Rékasi Zsigmond - Fotó: NLC
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Rékasi Zsigmond korábban közéleti aktivistaként volt ismert, ám egy ideje úgy döntött, hogy inkább a saját dolgaira koncentrál. Most azonban a Facebook-oldalán megosztott egy posztot, melyben arról ír, hogy egy egész banda rátámadt Budapesten, miután megvédett tőlük egy lányt.

A poszt szerint Rékasi Zsigmond a Széll Kálmán téren jött fel a metróból, amikor hangos női kiáltásokat hallott.

“Egy lány sikítására kaptam fel a fejem; “Ne! Hagyjál már, takarodj!” Azonnal a hang irányába siettem. Bandába verődött 4-5 cigány fiút láttam, akik közül az egyik a karja alá fogta a lány fejét,és a hasát ütötte”

– fogalmaz posztjában a történtekről.

Ahogy megzavarta a társaságot a lány el tudott futni, de állítása szerint ekkor megpillantott egy másik lányt, akit két fiú fogott közre, a csapat pedig elkezdet szidalmazni Rékasit.

Mivel a bántalmazott lány elfutott és közben megérkezett az Rékasi barátnője is, együtt elmentek vásárolni. A boltból kijőve vették észre, hogy a két, idő közben összeverődött banda őt keresi.

“Az addigra 7-8 fős csoport egyike rám mutatott, “Ott van! Ott a kopasz k.rva!”. A kedvesemet áttereltem a másik oldalamra, és azonnal odasiettünk a buszunkhoz.

Pontosan tudtam, hogy 7-8 olyan patkány, aki nyilvános helyen rátámad és megver egy védtelen nőt, az az én szerelmemet minden további nélkül bántani fogja. Semmi kétségem nem volt afelől, hogyha nem érünk fel a buszra, akkor verekedés lesz, mert az szent, hogy nem hagyom az ilyen férgeknek, hogy bántsák a kedvesemet. (…) Szerencsére sikerült felmenekülnünk a buszra, köszöntöttük a buszsofőrt, aztán leültünk. A busz nem indult, így beértek minket a kanok. Ledobtam mindent, és védőfalként felálltam a párom és a horda közé.

(…) Egy srácnak elmondtam, hogy már vertek egy lányt, közbe akartam lépni, és azóta keresnek. Ő beállt az egyik ajtóba fogadni őket, így azon ritka esetek egyike állt fel, amikor nem egyedül áll szembe az ember egy ilyen haragtól fűtött primitív csürhével. Szerencsére a buszsofőr felismerte a helyzetet, és mielőtt nagyobb lett volna a baj, elindult. /Megmenekültünk./”

– írta le a történetet a posztban.

Majd azt is hozzátette, hogy elege van az ilyen esetekből és nem akar áldozat lenni. De azt is leírta, hogy otthon már elfogyott a bátorsága és összeomlott. Azt mondja, nem zavarja, ha rasszistának nézik, de szerinte sokaknak komoly fenyegetést jelentenek a hasonló csoportok, rendőrt hívni pedig nem egyszerű az ilyen esetekben és szerinte ők nem is segítenek.

A Blikk megkereste Zsigmond apját, Rékasi Károlyt is, aki azt mondta, büszke fiára, amiért megvédett egy bántalmazott lányt, ugyanakkor félti is.

“Büszke vagyok Zsigmondra, amiért meg akart védeni egy bántalmazott nőt. De most féltem, mert arra jár haza, és a bosszúszomjas csürhe vadászhat rá a történtek után. Szerencsére a kapcsolataimnak köszönhetően megtettem már az óvintézkedést, hogy a fiam és ezzel mások is egy ideig biztonságban legyenek útközben”

– mondta a lapnak.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: