Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Karácsony Gergely Budapest Főpolgármestere közösségi oldalán üzent a többi pártnak és gratulált a tegnapi jászberényi időközi választás győzteseinek.

Gratulálok Budai Lórántnak és csapatának, hogy tegnap harmadjára is győzelmet arattak a jászberényi önkormányzati választáson:

először a Fidesz kényszerítette ki a választás megismétlését, másodjára pedig az egykori szövetségesük árulása vezetett a testület feloszlatásához.

A tegnapi kiütéses győzelem egyszerre világos üzenet az állampártnak és az ellenzéknek.

2018. február 20. Karácsony Gergely interjú. Zugló polgármestere. Fotó: Tóth Gergő

Az önkormányzati választásoknak a helyi közösségekről kell szólnia, nem a maguk pecsenyéjét sütögető pártokról – írta közösségi oldalán a Főpolgármester.

Karácsony félreérthetetlenüla  Demokratikus Koalíciónak címezte szavait, hiszen a tegnapi időközi választásra – az azóta Gyurcsány Ferenc pártjából kilépő – DK-s politikus, korábbi polgármester miatt kellett megtartani.

A város képviselő-testülete ugyanis tavaly október 17-én döntött úgy, hogy feloszlatja magát. A javaslatot a várost 2006 és 2010 között polgármesterként irányító Gedei József, a DK önkormányzati képviselője nyújtotta be a fideszes képviselők támogatásával.

A DK nem támogatta Budait az újraindulásban.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csend lett: Az MSZP elnöke sarokba szorította Orbánékat a parlamentben (+videó)

„Fektessenek a tudásba, az összeszerelés felől tereljék a kutatás és fejlesztés felé a magyar gazdaságot, számolják fel a piacot agyonnyomó korrupciót, és válogassák meg,...

Pataky Attila gyakorlatilag szerelmet vallott Orbánnak

Pataky Attila, az Edda Művek együttes frontembere, exkluzív interjút adott a Mandinernek, ahol nyíltan beszélt az őt ért kritikákról, a földönkívüli élet létezéséről, a...

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...