Áder minden bizonnyal napszúrást kapott – Mert ennyi baromságot épp eszű ember nem hord össze
BalraMagyar -
„Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk” – jelentette ki a köztársasági elnök az augusztus 20-ai tisztavatáson mondott beszédében kedden, Budapesten.
Áder János leszögezte: a magyarok sok álmából – demokrácia, többpártrendszer, szólásszabadság, az Európai Unióhoz való csatlakozás, NATO-tagság – valóság lett, néhánynak a beteljesülése azonban még...
Nagyon kiakadt az ismert szociológus a kollegáira, akik fillérekért adták el magukat a Fidesznek
BalraMagyar -
Újabb csalódás ért...
"Újabb csalódás ért. Két barátom volt az MTA Politikatudományi Intézetben: Galló Béla és Csizmadia Ervin. Aztán, ahogy én tolódtam balra és a partvonalra, ezek a barátságok véget értek - még 2010-es kirúgásom előtt.
Talán nem véletlenül: azóta mindketten eladták magukat a Fidesznek.. Galló a baloldal szakértőjeként árulja...
Hadházy Ákos nagyon durván állt bele az álszenteskedő Tiborczba, ez sanszos nem marad következmények nélkül
BalraMagyar -
A mosolyok ellenére kevés lehangolóbb képet lehet mostanában látni ezeknél...
Pedig semmi más ez, minthogy Orbán veje, a hercegi pár tagja a lopott milliárdokból most 35 millióért egy életmentő műszert kegyeskedett venni a gyermekklinikának.
Örüljünk? Maximum annak, hogy az ELIOS LED-lámpáin keresett 3,5 milliárd EGY SZÁZALÉKÁT a közjóra fordította. De nem...
A csepelieknek nem látványberuházásokra, hanem a hétköznapjaikat segítő fejlesztésekre van szükségük - mondta el Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a XXI. kerület ellenzéki polgármesterjelöltjét, Erdősi Évát.
A csepelieknek nem "a lopakodó olimpia épületeire" és birkózócsarnokra, hanem újabb zöldfelületekre és a mindennapi életet segítő fejlesztésekre van...
Augusztus 21-től változik a nagykörúti villamospótlás rendje. Iskolakezdéstől, vagyis szeptember 2-től újra a teljes vonalon jár majd a 4-es és a 6-os villamos, a közvetlenül előtte lévő szombaton és vasárnap azonban a teljes szakaszon pótlóbuszok közlekednek – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
A közlemény szerint augusztus...
Ön is ki fog akadni Berki Krisztián legújabb botrányos kijelentésein – komolyan ez akar főpolgármester lenni?
BalraMagyar -
Már programot is hirdetett a valósághős celeb, aki hogy-hogy nem a TV2 után az ellenzék közös jelöltjére Karácsony Gergelyre indul rá.
Berki Krisztián azt szeretné, ha a fővárosnak lenne egy saját bankja, amely, mint fogalmazott, „középrossz” menedzsmenttel is képes lenne 34 milliárd forintos profitot termelni. Ez a profit lenne a...
Hogy is mondta Hofi? Ugyanaz az emelet, csak másik ajtó.
Mindenki olyan szobrot állít magának, amilyet szeretne, de hogy ennyire pofátlanul tegyék, az már mindennek az alja. Itt tényleg semmi más nem számít már csak az agymosás.
A 24.hu szúrta ki azt az új kormányzati intézkedést, mely szerint a kormányközeli vállalkozók...
Aljas trükköt vetett be a Fidesz: kizárták volna az ellenzéket a választásokon való indulásból
BalraMagyar -
Kővári János nem tudta megakadályozni, hogy a Mindenki Pécsért Egyesület jelölteket állíthasson az alig két hónap múlva esedékes önkormányzati választáson. - írja a SzabadPécs.
Mellár Tamás szövetsége, ami az MSZP, DK, Jobbik és Momentum, valamint civilek összefogásából született, augusztus 8-án kérvényezte, hogy a Mindenki Pécsért Egyesületet vegyék jelölőszervezetként nyilvántartásba.
A kérelem...
Gyász: Elhunyt az egyik legnagyobb amerikai filmsztár – egy legenda hagyott itt minket
BalraMagyar -
Gyászol az ország!
Los Angelesben pénteken elhunyt Peter Fonda amerikai filmszínész-rendező - jelentette be a sztár családja pénteken este kiadott közleményében. Fonda 79 esztendős volt.
Fonda tüdőrákban szenvedett, és az ennek következtében fellépett komplikációk miatt hunyt el.
A hollywoodi filmvilág egyik ismert családjából származott: édesapja az Egyesült Államokban a filmművészet nagy öregjeként...
Hamarosan becsengetnek, de több olyan eset is napvilágot látott, aminek semmiképp sem lenne szabad előfordulnia egy európai országban.
Kaposváron még májusban egy zivatar után özönvíz árasztott el egy iskolát és teljes a bizonytalanság, megkezdődhet-e rendesen a tanév.
Tavaly Egerben szintén hasonló eset borzolta a kedélyeket, ahol nem merték felkapcsolni a villanyt,...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Azonnali hatállyal lemondott a polgármester, akit tavaly 76%-al választottak meg
Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere a Félegyházi Közlöny hasábjain jelentette be: Csányi József, a város polgármestere lemondott tisztségéről. A politikus döntését egy hivatalos nyilatkozatban közölte...
Botrányvideó: Megvannak Lázár János budapesti utódai
A Kelemenet YouTube-csatorna legújabb videójában Kelemen László nem kisebb dolgot állít, mint hogy a politikai haveri rendszer – amelyről eddig leginkább a kormánypárti oldalon...
Lázár János: Nagy a baj, fegyverszünetet kérek
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja” – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, miután soha nem látott erejű vihar tarolta...
Baranyi Krisztina „ellenzékisége”: Ezek a Fidesz módszerei szoktak lenni
Ferencvárosban egy újabb városfejlesztési projekt borzolta fel a kedélyeket – ám nem azért, mert ne lenne szükség élhetőbb, zöldebb közterekre. A vita nem is...
Molnár Csaba tényekkel cáfolta Hadházy Ákos Dobrev Klárát sározó vádjait
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke nyilvánosan reagált Hadházy Ákos legújabb posztjára, amelyben a független országgyűlési képviselő az óriásplakát- és médiamegjelenések Fidesz-irányította rendszeréről...