Bombakét robbant: egy budapesti egyetemista felmosta Orbánékkal a padlót – szakmai érvekkel fektette kétvállra a hatalmat

Egy budapesti egyetemista, aki írásához a nevét is vállalta, osztott meg velünk egy jegyzetet, amelyet végigolvasva felébred a remény. Nem csak amiatt, hogy a fiatal generáció nem elveszett, hanem amiatt, hogy mennyire nem elveszett és mennyire nem marad csöndbe.

Íme Kormos Norbert írása, amely nem csak hogy szakmai szinten van nagyon magas színvonalon, de azt gondolom bizonyítja is azt, hogy a jövő egyetemi értelmisége eljutott arra a pontra, hogy nem fogja csendben tűrni azt, ami az országban zajlik. Az alábbiakban változtatás nélkül következik az írás:

Don Quixote és az iskolai bántalmazás esete

„Az igazságot meg lehet tépázni, de megtörni nem, s az mindig úgy úszik a hazugság fölött, mint az olaj a víz fölött.”

Április 24.én, Pénteken Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádióban adott interjút.

Az interjú során úgy beszélt, ahogyan azt az ember bármelyik európai ország miniszterelnökétől elvárná egy járványkészültség idején.

Arról beszélt, hogy ne váljunk önjelölt virológusokká, hallgassunk a szakemberekre, hagyjuk dolgozni a tudósainkat, hiszen „kiváló koponyáink vannak”.

Amellett, hogy a fenti kijelentéssel teljes mértékben egyet értek, egyetlen kérdés szöget ütött a fejemben. Egy világjárvány kell ahhoz, hogy a szakemberek szakvéleményét végre komolyan vegyük?

2019-ben végeztem kriminológus mesterszakot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán. Mindig is érdekelt a bűnmegelőzés, az, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre ahhoz, hogy jobb életet biztosítsunk a veszélyzónában lévő fiataloknak.

Ugyanakkor szembesültem azzal is, hogy a szakmánk hangját a hatalom nem hajlandó meghallani.

Legjobb tudomásom szerint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsban – amelynek elődjét az egyik legnagyobb hazai név a kriminológiában, Gönczöl Katalin professzorasszony teremtett meg -, jó néhány év eltelt azóta, hogy utoljára kriminológust foglalkoztattak.

(Természetesen amennyiben nincs igazam, azonnal helyesbítek, ez a kijelentésem azokon az információkon alapszik, amelyet szakmai környezetemből hallottam)

Sajnos még a hajlandóság sem látszik az állam részéről, hogy a szakmánk segítségét igénybe vegye a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia kidolgozásában, vagy alkalmazásában. Az 1744/2013. (X.17.) Kormány határozat A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról nevesíti azokat a szakmai, valamint állami szervezeteket, amelyek a Stratégia kidolgozásában részt vettek. Szakmai oldalról a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács vett részt a kidolgozásban, az állami szervek közül a Belügyminisztérium, valamint az Országos Rendőrfőkapitányság.

A populizmus nemzetközi térnyerésével egyre jellemzőbb tendenciává válik a tudományos eredmények tagadása állami szereplők részéről és az, hogy a politika érdekei alá rendelik a tudományos világot.

A kriminológia esetében még bonyolítja a helyzetet az, hogy a kriminológusnak sokszor rendszerkritikusnak kell lenni, de ez szakmai, és nem magánvélemény, végképp nem politizálás.

Gondoljunk bele: a kormány a börtönök túlzsúfoltságát börtönépítéssel akarja megoldani, a kriminológusok felhívják rá a figyelmet, hogy újabb börtönök építésével csak tovább duzzasztják a börtönnépességet.

A kormányhoz közeli önkormányzatok megszüntetik az alacsony küszöbű szolgáltatásokat, például a tűcsere programot, a kriminológus szakma több szakmával egyetemben tiltakozik ellene, és megfelelő drogpolitika kidolgozását javasolja. Ugyanez történt a hajléktalanság kriminalizációja esetében is, és még sok példával folytathatnám a sort.

Egy tényező volt közös az összes fent felsorolt esetben. Nem lenne jó a szakmájában az a kriminológus aki az ilyen, szakmánkat érintő kérdésekben nem emelné fel a hangját, vagy akár helyeselne azért, mert a hatalom ezt várja el tőle.

Sajnálatos módon azonban a kormány nem hajlandó felismerni azt, hogy a szakmánk nem azért kritizál, mert kritizálni akar, hanem azért, mert egy élhetőbb országot szeretnénk teremteni. De sajnos ez nem újkeletű tendencia.

