Az MSZP nagyágyúja megmondta a frankót: Három feltétele van annak, hogy Orbán rendszere összedőljön

Áder aláírta a tb-törvényt, a pedagógusokat további ingyen munkára kötelezik, a magyar emberek további kizsákmányolását és nyomorba döntését csak teljes összefogással lehet megállítani – erről beszélt Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselője az ATV Start c. műsorában.

 

Folytatni kell a teljes összefogást, hiszen újabb, az alaptörvénynek is ellentmondó, alapvető jogokat fosztó tb-törvényt írt alá a káder-államfő. „Sok százezer ember esik ki most a rendszer alól” – mondta Kunhalmi.

Emlékeztetett, Magyarország – immár utolsó előttiként a bolgárok előtt – egyre jobban leszakad a V4 és az összes többi EU-s ország életszínvonalától szemben a fideszes kormány összes ígéretével.
A képviselőnő világosan kifejtette, hogyan kell helyesen eljárni akkor, ha például a munkáltató nem fizette be a TB-járulékot.

„Egy kormány soha nem hozhat olyan döntést, ami lényegében lenullázza a szolgáltatásokat bizonyos társadalmi csoportok felé. Megvan a lehetősége arra, hogy a járulékot behajtsa: hozzon olyan szabályokat, ahol rákényszeríti a munkáltatót, hogy ezt fizesse be.”

 

 

Az alapvető állami szolgáltatásokról a szocialista politikus kijelentette, szerinte az állam szó szerint az emberek életén spórol.

„Nem lehet elvenni az emberektől az ellátást, nem lehet elvenni a tudást, az oktatáshoz való hozzáférést, és még hosszan sorolhatnánk!

Ehelyett most a saját állampártjára költ a költségvetésben a jelenlegi magyar kormány például az oktatáshoz meg az egészségügyhöz képest.”

A pedagógusok kizsákmányolásáról szólva az MSZP oktatáspolitikusa elmondta, a pedagógusoknak megígérték, hogy a mindenkori minimálbérhez fogják kötni a bérüket, ám ezt az ígéretét, szokásához híven, nem teljesítette a kormány.

Hozzátette, az emberek nem szűnő kizsákmányolásával szemben mindenki számára világosan egyetlen dolgot lehet csak tenni: leváltani a jelenlegi hatalmat.

Az ellenzék szerint ennek három feltétele van: egy közös miniszterelnök-jelölt, a 106 egyéni választókerületben 1 az 1 ellen kell indulni, és kell egy közös lista.

 

 

Kunhalmi elmondta utóbbira azért van nagy szükség, mert a jelenlegi kormányszövetség egységes jobboldali tábora, egy sokkal demokratikusabb választójogi törvény mellett, egy sokkal demokratikusabb felépítésű rendszerben is előnyt élvezne.

„Itt nem egyik vagy másik pártról van szó. Arról van szó, hogy mit tud a köztársaságpárti összefogás produkálni. Ehhez mindenkire szükség van, minden félszázalékra, a szakszervezetre, civilekre ahhoz, hogy egy nagy egységbe kovácsoljunk magunkat, és három a magyar igazság, kell ez a 3 feltétel.”

A kormányváltás menetrendjéről elmondta, először az alapelvekben kell megállapodni, és ezt a DK és a Momentum vezetői is megerősítették.

„Együtt kell indulni, és az egyik legfőbb eszközünk az előválasztás lesz. Most egy nagyon nagy rész-sikert értünk el, de tovább kell mennünk és együtt kell működnünk a sikeres kormányváltás érdekében!”

 

Szakad a Fidesz? – Lázár olyan keményen állt bele Orbánba és az egész felsővezetésbe, mint eddig soha senki

Lázár János - Fotó: Makó Híradó

Lázár szerint a Fidesz vezetői jobban járnának, ha szembesülnének a problémákkal

Tovább szakad a Jobbik! – A párt legfőbb alapembere azonnali hatállyal kilépett a pártból

Jobbik - Fotó: B1 Blog

“Fájó szívvel, hosszú és alapos mérlegelés után meghozott döntésemről tájékoztatlak benneteket. A mai nappal kiléptem a Jobbik Magyarországért Mozgalomból és a párt országgyűlési képviselőcsoportjából”

Új ötlettel állt elő az MSZP az ellenzéki összefogással kapcsolatban – Ön egyet ért az MSZP-vel?

