Az alábbi részletes beismerővallomást Tenczer Gábor az index újságírója tette közzé a legolvasottabb internetes napilap hasábjain, ha már fakocka:
Tisztelt nyomozó hivatal!
Szeretnék önöknek részletes írásbeli tanúvallomást tenni. Remélve, hogy ezzel mind a BKV-s fakocka-ügyben, mind a BKK elleni rendszerszintű kibertámadás ügyében indult büntetőeljárás előrehaladását nagyban tudom segíteni.
Azzal kezdem, hogy 2017-ben ismertem...
Néha érdemes felmérnie az ember fiának, kibe köt bele. Még akkor is, ha történetesen a KDNP nevű merhetetlenül támogatott párt vezérre.
Semjén Zsolt beleállt Lendvai Ildikóba. A szocialista politikus azonban - szerencsére - nem ugyanazon a szinten áll, mint "áll keresztény" politikusunk Zsolti. Lendvai a rá jellemző intellektussal tette helyre...
Szívbemarkoló nyílt levél egy egyetemi tanártól: “Meggyűlöltették velem ezt az országot!”
BalraMagyar -
Torokszorító igaz történet következik a vallástudós Gábor Györgytől.
“Múlt hét szerdán vizsgáztattam (nem mondom meg, melyik egyetemen, milyen szakosokat).
A vizsga végén az egyik tanítványom odalépett hozzám és mondta: Tanár úr, szeretnék elköszönni. Mit sem sejtve válaszoltam: szép nyarat! Örökre – mondta, én meg hülyén bámultam rá.
Két hét múlva – folytatta – párommal és...
Komjáthi Imre, 6 gyermekes borsodi munkás. Volt az MSZP elnökségi országos elnökségi tagja is azonban ma már nem szereplője a pártpolitikának. Szakszervezeti vonalon azonban mind a mai napig mindent megtesz annak érdekében, hogy jobb hellyé tegye az országot a kétkezi dolgozók számára.
Nem csoda, hogy kiakadt arra az aljasságra, amelyet...
A Fidesz választási csalást követett el 2010-es plakátkampányával és az MSZP tudni szeretné, melyik fideszes vezető hagyta azt jóvá.
Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a Fidesz még a Jobbiknál is nagyobb kedvezménnyel kapott plakáthelyeket hét évvel ezelőtt Simicska Lajostól.
Hozzátette: a Fidesz 4700 plakáthelyért mindössze 98...
Lendvai Ildikóról kevesen tudják, de grafomániás. Imád írni, aki ismeri tudja, hogy beszélgetések közben is előszeretettel jegyzetel. Éppen ezért lepett meg a minap az a mindössze egymondatos bejegyzése, amellyel olyan jól irányzott mondatot vitt be a Fidesz propagandagépezetének, amelyet nehéz hangos röhögés nélkül olvasni.
Lendvai nem csak szellemes de valójában...
Az ismert televíziós teljesen jogos és fájdalmas kritikát mondott a mai városvezetés fölött:
Minden évben van egy hétvége, amikor elég a rakpartról az égre nézni, hogy nyilvánvaló legyen, mennyire nem érti a jelenlegi városvezetés, hogy mire volna szüksége Budapestnek. Vigyázat, hosszúmondat!
Miközben elpusztítani készülnek a Római partot(mert rettegnek az építkezési vállalkozóktól),...
Zseniális írás az utánozhatatlan Juszt Lászlótól:
Nem fogják meghosszabbítani Simicska veszprémi, sportcsarnoki páholybérletét, mert Mészáros közölte, addig nem hajlandó elmenni a csapat mérkőzéseire, amíg Simicska ott van a lelátón.
Álljunk már meg egy pillanatra! Nekem aztán igazán nem kedvencem Simicska. Ha valaki, akkor én elég sokat csesztettem eddig is. De itt...
EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (146.)
Tudatos választási csalásra készül a Fidesz
Nem elég, hogy a Fidesz folytatólagos alkotmánysértést és törvénytelenséget követ el a jelenlegi választási szabályok életben tartásával, de – mint azt Semjén Zsolt általánosságügyi kormányfő-helyettes nyilatkozatából tudjuk – a hatalmuk megtartása érdekében készek tovább merülni a törvénytelenség bűzös mocsarában. Azt...
Néhány dolgot most már tényleg tisztázni kell.
Az MSZP támadás alatt áll. A pártnak meg kell találnia, hogyan tud védekezni az álhírekkel szemben. Tisztázzunk néhány dolgot.
Az egész történet úgy indult, hogy az amerikai elnökválasztáson álhírekkel és dezinformációkkal befolyásolták a választói akaratot. A Demokrata szavazók mintegy 21%-a elhitte azt az álhírt...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Bombaként robbant a lakossági tiltakozás: dühös és elkeseredett lakók küzdenek a hatalommal szemben
Ferencvárosban egy látszólag ártatlan városfejlesztési projekt olyan lakossági felháborodást váltott ki, amire kevesen számítottak. A Tűzoltó utca lezárása, amit „zöld kísérletként” és „közösségi tervezésként”...
Retteghet Orbán: Brüsszelben készül a törvény kifejezetten Orbán ellen
Brüsszel újabb szintre emelheti a jogállamisági normák kikényszerítését: a Politico szerint az Európai Bizottság olyan költségvetési reformtervet dolgozott ki, amely gyakorlatilag célkeresztbe állítja azokat...
Orbán pánikolhat: Magyar Péter közzétette a legfontosabb listát
A TISZA párt kongresszusa előtt egy nappal Magyar Péter nyilvánosságra hozta azoknak az intézményeknek és beruházásoknak a listáját, amelyeket kormányváltás esetén elsőként vizsgáltatna ki....
Azonnali hatállyal lemondott a polgármester, akit tavaly 76%-al választottak meg
Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere a Félegyházi Közlöny hasábjain jelentette be: Csányi József, a város polgármestere lemondott tisztségéről. A politikus döntését egy hivatalos nyilatkozatban közölte...
Botrányvideó: Megvannak Lázár János budapesti utódai
A Kelemenet YouTube-csatorna legújabb videójában Kelemen László nem kisebb dolgot állít, mint hogy a politikai haveri rendszer – amelyről eddig leginkább a kormánypárti oldalon...