EGY ORSZÁG JÖVŐJÉT VETTÉK EL! – Kiakadt a Tudományos Akadémia főmunkatársa

Vásárhelyi Mária szociológus, a szociológiatudomány kandidátusa, az MTA tudományos főmunkatársa. Ezek a száraz adatok. Mindemellett érzékeny, érző, kíváncsi, a politika iránt érdeklődő és azt értő, aki aktívan blogol...

Brutálisan őszinte: Nyílt levélben küldte meg Orbánt a Fidesz-szavazó olimpikon

Megkaptam a Miniszterelnöki Kabinetiroda hatpontos kérdőívét, amit elolvasva úgy döntöttem, hogy nem küldöm vissza... nem küldöm vissza, mert értelmezhetetlen, általános kérdéseket feszeget, és helyettem fogalmazza meg a...

Juszt László szerint Rákosi módszerei sehol sem voltak Orbánhoz képest

A Rákosi-korban volt ismert fogalom, de most újjáéled (mint maga a korszak is), a "túllicitáló". Azok a közép-, vagy alsószintű szarháziak, hivatalnokok, ilyen-olyan vezetők, és persze újságírók,...

Dopeman lehet Józsefvárosban a befutó, az ellenfelei már rettegnek és kapkodnak

Dopeman azaz Pityinger László az MSZP támogatásával induló független jelölt Józsefvárosban. Bő egy hét múlva megmérkőzik a Fidesz jelöltjével. Portálunk által megkérdezett politikai elemző szerint Pityinger lehet az...

Tóta W.: Neked csak bajszod van, János! Gerinced nincs.

“M is az a szent cél, amiért te, személy szerint, Áder János, aláírod egy egyetem kivégzését? Muníció plusz két hónap hörgéshez? Igen, János, a Szilárd szerencsés. Róla elhisszük,...

Lendvai Ildikó: “Természetesen én is az ügynökök közé tartozom”

Németh Szilárd előtt nincs titok. Kiszagolta, hogy a tegnapi 70-80.000 embert Soros szállította repülővel és buszokkal a tüntetésre, és az az igazi célja, hogy az általa pénzelt...

Egy szocmunkás lerántotta a leplet – ennyire ostobának még sosem látszott Tarlós

Ennyire még nem küldték meg Tarlóst, mint ahogy most a facebook-on egy szociális munkás fiatalember! Új munkacsoportot állított fel a fővárosi önkormányzat azért, hogy kevesebb...

Kitudódott ki lesz Románia következő miniszterelnöke – Gurmai Zita az MSZP Nőtagozatának és az...

Úgy tűnik nem sokáig marad a Klaus Johannis által kinevezett Mihai Fifort ügyvivő miniszterelnök. Gratulálok Viorika Dancilanak, hogy Románia következő miniszterelnökének jelölték (a baloldalamon). Viorika...

Nem várt fejlemények a Pécset időseket gyalázó ápolók ügyében

Emlékszünk még ugye a pécsi betegápolókra, akik néhány napja egy magatehetetlenül fekvő idős asszonyra támaszkodva készítettek gusztustalan, szexet imitáló képeket és tették fel a...

Dübörög a kampány – ki nem találná mit meg nem tesz Orbán Viktor a...

Orbán Viktornak a győzelemért semmi sem drága, már arra sem emlékszik kivel van jóban és kivel nincs. Nem olyan régen még nem volt olyan jó...

Csúnyán megütötte a bokáját a magyargyalázó román miniszterelnök – a baloldal a legsúlyosabb büntetèst...

Isten nem ver bottal szokták mondani. Ez történt a szomszédban is. Kiszivárgott a meglepő hír. A Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága megvonta a bizalmat a...
Close