Végre nem a helyeken osztozkodnak, hanem valós ötletekkel kezdenek előállni a pártok.

Lebuktatta Orbánék aljas üzelmeit: Drámai tényszámokat hozott nyílvánosságra Varjú László

Varjú László - Kép: Tóth Gergő/Népszava

Évekig ömlöttek számolatlanul közpénzmilliárdok a magyar fociba úgy, hogy azok elköltését senki nem ellenőrizte.

Így fordulhatott elő, hogy Orbán Viktor hobbija az adóforintok elcsalásának és ellopásának melegágyává vált.

Több mint 60 milliárd forint közpénzt felemésztő üzletről van szó! Sőt, mielőtt az ellenőrzés joga 2014-ben átkerült volna a sportági szövetségekhez, már több mint 50 milliárd forint áramlott a magyar fociba ellenőrizetlenül.

Az azóta eltelt időben számos visszaélésre derült fény. Csak papíron elszámolt felújítások, behazudott edzőtáborok, büfésnek bejelentett futballista, ellopott milliárdok:

ez a “taózás” eddigi mérlege abban a magyar fociban, ami Orbán szerint a nemzeti karakter legtisztább kifejeződése.

Mi, európai magyarok felháborítónak tartjuk, hogy Orbán közös pénzünkből úgy költött el tízmilliárdokat saját hobbijára, hogy annak felhasználását senki nem ellenőrizte.

Lehet, hogy szerinte a lopás és az értelmetlen pénzszórás nemzeti karakter, eddigi miniszterelnöksége legalábbis ezt igazolja.

A Demokratikus Koalíció ezzel szemben azt követeli, hogy a felhasznált közpénzmilliárdokkal a kormány az utolsó fillérig számoljon el, az azt ellopókat pedig példás szigorral büntesse meg!

Gyorshír: 7 fős banda támadott Rékasi Zsigmondra a korábbi ellenzéki aktivistára

Rékasi Zsigmond - Fotó: NLC

Rékasi Zsigmond korábban közéleti aktivistaként volt ismert, ám egy ideje úgy döntött, hogy inkább a saját dolgaira koncentrál. Most azonban a Facebook-oldalán megosztott egy posztot, melyben arról ír, hogy egy egész banda rátámadt Budapesten, miután megvédett tőlük egy lányt.

A poszt szerint Rékasi Zsigmond a Széll Kálmán téren jött fel a metróból, amikor hangos női kiáltásokat hallott.

“Egy lány sikítására kaptam fel a fejem; “Ne! Hagyjál már, takarodj!” Azonnal a hang irányába siettem. Bandába verődött 4-5 cigány fiút láttam, akik közül az egyik a karja alá fogta a lány fejét,és a hasát ütötte”

– fogalmaz posztjában a történtekről.

Ahogy megzavarta a társaságot a lány el tudott futni, de állítása szerint ekkor megpillantott egy másik lányt, akit két fiú fogott közre, a csapat pedig elkezdet szidalmazni Rékasit.

Mivel a bántalmazott lány elfutott és közben megérkezett az Rékasi barátnője is, együtt elmentek vásárolni. A boltból kijőve vették észre, hogy a két, idő közben összeverődött banda őt keresi.

“Az addigra 7-8 fős csoport egyike rám mutatott, “Ott van! Ott a kopasz k.rva!”. A kedvesemet áttereltem a másik oldalamra, és azonnal odasiettünk a buszunkhoz.

Pontosan tudtam, hogy 7-8 olyan patkány, aki nyilvános helyen rátámad és megver egy védtelen nőt, az az én szerelmemet minden további nélkül bántani fogja. Semmi kétségem nem volt afelől, hogyha nem érünk fel a buszra, akkor verekedés lesz, mert az szent, hogy nem hagyom az ilyen férgeknek, hogy bántsák a kedvesemet. (…) Szerencsére sikerült felmenekülnünk a buszra, köszöntöttük a buszsofőrt, aztán leültünk. A busz nem indult, így beértek minket a kanok. Ledobtam mindent, és védőfalként felálltam a párom és a horda közé.

(…) Egy srácnak elmondtam, hogy már vertek egy lányt, közbe akartam lépni, és azóta keresnek. Ő beállt az egyik ajtóba fogadni őket, így azon ritka esetek egyike állt fel, amikor nem egyedül áll szembe az ember egy ilyen haragtól fűtött primitív csürhével. Szerencsére a buszsofőr felismerte a helyzetet, és mielőtt nagyobb lett volna a baj, elindult. /Megmenekültünk./”

– írta le a történetet a posztban.

Majd azt is hozzátette, hogy elege van az ilyen esetekből és nem akar áldozat lenni. De azt is leírta, hogy otthon már elfogyott a bátorsága és összeomlott. Azt mondja, nem zavarja, ha rasszistának nézik, de szerinte sokaknak komoly fenyegetést jelentenek a hasonló csoportok, rendőrt hívni pedig nem egyszerű az ilyen esetekben és szerinte ők nem is segítenek.

A Blikk megkereste Zsigmond apját, Rékasi Károlyt is, aki azt mondta, büszke fiára, amiért megvédett egy bántalmazott lányt, ugyanakkor félti is.

“Büszke vagyok Zsigmondra, amiért meg akart védeni egy bántalmazott nőt. De most féltem, mert arra jár haza, és a bosszúszomjas csürhe vadászhat rá a történtek után. Szerencsére a kapcsolataimnak köszönhetően megtettem már az óvintézkedést, hogy a fiam és ezzel mások is egy ideig biztonságban legyenek útközben”

– mondta a lapnak.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

Figyelem! Fontos bejelentést tett Hadházy Ákos Kövér gigabüntetése után

Kövér elvtárs gyorsan intézkedett. Néhány órán belül élt a saját magának adott statáriális joggal.

Úgy döntött, hogy kétmillió forintra (egészen pontosan 1 979 400 Ft-ra) büntet azért, mert kiírtam a háta mögé, hogy STOP PROPAGANDA és egy másik táblán utaltam Orbán Viktor hatvanpusztai, ezer négyzetméteres mélygarázsára.

A büntetés lehetne több is, de az egész parlamentben én keresem a legkevesebbet, hiszen nem ültem be egyetlen bizottságba sem.

Azon kívül, hogy nagyon szomorú dolog, ami Házmester elvtárssal az elmúlt években történt, két nagyon fontos következtetést kell levonni:

1) Ezután egyszerűen – a minimális, legszükségesebb megszólalásokat kivéve – tényleg nem szabad, nincs értelme az ellenzéknek a parlamentben maradni.

Én ugyan most a magyar emberekhez fogok fordulni, hogy segítsenek a büntetés kifizetésében, de nyilvánvalóan nem várható el a választóktól, hogy folyamatosan kétszer fizessenek nekünk a munkánkért (hiszen a képviselők pénzét nem Kövér elvtárs adja, hanem az Önök adójából fizetik, csak Kövér elvtárs veszi el).

A továbbiakban, ha az ellenzék arra használná a Parlamentet, amire még értelme lenne, akkor pillanatok alatt horribilis pénzbüntetések, fizetésmegvonások következnének, ez pedig csak akkor lenne vállalható, ha valóban valami milliárdos pénzelne minket, de ilyenről én nem tudok.

Annak semmi értelme nincs, hogy a pártok szónokversenyt tartsanak: ha valami nem tetszik, Kövér kikapcsolja a mikrofont, a kormánymédia pedig több millió ember elől amúgy is elhallgatja a felszólalások tartalmát.

EGYETLEN új kormánypárti szavazót sem fogunk elbizonytalanítani és EGYETLEN bizonytalant sem fogunk megnyerni a szónokversennyel. Igaz, táblákkal sem, elismerem. Viszont a parlamenti jelenlétnek egyetlen vállalható célja lehetne: a valódi ellenállás, a valódi nyomásgyakorlás és az igazságot látó választók dinamizálása.

Kövér büntetései azonban ezt ezentúl objektíven lehetetlenné teszik. Három lehetőség marad tehát az ellenzék előtt, de ebből csak kettő vállalható: vagy kivonul részlegesen a parlamentből, vagy olyan tiltakozásba kezd MINDENKI, ami után Kövér horribilis pénzekkel fogja büntetni, vagy behódol, elfogadja az új játékszabályokat és csendben hallgatja, ahogy a kormány alázza őket.