Ugyanaz a helyzet, mint az elmúlt tíz évben. A populizmus létének elengedhetetlen feltétele, hogy mindig legyen egy ellenségkép, amely elől meg lehet védeni az országot, az embereket. A jól megszokott mi és ők felállás.

Sajnálatos módon a kriminológia, szociológia eredményei közül a kormányunk azokat tette magáévá, amelyeket a szakmánk negatív példaként hozott fel. Ilyen például Stanley Cohen morális pánik elmélete.

Az elmélet lényege, hogy egy amúgy elhanyagolható súlyosságú problémát annyira mesterségesen felnagyítunk, hogy már egy idő után a társadalmi nyomás hatására szükségessé válik az állami beavatkozás. A különbség csak annyi, hogy az elmélet megszületésekor az aggregátor a sajtó volt.

Napjainkban Magyarországon a kormány teremti meg a saját Óriásait, amelyektől aztán megvédi a népet. Sajnálatos módon egyre jobbá és jobbá válnak ebben a stratégiában, mint egy sorozatgyilkos, ahogyan tökéletesíti a módszerét minden áldozat után. Megvédtek már minket külföldi szervezetektől, hazai civil szervezetektől, migránsoktól, Soros Györgytől. Azonban ahogyan telt az idő, ezek az ellenségképek megfakultak, nehéz volt kézzelfoghatónak mutatni őket.

Erre pedig a legfelháborítóbb, gyomorforgatóbb megoldás született, amelyet a lehető legmélyebben elítélek szakmailag és személyesen is. A Gyöngyöspatai eset után újfajta irányt vett a kormány önjelölt védelmező szerepe.

Egy olyan problémát céloztak meg, amely -főleg a hasonló politikusoknak köszönhetően – látens módon folyamatosan jelen van a társadalmunkban, A roma és nem roma származású magyarok közti ellentét.

Egyértelmű és ugyanennyire elszomorító tendencia az, hogy lassan, de biztosan a kormány hogyan tolódik a szélsőjobboldal irányába. Ott tartunk, hogy a hatalom és a remélt politikai tőke érdekében magyar embereket állít be élősködőknek, erőszaktevőknek.

Mert természetesen a kormányközeli média mindent megtett, hogy a gyöngyöspatai fiatalokat és családjukat a lehető legrosszabb fényben tüntesse fel. Természetesen hamarosan megjelent az a sajtóban, hogy érdemtelenek a kártérítésre, illetve az, hogy a tanárokat bántalmazták, erőszakoskodtak velük.

Így a folyamat végén kikristályosodott az új frontvonal: meg kell védeni a tanárokat és a magyar nemzetet az erőszakos fiataloktól. Természetesen ebben a témában már nem hangzott el konkrétan az, hogy romákra gondolnának, csak rosszabb magaviseletű iskolákról beszélnek.

De sajnos addigra a kormánysajtó a lehető legkevesebb feltűnéssel arra kondicionálta az embereket, hogy a kollektív tudatban ez egyenlő a romákkal. Itt egy kis kitérővel megemlíteném a morális pánik tökéletesítését. Természetesen addig, amíg erősek a kritikus hangok, az emberek elgondolkoznak azon, hogy nem feltétlen állít igazat egyik vagy másik sajtóorgánum.

Annyira természetes, amennyire elszomorító az a folyamat, amely napjainkban történik a szemünk előtt, ahogy a kritikusnak mondható sajtó utolsó hangjait próbálják elhallgattatni. Ezúton is szeretném szolidaritásom kifejezni az Index újságíróinak, akik próbálják életben tartani a független tájékoztatást.

A független tájékoztatáshoz fontos lenne elmondani, hogy legalább ugyanannyi nem roma származású fiatal él mélyszegénységben, hátrányos körülmények között, bántalmazó családban, mint roma. Sajnos ugyanakkor az iskolai erőszak egy nagyon súlyos probléma, amellyel foglalkozni kell, és komolyan kell venni.

Ezt több szakmával egyetemben a kriminológus szakma is vizsgálja, komoly nemzetközi eredmények születtek arról, hogy hogyan lehet feloldani ezt a kényes helyzetet. Ugyanakkor abban minden szakma egyetért:

nem azért rossz magaviseletű egy fiatal, mert rossz akar lenni, eredendően rossznak született volna, hanem azért, mert sokunk számára elképzelhetetlen, borzalmas családi háttérrel rendelkeznek és ez hatalmas hátrányt jelent számukra.

