Jó voltál földrajzból? Nos ez semmit nem jelent, hiszen bár szinte minden nap találkozunk ezeknek az országoknak a nevével, de nagyon kevesen tudják megmondani mi a fővárosuk.
Gyönyörű nagyvárosok pedig, amelyek majdnem mindegyike vetekszik nagyságában a Magyar fővárossal – Licheinsteint leszámítva – mégis méltatlanul keveset tudunk róluk.
Egy kis országleítással is készültünk a kvízben és csodálatos képekkel olyan tájakról, amelyeket kevesen láthattak élőben.
Vajon a most elhozott 5 ország közül melyikről tudja megmondani mi a fővárosa? Belevághatunk a játékba?
Az MSZP elnöke is elbúcsúzott a párt néhai parlamenti képviselőjétől Mécs Imrétől.
Komjáthi Imre az MSZP társelnöke is közösségi oldalán búcsúztatta Mécs Imrét a párt egykori oszággyűlési képviselőjét. Megható szavaiban Komjáthi kiemelte milyen sokoldalú is volt a megrögzött demokrata Mécs:
89 éves korában elhunyt Mécs Imre, a SZDSZ alapító tagja, MSZP-s politikus, a Magyar Szocialista Párt volt országgyűlési képviselője.
Részt vett az 1956-os forradalomban, később szerepet vállalt az ellenállásban. Elsősorban politikai szerepvállalása révén lett közismert, kevesebben tudják róla,
hogy több mint 30 szabadalma volt az elektronika különböző területein. Számos tudományos szakcikk írójaként is jegyzik nevét.
Részvétem a családjának, nyugodjék békében! – zárta megemlékező sorait a párt társelnöke.
Szomorú nap a mai. Még fel sem ocsúdott az ellenzéki közélet TGM elvesztésének szörnyűsége alól, a mai nap könnyfakasztó híre, hogy Mécs Imre is már csak felülről tekinthet ránk.
Gyurcsány Ferenc méltó és megható módon búcsúzott a néhai 56-os halálra ítélt Mécs Imrétől közösségi oldalán. Nincsenek szavak:
A Mindenség vigyázzon mostantól rád, Mécs Imre!
Ez a ragyogó férfi kilenc hónapig élt halálraítéltként, mert a szabad és független Magyarországért küzdött.
Úgy feküdt le kétszázegynéhány este, hogy nem tudta, az-e az utolsó éjszakája ezen a Földön.
Kik bántották ezt a most távozó férfit, egy pillanatra ha csendben maradnak, talán nekik is fájni fog ezen éjszakák szorítása.
Karácsony Gergely Budapest Főpolgármestere közösségi oldalán üzent a többi pártnak és gratulált a tegnapi jászberényi időközi választás győzteseinek.
Gratulálok Budai Lórántnak és csapatának, hogy tegnap harmadjára is győzelmet arattak a jászberényi önkormányzati választáson:
először a Fidesz kényszerítette ki a választás megismétlését, másodjára pedig az egykori szövetségesük árulása vezetett a testület feloszlatásához.
A tegnapi kiütéses győzelem egyszerre világos üzenet az állampártnak és az ellenzéknek.
2018. február 20. Karácsony Gergely interjú. Zugló polgármestere. Fotó: Tóth Gergő
Az önkormányzati választásoknak a helyi közösségekről kell szólnia, nem a maguk pecsenyéjét sütögető pártokról – írta közösségi oldalán a Főpolgármester.
Karácsony félreérthetetlenüla Demokratikus Koalíciónak címezte szavait, hiszen a tegnapi időközi választásra – az azóta Gyurcsány Ferenc pártjából kilépő – DK-s politikus, korábbi polgármester miatt kellett megtartani.
A város képviselő-testülete ugyanis tavaly október 17-én döntött úgy, hogy feloszlatja magát. A javaslatot a várost 2006 és 2010 között polgármesterként irányító Gedei József, a DK önkormányzati képviselője nyújtotta be a fideszes képviselők támogatásával.
A miniszterelnök visszautasította a Hatvanpusztával kapcsolatos találgatásokat, és egyértelművé tette: az ikonikus birtok édesapjáé, ő maga nem kíván ott élni.
Orbán Viktor újabb interjút adott...
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke nem kertelt. A Facebookon közzétett, szókimondó posztjában keményen kiosztotta a teljes ellenzéki mezőnyt – Tordaitól Jakabon át egészen Magyar...
2025. július 15-én egy huszárvágással ért véget Kiss Zsolt csaknem három évtizedes karrierje a hazai egészségbiztosítás csúcsszervezeténél. Pintér Sándor belügyminiszter ugyanis azonnali hatállyal megszüntette...
Orbán Viktor szerdán videóüzenetben reagált az Európai Bizottság új költségvetési javaslatára, amely szerinte komoly veszélybe sodorhatja az európai – és így a magyar –...
Újabb fordulatot vett a Ruszin-Szendi Romulusz körüli botrány: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a nyomozást a volt vezérkari főnök vitatott zsírleszívási ügyében.
Az eljárás...
You must be logged in to post a comment.