2) A második következtetés egyszerűbb. Fontos látni, hogy Kövér László immár egy személyben, azonnal döntött a büntetésről, megsebzett lelkét is orvosolva ezzel. Eddig legalább formálisan a házbizottság és aztán a parlament döntött az ellenzéki képviselők büntetéséről (nem mellesleg azok jóval kisebbek voltak), MOSTANTÓL MÁR A LÁTSZATRA SEM ADNAK.

Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy ez a trend: innentől kezdve majd nem csak az országgyűlési képviselők ügyében, hanem más csoportok megtörésénél sem fognak adni a látszatra. Újabb lépés ez a demokráciából a diktatúrába vezető úton. Azon az úton, amelyen maguktól nem fordulhatnak vissza.

Csak mi fordíthatjuk őket vissza! Csak közösen!

Ha szeretne és tud segíteni, hogy Kövér László büntetése ne érje el a célját, kérem támogasson!

Bankszámlaszám: 10102086-06053000-01000009
Budapest Bank
HADHÁZY ÁKOS ÁNYOS

PayPal:
https://www.paypal.me/hadhazyakos

Kérjük ossza meg ezt a cikket másokkal is. Ezzel is segíthet Hadházy Ákosnak

Újra bővül a fideszes börtönválogatott? – Eljárás indul a parlamenti nagykutya ellen

Hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával vádolják Ódor Ferenc volt fideszes országgyűlési képviselőt.

A vádak szerint Ódor lehetett az, aki több millió forintot kért egy autópálya-építő cégtől a földhivatali eljárás jogellenes befolyásolásáért. – írja a Demokratikus Koalíció

Az ellenzéki párt üdvözli a fideszes börtönválogatott újabb bővülését. Mengyi Roland és Simonka György után most Ódor Ferenc is beszállt a csapatba.

Mint írják: Mi, európai magyarok gondoskodni fogunk róla, hogy minél több fideszes bűnözőt vonjanak felelősségre, és ne csak azokat a kishalakat, akiknek a miniszterelnök elengedte a kezét.

Követlejük, hogy a valódi fideszes oligarchák es nagykutyák is feleljenek tetteikért!

Sokkoló információkat hozott nyílvánosságra Vadai Ágnes – elképesztő lépésre készüé a kormány

Vadai Ágnes DK - Fotó: Vadai Ágnes FB oldala

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese, Vadai Ágnes sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a kormány egy börtönviszonyokkal kapcsolatos törvénymódosítási javaslatára.

Ebben nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy mindössze hónapok alatt meg fogja szüntetni a börtönök zsúfoltságát – tehát azt, amit már 5 évvel ezelőtt megígért, mégis képtelen volt végrehajtani.

Vadai Ágnes felhívta a figyelmet: “Ez pár hónap alatt csak kétféleképpen történhet meg: A kormány vagy ideiglenes börtönöket fog létrehozni nem börtönnek épült épületekben – ami, mondanom sem kell, biztonsági szempontból védhetetlen és veszélyes -, vagy, ami talán még rosszabb: bűnözők ezreit fogja kiengedni a börtönökből.

Bármelyikre is készül a Fidesz, ezzel a tisztességes magyar emberek életét veszélyezteti.”

A DK frakcióvezető-helyettese feltette a kérdést, hány ezer bűnözőt akar szabadon engedni a kormány börtönzsúfoltság csökkentéséért?

“Milyen bűnözőket akar visszaengedni a társadalomba a kormány, akár erőszakos bűnözőket és gyilkosokat is, vagy csak korrupt fideszes politikusokat? Ha pedig nem erre készül a kormány, hanem ideiglenes börtönök létrehozására, akkor azok hol és minek a helyén lesznek?

Iskolákat, óvodákat fognak elvenni az emberektől azért, hogy bűnözőket költöztessenek oda, vagy mégis mire kellene számítanunk? Honnan lesz oda börtönőr, amikor legalább 1200 ember hiányzik a büntetés-végrehajtásból? Majd közmunkások vigyáznak a gyilkosokra?” – sorolta a politikus.

Vadai Ágnes arra is felhívta a figyelmet, hogy még a kozmetikázott adatok szerint is legalább 1500-1800 férőhely hiányzik.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kormány nem szolgáltat adatokat az Európai Tanácsnak, és hogy lassan nincs adat, amit ne hamisítanának meg, könnyen lehet, hogy a valóságban akár 4-5 ezer férőhelyre is szükség lehet.

A legfrissebb hírek