Én sajnos nem tudok szabadverseket fabrikálni, ezért úgy írom, ahogy gondolom.
Egyszerűen,őszintén,szívből.

Tudom hová tartok, de soha nem felejtem el, hogy honnan indultam. Az olajszagú műhelyek, a vegyianyagokoktól bűzlő lemezajtós öltözőszekrények világából. A kémiai reaktor és lepárló tornyok árnyékából.

Egy voltam az éjszakás műszakból zúgó fejjel és émelygő gyomorral ébredők közül. Most egy vagyok, azok közül, aki vissza akarják adni a dolgozó emberek becsületét. Legyen szó tanárokról, szociális szférában dolgozókról, az összeszerelő sorok mellett gürizőkről, vagy a saját munkájukból élő vállalkozókról.

Egy vagyok közületek.
Se jobb, se rosszabb.

Nem hiszek a politikai messiásokban.
A közösségben, a csapatban hiszek.

Az együtt elvégzett munkában hiszek. A szolidaritásban, az igazságosságban és a tisztességben hiszek.

A politika öltönyös hétköznapjai hajlamosak feledtetni, hogy a magyarok többsége nem járt egyetemre, és a fideszes világban még kevésbé fog.

Ma ezt az országot javarészt olyan polgárai tartják fenn, akiknek a sors nem a felsőoktatásba vezette az útját. Sőt!

Emlékszem, hogy apám mennyit morgott rám, amiért a szakmunkásképző után nem érettségiztem le.

Amikor 30 évesen leérettségiztem a dolgozók esti iskolájában, ennyit mondott: későn érő típus vagy. Kár, hogy ezt már nem érhette meg. Ezt sajnálom.

Azt viszont nem, hogy egy baloldali párt egy egykori gyári munkásra és csapatára bízta a jövőjét, és azt sem, hogy a felsőoktatásból nekem a mai viszonyok ismerete jut, amikor az MSZP politikáját meghatározzuk.

Talán nekem nem kell bizonygatnom, mennyire fontos számomra a kétkezi munka becsülete.
De azt is a gyárban tanultam meg, hogy az együttműködés a targoncástól a fehérköpenyesig terjed. Mindenkire szükség van.

És akinek képessége és ambíciója akad, annak lehetőséget is kell adni, hogy előrébb léphessen.

Nekem ebben segített a szakszervezet, ebben segített a szocialisták közössége, ahogy én is igyekeztem megszolgálni a bizalmukat. Okosan és harciasan, mikor mire volt szükség.
Egyetemi tanulmányaim is arról szólnak, hogyan tudom ezt a munkát egyre jobban, egyre több tudással végezni.

Arról is szól, hogyan lehet a fideszes út tökéletes ellentétét járni: ahol 16 éveseket löknek ki az iskolából, ott én 54 évesen is egyetemre járok. Nem fogadom el, amit tukmálnak.
Vissza akarok fordítani mindent, ami rossz és igazságtalan. Valójában ezt tanulom az egyetemen is.

Amikor pedig majd a magyar emberek, a többségében ma is az egyetemi világon kívüli magyarok megtisztelnek a bizalmukkal, és a mi baloldali közösségünkre bízzák Magyarország vezetését, akkor változtatni fogunk.

Tanulhat majd a „későn érő típus” és a szegény is, a tudás közkincs lesz, nem privilégium.
Erre a feladatra készítem magamat, és a Magyar Szocialista Pártot is.