az úgynevezett "Bölcsek Tanácsát" küldik ide azzal...
Tíz év. Ennyi idejük volt arra, hogy felépítsék az uram-bátyám rendszerüket.
Tíz év. Még kimondani is súlyos, de tény lassan 10 éve van hatalmon a Fidesz. Ez alatt az időszak alatt pedig a gazdaságpolitikájuk fő csapásiránya az volt, hogy feltőkésítsék a baráti vállalkozói holdudvart.
Amit az ellenzék lopásnak és szabad rablásnak...
A tekintélyes nemzetközi lap kemény ítéletet mondott Orbán felett – Alföldi Róbertet is megkérdezték
BalraMagyar -
A le Monde 2019. május 6-án a nyomtatott lapszámban és online is Magyarországgal foglalkozó cikket jelentetett meg. Az újságíró március végén többekkel is interjút készített, hogy átfogó képet alkothasson a magyarországi mindennapokról. Alföldi Róberttől is kért interjút, melyből szemelvények találhatók a cikkben.
A megjelent cikket most teljes terjedelmében olvashatjátok magyar...
Sorban mennek el a legnagyobbak... S nekünk csak az élmények, emlékek maradnak utánuk...
Egy újabb csodás színésszel kevesebbet láthatunk a filmvásznon és a színpadon...
Vass Éva 1933. július 23-án született Budapesten. 1952-ben az Ifjúsági, illetve az Úttörő Színházban kezdte pályáját
statisztaként, majd az Ifjúsági Színház stúdiójában tanult. 1954-től a Pécsi Nemzeti, 1956-tól...
Megroppanhat a NER? – Az Orbán által felépített rendszer kulcsfiguráját akarják kicsinálni
BalraMagyar -
Visszaélései miatt Handó Tünde menesztését javasolja az Országos Bírói Tanács az Országgyűlésnek. Az Országos Bírói Tanács (OBT) a honlapján azt tette közzé, hogy szerdai határozatával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, Handó Tündének a menesztését indítványozza az Országgyűlésnek. Az OBT “kifogásolta az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát, és az előterjesztések benyújtásának megtagadását.
A törvénysértések...
Összeomlás előtt a Fidesz-médiabirodalom: hiába a forintmilliárdok, valamit nagyon benéztek a kormányoldalon
BalraMagyar -
Nem tudja tartani magát a Fidesz médiagépezete.
Katasztrofálisak azok az adatok, melyeket a Fidesz médiabirodalmának környékéről mérni lehet. Egyedül a TV2 tudja magát tartani, bár legnagyobb konkurenséhez az RTL Klubhoz csak néhány produkcióval tud közelíteni a nézettségi adatokat megvizsgálva. Ám a TV2 viszonylagos népszerűségének nem sok köze van a kormányoldalhoz....
A külügyminisztérium páros lábbal ment neki az Északi jóléti államnak.
Bekérette Svédország budapesti nagykövetét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára. A diplomáciában komoly és ellenséges lépésnek számító lépésre az államtitkár szerint azért volt szükség, mert:
hazugnak tartják a svéd miniszterelnök szerdai Magyarországot bíráló kijelentéseit.
"A svéd miniszterelnök alaptalan vádaskodásait...
Orbán Viktor hatalmasat hibázott.
A Fidesz politikáját jó ideje az erő dominálja. Rengeteg szavazó csak az erő miatt szavaz a kormánypártokra. Nem csak mert megfélemlítve vannak, hanem mert az ember szeret az erősebbhez húzni. De az erő tartja össze a strómanok hálózatát, az erő az ami egyben tartja a maffiaállam...
Orbán Viktor mostani kampány legnagyobb hibáját vétette – most kell az ellenzéknek támadnia
BalraMagyar -
Orbán Viktor hatalmasat hibázott.
A Fidesz politikáját jó ideje az erő dominálja. Rengeteg szavazó csak az erő miatt szavaz a kormánypártokra. Nem csak mert megfélemlítve vannak, hanem mert az ember szeret az erősebbhez húzni. De az erő tartja össze a strómanok hálózatát, az erő az ami egyben tartja a maffiaállam...
Ez tuti kiveri a biztosítékot a Fidesznél: nem fogod elhinni milyen szobrot avattak Kispesten
BalraMagyar -
“Büszke magyar, elkötelezett európai hazafi vagyok, aki pontosan tudja: most az a dolga, hogy Európában tartsa Magyarországot” – ezt mondta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az uniós csatlakozás évfordulója alkalmából felavatott köztéri szobor ünnepélyes avatásán.
A kispesti Rusz-Bazsant parkban kiállított térplasztikát az MSZP politikusa finanszírozta és ajánlotta fel a XIX. kerületnek.
Gajda...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Lázár még soha ennyire fröcsögve nem támadott Magyar Péterre
Lázár János, az építési és közlekedési miniszter a keszthelyi fórumon éles szavakkal támadta Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét. A politikai szónoklat eddigi legerősebb...
Felkavaró, drámai szégyenletes: Orbánék történelmi bűnéről ránotta le a leplet az MSZP elnöke
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke nemrégiben egy Index-cikket osztott meg, amely egy hajléktalan férfi, Sándor szomorú történetét mutatta be. A politikus felháborodásának adott hangot,...
Újabb sokkoló videó került elő Orbán múltjából
Ha azt gondolja mindent látott már a felcsúti Maradónától tévedett. A múltját senki sem tagadhatja meg még akkor sem, ha ma már tagadná, hogy...
Tóth Bertalan lecsapott Orbánékra: Újraindul a nyomozás az MSZP frakcióvezetőjének feljelentése nyomán
A Vodafone-részvénycsere ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség döntését, amellyel elutasították Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője által év elején...
Sokkoló bejelentést tett Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken közölte, hogy Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet. A döntést az ukrán nagykövetnek azonnal átadták. Az eset komoly...