Amennyiben a szakmai eredményeket figyelembe vesszük, egyértelművé válik az, hogy nem, hogy nem lehet megoldani erővel ezt a problémát, amennyiben ezt az utat választja egy kormányzat, csak még nagyobb károkat fog okozni vele.

Becker címkézéselmélete szerint „egyik magatartás sem inherensen deviáns vagy bűnös, hanem azt mindig csak a társadalmi reakció ruházza fel ezzel a minősítéssel” [Borbíró Andrea – Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára – Lévay Miklós: Kriminológia 170.oldal, Wolters Kluwer, Budapest 2016] Az elmélet szerint két csoport létezik, a morális vállalkozók, és az általuk felcímkézett deviánsok. Morális vállalkozó lényegében bárki lehet, a mindenkori hatalom, egyházak, civil szervezetek, de akár az iskolai rendszer is.

Sok kriminológiai elmélet vizsgálja azt, hogy az iskola milyen hatással van a hátrányos, rossz családi háttérrel rendelkező fiatalok jövőképére. Sajnos gyakorlati tapasztalatok mutatják azt, hogy az iskola legalább akkora visszahúzó erő lehet nem megfelelő hozzáállás esetén, mint amilyen erős pajzs lehet minden rosszal szemben, amely ezeket a fiatalokat éri, hogy a végén egyenlő esélyekkel kerüljenek ki az életbe.

Ezt figyelembe véve, gondoljunk bele a helyzetbe. Adott egy fiatal aki rossz családi háttere miatt nem képes teljesíteni az iskolában, így társai elismerését más eszközökkel igyekszik kivívni, mint a tudás.

Ebből a folyamatból könnyen verseny fakadhat, amelyben egymást túllicitálva próbálnak státuszt szerezni a kortárs csoportban. Ennek pedig drasztikus eredményei lehetnek. Félreértés ne essék, drasztikus eredmény alatt nem a tanárbántalmazásra gondolok.

Ugyan jelen lévő, súlyos probléma és egyáltalán nem célom, hogy pitiáner kérdésként mutassam be, de nem annyira elterjedt, mint ahogyan a média vagy a kormány próbálja prezentálni. Erre a legjobb példa az, hogy ha kiterjedt, rendszerszintű probléma lenne, a kormány maga bagatellizálná és hagyná figyelmen kívül – gondoljunk az oktatásban jelen lévő súlyos problémákra, az egészségügy problémáira, vagy a hazánkban jelenlévő rendszerszintű és államosított korrupcióra -.

Az iskolai erőszak általában kortárs erőszakban, vagy internetes zaklatásban tetőzik ki, ezekre a problémákra pedig végképp nem megoldás az, hogy börtönt csinálunk az iskolákból. Mi lesz annak a folyamatnak a vége, ha az olyan fiataloknak, akiknek alapvetően is nehéz teljesíteni az iskolában a sok visszahúzó erő miatt, amelyet magukkal hoztak, még több megaláztatást ad az iskolán keresztül az állam?

Rossz magaviselet esetén megbilincselve viszik el őket az iskolából, megalázva őket és a maradék kedvüket is elvéve a továbbtanulástól?

Az állam ezzel a tervezettel túlment minden határon. Az egyik legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportot célozta meg lejárató politikai hadjáratával, aki mind eszközeiben, mind érettségében képtelen az érdemi védekezésre. A különböző szakmák elhaló tiltakozása pedig tisztelendő, de sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy egyáltalán nem elég.

Az írás eleji idézet nem véletlen került a bevezetés elé. 2020-ban a hazai valóság mindinkább hasonlít a fent idézett irodalmi műre. Az egyetlen különbség az, hogy amíg La Mancha lovagja nem tudja, hogy képzeletbeli ellenség ellen harcol, a kormányunk ezt nagyon jól tudja.

Tisztában van azzal, hogy ki az, aki valóban árt a magyar társadalomnak, mégis megpróbál előttünk a hős lovag képében tetszelegni, miközben leírhatatlan károkat okoz hosszú távon, és olyan feszültségeket hoz látens módon egyre közelebb a felszínre, amelynek a megszüntetésén kellene dolgoznia.

Sajnálatos módon a valóság megmutatta azt az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban, hogy mi történik, ha társadalmi mértékű feszültségeket megpróbálunk elfojtani, vagy extrém esetben politikai célokra felhasználni. Sokszor a társadalomban is érvényesülnek a fizika törvényei.

Ha egy hatalmas nyomást megpróbálunk elfojtani és kontrollálni, a legváratlanabb pillanatban és módon fog kirobbanni olyan helyen, ahol nem is számítunk rá. De semmi nem tart örökké.

Kormos Norbert