A Demokratikus Koalíció elnöke a közösségimédiában közzétett posztjában azt írta, tengernyi dolga lesz a következő kormánynak.
Gyurcsány Ferenc úgy véli, Magyarország következő vezetésének legnehezebb feladata a háború utáni béke megteremtése lesz.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-posztban fejtette ki, szerinte mivel kell majd megküzdenie Magyarország következő kormányának.
Tengernyi dolga lesz a...
Viktor nem is mert válaszolni, helyette Varga Mihály tette meg.
Mikor szállnak be végre rendesen a focisták is a közös teherviselésbe?
A Demokratikus Koalíció képviselője erről írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Orbán Viktornak. Vadai Ágnes idézte a Blikk egyik cikkét, amely szerint csaknem havi 24 millió forintot keres egy labdarúgó.
Ő ráadásul az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról...
Dezse Balázsnak sok volt az a fénykép, ami Soros György születésnapján készült és máris billentyűzetet ragadott.
Kicsit megrendítette a Pesti Srácok újságíróját, hogy Soros György fia Soros Alexander közös fényképet osztott meg 92 éves édesapjával a közösségi oldalán.
De talán a megrökönyödés oka az volt, hogy Soros láthatólag jó egészségnek örvend?...
Mi is beszámoltunk róla hogy Orbán elmebeteg tervet eszelt ki amely, gyakorlatilag a hazai erdők tönkretételéről szól.
Jelen pillanatban is több ezer ember tüntet a Kossuth téren ez ellen, az elmebeteg átgondolatlan és értelmetlen terv ellen, amely gyakorlatilag korlátozás nélkül engedné a fák kivágását Magyarországon.
Értelmetlen hiszen az idén kitermelt fával...
Kezdés után negyed órával, péntek délután 5 óra 45 perckor már több ezer ember jelent meg azon a tüntetésen, amelyet a Lehet Más a Politika hirdetett meg.
Budapesten az Agrárminisztérium épülete előtt gyülekeznek tiltakozásul a fakivágási korlátozások feloldása ellen - írja a Népszava.
Tiltakozás az erdeink tarvágása ellen, és a nemzeti...
A money.hu készített egy rezsikalkulátort, melybe az emberek beírhatják a fogyasztásukat és kiadja, hogy többet fog-e fizetni, miután Orbánék hazavágták a rezsicsökkentést. A felmérést kitöltők közel 70 százaléka nagyobb összegű számlát fog kapni.
Az indulását követő 10 napban több mint 80 ezer kalkulációt végeztek az ügyfelek a money.hu rezsikalkulátorával. Bár...
Nagyon nagy bajban van a kormány. Hiába minden propaganda hullik szét a jobboldali tábor.
Megjelent a legfrisebb közvéleménykutatás ami jelzi, reped a Fidesz tábor. Az IDEA Intézet legújabb kutatása melyet 1800 fő megkérdezésével végeztek el rámutatott:
a Fidesz fokozatosan veszít támogatottságából
A párt teljes népességen belül mért támogatottsága két százalékponttal alacsonyabb (37-ről 35 százalékra), mint...
A Demokratikus Koalíció arra készül, hogy megoldja azt a válságot, amit az Orbán-kormány okozott hazánkban – minderről Arató Gergely beszélt az atv-ben.
Nem kérdés, hogy a kormány megbukik, az a kérdés, hogy mikor
– fejtette ki a Szigorlat című műsorában a DK-s képviselő.
Arató elmondta, hogy egyáltalán nem gondolná azt, hogy Orbán...
A kormány az Európai Bizottságnak hivatalosan benyújtott jelentésében elismerte, hogy az egészségügyben hatalmas a munkaerőhiány, több mint húszezer szakápoló hiányzik a rendszerből - írja a DK közleményében Dr. Komáromi Zoltán a DK egészségpolitikusa.
Mint foglamaz: Jelentősek a betegellátás szempontjából a területi különbségek is, több egészségmutató tekintetében pedig továbbra is elmaradunk...
Kimondhatjuk, katasztrófa lesz. Ezt nem a baloldal állítja, hanem Orbán legközelebbi szövetségese.
Olyan számot osztott meg a Matolcsy György vezette nemzeti bank, amihez fogható kataszrófa még nem történt a magyar gazdaságban. Egy ekkora válságot még a NER sem képes elviselni, főleg úgy, hogy a választások előtt végig hazudták a kampányt.
Ilyen...