A kép illusztráció
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ATV.hu értesülései szerint nyomozást indított a rendőrség az egyik tankerületi vezető ellen.

Korrupcióval vádolnak egy tankerületi vezetőt a nyomozóhatóságok olvasható a portálon. A vád szerint az érintett többszörösen is visszaélt a pozíciójával.

Az ATV megkereste a Klebelsberg Intézményfenntartó központot is, azonban az intézménynek nincs információja sikkasztásról és hivatali vesztegetésről.

A gyanú szerint az érintett vezető saját részre kért ingyen munkavégzést vagy egyéb ajándékokat.

Mindezért cserében azt ígérte az oktatási intézményekkel kapcsolatban álló vállalkozóknak, hogy továbbra is dolgozhatnak, vagy beszállíthatnak azokba az iskolákba, amelyek a felügyelete alá tartoznak.

Mint kiderült, az egyik tankerületben szerződésben álló vállalkozótól 700 kilogramm gyümölcsöt kért azért cserébe, hogy később is sikerrel pályázhasson az iskolagyümölcs-programra történő beszállításra.

Az ügy egy másik tétele szerint a tankerülettel szintén szerződésben álló karbantartó vállalkozástól azt kérte a korrupcióval gyanúsítható vezető, hogy a további állami megbízásokért cserébe csináljanak meg ezt-azt a családi házán

– számolt be a részletekről a portál.

Kiemelték, a vállalkozó nem sokkal később megkezdte a munkát, azonban az iskolákban elvégzendő feladatok miatt abba is hagyta azt. Ezt követően, 2022 áprilisában pedig meg is szűnt a cég megbízása. A gyanú szerint a tankerületi vezető a Kia Sportage szolgálati autóját magáncéljaira is használta, és ehhez közpénzből fizetett üzemanyagot is használt.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...