Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szomorúan fogadtam a hírt, hogy elhunyt Tamás Gáspár Miklós neves filozófus, gondolkodó, egykori politikus. 75 éves volt.

Mondataival, cikkeivel, eszmefuttatásaival lehetett egyetérteni, vagy vitatni, de mindenképpen oda kellett rá figyelni.

Meghatározó alakja volt a hazai szellemi életnek és halála után is sokan fogják idézni.

Tamás Gáspár Miklós politikai-filozófiai munkássága markánsan elkülönülő korszakokra osztható.

Fiatalkori művei a fenomenológia hatásáról árulkodnak.

A 80-as évek második felében liberális, majd a rendszerváltáskor konzervatív–liberális nézeteket fejt ki.

Híres cikke ebből az időszakból a Búcsú a baloldaltól. A patriotizmus szükségességét hangoztatta

. A 90-es évek végére eltávolodik a nemzeti liberalizmustól, és a 2000-es években egyre inkább sajátlagos „marxizmus” kezdi jellemezni, ami a kapitalizmus és az akkori véleménye szerint államkapitalista keleti blokk kíméletlen baloldali kritikájában nyilvánul meg.

Rendszerkritikus baloldali gondolatai, írásai számunkra is hasznos útravalót jelentenek.

Nyugodjék békében!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...

A fiatal Momentumos politikus felmosta a padlót Orbán feketeöves propagandistájával

 "A putyinista agyrém még nem ért el a mélypontra: Bencsik András szerint a magyar katonák rossz oldalon állnak Koszovóban" – írja posztjában Tompos Márton, a...