Az index újságírója beismerő vallomást tett fakocka-ügyben – Tarlós nem teszi zsebre


Budapest, 2017. július 27. Tarlós István főpolgármester 2017. július 27-én tartott sajtótájékoztatóján egy „fakockát” mutat, amely a 3-as metró egyik szerelvényének ajtózárási problémáját okozhatta július 26-án. MTI Fotó: Mohai Balázs
Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Az alábbi részletes beismerővallomást Tenczer Gábor az index újságírója tette közzé a legolvasottabb internetes napilap hasábjain, ha már fakocka:

Tisztelt nyomozó hivatal!

Szeretnék önöknek részletes írásbeli tanúvallomást tenni. Remélve, hogy ezzel mind a BKV-s fakocka-ügyben, mind a BKK elleni rendszerszintű kibertámadás ügyében indult büntetőeljárás előrehaladását nagyban tudom segíteni.

Azzal kezdem, hogy 2017-ben ismertem meg Hekker Zoltánt. Egy ismerősöm, név szerint Tóth Balázs mutatott be neki, aki a kormánybuktatásra szerveződő propagandasajtónál dolgozott. Akkor még nem sejtettem…



Mit nem sejtettem?

Hogy békaemberekkel fogok találkozni.

De ne siessünk előre. Úgy kezdődött, hogy Hekker Zoltán cipőfűzést imitálva fakockát dobott a metróajtó vezetősínébe. A fakockában rétegzett préseléses technikával kódolt kémjelentések voltak. A kémjelentések a BKK világraszóló találmányának, az online bérletértékesítésnek gyenge pontjait tartalmazták.

A fakocka kettős célja az volt, hogy

  1. diverzáns akciót végrehajtva lerombolja a népszerű BKV-ba és az atombiztos felújított orosz metrókba vetett mérhetetlen közbizalmat,
  2. titkos kódot alkalmazva értesítsen engem, az Index „hírportál” „újságíróját”, hogy kenyéradó gazdám, a Magyarország és Európa elpusztítására törő háttérhatalom elérkezettnek látja az időt a híres BKK megtámadására is.

A Budapest büszke bástyájának számító BKK ugyanis olyan, az űrtechnikát és a paranormális jelenségeket ötvöző digitális bérletértékesítési rendszert dolgozott ki, amivel Magyarország egy csapásra nyerte volna el a fizikai, a kémiai, a matematikai, sőt a Béke Nobel-díjat. Ezt megelőzendő gyors konspirációs manőverre volt szükség.

Kenyéradóm arra utasított, hogy a Duna alatti metróalagútban rezisztáló békaemberekkel gyors tanácskozást folytassak. Ürgebőrbe varrt napiparancsukban ez állt: Hekker Zoltánt arra kell biztatnom, hogy 300 millió forint értékű, professzionális támadást indítva omlassza össze a BKK új, világszínvonalú rendszerét, majd a bűnözővel együttműködve hitessük el, hogy az egész egy kétes finanszírozású, gyenge minőségű, bukásra ítélt próbálkozás volt.

Hekker Zoltán kezdetben bizonytalanságot mutatott, nem értette ugyanis, hogy a BKK elleni szabotázs miért ingatná meg a főellenség magyar kormányt, ami már hosszabb ideje amúgy is hideg közömbösséget mutat a két fővárosi közlekedési cég iránt. Mély összefüggéseket felvillantó érveimmel azonban meggyőztem. “Zoltán, a nemzetközi helyzet fokozódik!” – mondtam neki, és ettől jobb belátásra tért.

Az akció ugyan sikerült, de a tálalásba hiba csúszott. A nagy sikert a kormánybuktatásra szerveződő balliberális propagandasajtó majdnem előbb propagálta, minthogy megkezdődött volna maga a mesterterv végrehajtása. Hiába, a nagy buzgalom, ugye. Nem sokon múlott tehát a lebukás, de mégis sikerült elkerülni. Csakhogy az igazi független kormánypárti újságírás utolsó harcosai végül így is átláttak a szitán, és megírták, mi az igazság.

Ezek után nem mondhatok mást, tisztelt hatóság, mint hogy mindent megbántam, tetteimet a történelem sem ítéli majd meg. Egyben elnézést kérek a zavarásért, engem kellene felakasztani. Külön szeretném felhívni a hóhér úr figyelmét, hogy jól be van ágyazva a csigolyácska.


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük