A szabolcsi rendőrök már 3 éve a rabszolgatörvény alatt szolgálnak – értük is tüntetünk Úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány már 3 éve teszteli a rabszolgatörvényt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A megyei rendőrök nem önkéntesen vállalnak túlórát és nem kapják meg havonta a túlórapénzüket, sőt még 3 év után sem. Mindezt úgy csinálják...
Óvatosan a vásárlással! Nehogy a karácsonyi örömök, horrorisztikus kínokkal végződjenek!A gyártó kérésére kivonják a forgalomból a Tolnatej által gyártott, Tolle márkájú, 2019. március 12-én lejáró 1,5 százalékos tartós (uht) literes tejet a Sparokból. A Spar visszaveszi a tejeket, az árukat visszaadja. Hogy mi a visszahívás oka, azt nem közölték. Tehát, aki...
Már ebben az egy posztjában Ujhelyinek több szellemesség van, mint ennek a két humoristának az utolsó 10 éves munkásságában. Miután Bagi Iván és Nacsa Olivér a Ripostban számolhatott be arról, milyen megrázkódtatás az MTVA székházában dolgozni, miközben odakint tüntetnek, odabent pedig – mint Bagi fogalmazott – országgyűlési képviselők rohangálnak és...
Átvette az MTVA az ellenzék öt pontját Ezúttal Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, továbbá Barabás Richárd Párbeszéd-politikus és Murányi András, a párt kommunikációs vezetője próbált bemenni az MTVA székházába. Egyféleképpen lehet ezt, bemegy az ajtón és szól a portán, hogy keresi a dirit.  Ugyanezt csinálták a tegnapelőttiek is, csak nekik...
Hiába megy a "Nagymagyarkodás" a kormánypárti oldalon, csak hát na, nem mehet minden elsőre. Évek óta hallgatom a maszlagot arról, hogy a kormány a nemzet érdekeit nézi és a kormánypárti oldal mennyire nemzeti. Szerintem ez a videó mindent elárul arról, mennyire nemzeti is a jobboldal. A HírHugó szúrta ki azt a...
Sokan kérdezik, mire van még ereje az ellenzéknek, nos úgy néz ki ez a bejegyzés választ ad a kérdésre. Miközben az összes ellenzéki párt minden erejét összeszedve szervezi az ellenállást a kormány "rabszolgatörvénye" ellen, valamit a Fidesz propaganda aljasságai ellen, aközben például az MSZP helyi szervezetei valami egészen más dolgot...
Hogy mire nem jó a közösségi oldal? Ami okos politikusnak lehet a barátja, kevésbé értelmesnek inkább az ellensége, mint ahogyan azt lentebb látni fogják... Tompika hazafias kötelezettségének eleget téve kinyitotta a száját! Döntse el ki-ki maga, hogy vajon Tamás melyik csoportba tartozik... Mi még ennyivel azért segítenénk Deutsch Tamásnak! A hiteles...
Nyílt levél Tarlós István főpolgármesternek Tisztelt Főpolgármester Úr! Budapest ezekben a napokban a demokráciáért küzd. Budapestiek ezrei tüntetnek napok óta hóban-fagyban mindannyiunk szabadságáért, a munkavállalók jogaiért, a független bíróságokért, az oktatás szabadságáért, a szabad magyar sajtóért. Szabadságszerető polgárok és elkötelezett demokrata országgyűlési képviselők akár a testi épségük árán is kiállnak a...
Az MTVA székházában történt botrányos események miatt az MSZP büntetőfeljelentéseket megteszi Az MTVA székházában történt botrányos események miatt az MSZP büntetőfeljelentéseket megteszi – közölte a 24.huval Tóth Bertalan. Az MSZP elnöke arról is tájékoztatott, hogy az ország 19 megyéjében, jelen állás szerint mintegy 70 helyszínen tervez további megmozdulásokat, a teljes országos...
Akkor amikor. Ez a közmédia jelmondata, de nem úgy ahogyan. Nagyjából ezt lehet kiolvasni a közmédia beszámolójából, mely arról készült, hogy a közmédiából erővel felfegyverzett biztonsági emberek eltávolították az éppen ellenőrzési jogukat gyakorló ellenzéki képviselőket. A közmédia olvasatában egészen más történt. Szerintük ugyanis a képviselők megfélemlítették az MTVA dolgozóit és meg...

Véleményvezér

Orbán jobbkeze bedobta az év viccét – Csak nem tudjuk, sírjunk...

A kormány nemcsak megtartotta, hanem bővítette is a családtámogatásokat a koronavírus-járvány alatt - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Családszervezetek VIII. konferenciáján pénteken...

Több tízezren olvasták – ez hatalmasat szólt: Farkasházy Tivadar a teljes...

TIBORCZ ISTVÁN SZÉTOSZTJA A VAGYONÁT A SZEGÉNYEK KÖZÖTT? „Nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer” – mondta Tiborcz István a Portfóliónak. Összegyűjtöttem...

Ökölbe szorul a kezed: Tízezerek háborodtak fel Kásler legutóbbi megalázó döntésén

Kásler Miklós és a Klebelsberg Központ a veszprémi tankerületben megmutatta, hogy mennyire is becsülik a tanárok kitartó munkáját és helytállását: egyezer forintra, ugyanis ekkora jutalmat...

Hosszas hallgatás után szólalt meg Kéri László – Nagyon komoly dolgokat...

Kéri László, politológus meglátása szerint májusban már a miniszterelnök látta, hogy győztesként tud kijönni a járványhelyzetből, aminek nagy politikai tőke van. Kéri László azt...

Elképesztő kijelentéssel sokkolta a közvéleményt az, akinek mindig adni kell a...

Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, tegnap este arról beszélt a Klubrádió adásában, hogy milyen veszélyekkel jár, ha ideológiák, politikai...