Bréking! Gulyás Gergely bejelentette, hogy meggondolta magát a kormány – Csak nem sok lett nekik is a hirtelen közel 370-es euró?
BalraMagyar -
Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától – nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte: az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra,...
Részletes adatokat közöltek a hatóságok a koronavírusban elhunytakról – minden adat itt található
BalraMagyar -
Az Operatív Törzs ígéretéhez híven újabb adatokat közölt.
Ahogy korábban ígérték, az operatív törzs közzétette a koronavírusfertőzés következtében elhunytak nemét, életkorát és krónikus betegségeit.
A táblázatból kiderül: a 16 elhunytból 10 férfi és 6 nő. 12-en múltak el 65, 10-en 70 évesek. A 80-on felüliek száma 5, a 90-en felüliek száma...
Egy héttel ezelőtt nem szavazta meg az ellenzék azt a parlamenti négyötödöt igénylő javaslatot, amely azt szorgalmazta, hogy sürgősen, a házszabálytól eltérően tárgyalják és mihamarabb fogadják is el azt az úgynevezett felhatalmazási törvényt.
A Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott törvényjavaslat értelmében az Országgyűlés felhatalmazza a kormányt a koronavírus miatt...
Meghalt újabb két, 90 év feletti, alapbetegségekkel küzdő beteg a koronavírus-járványban Magyarországon, az azonosított fertőzöttek száma 447-re nőtt
- olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra hétfőn feltett közleményben.
A közlemény szerint a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés.
Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus.
A...
A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége nyílt levélben üzent Orbán Viktor miniszterelnöknek. A levelet változtatás nélkül közöljük:
Tisztelt Miniszterelnök Úr !
A központi államigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők tisztában vannak a koronavírus következtében kialakult veszélyhelyzet súlyosságával és a kormányra háruló tengernyi feladattal.
Az ország működőképességének fenntartása a kormány feladata és felelőssége. A kormánynak folyamatosan működnie kell.
A...
Részleges kijárási korlátozást jelentett be az imént Orbán Viktor.
Szombattól két hétig.
A péntek kora reggeli adatok szerint már 300 beazaonosított koronavírus-fertőzött van Magyarországon. Közülük 286 magyar állampolgár, 10 iráni, 2 brit, 1 kazah, 1 vietnami. A gyógyultak száma 28-ról 34-re nőtt, valamint tíz elhunytról tudunk.
Szokásos pénteki rádióinterjúját adta Orbán...
A kormányzati tájékoztatás honlap a koronavirus.gov.hu szerint ma reggel ennyivel nőtt a hivatalosan regisztrált koronavírus fertőzöttek száma.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 187-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés.
Magyarországon is már bárhol és...
A kormány hivatalos tájékoztatása szerint így állunk most vasárnap.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 131-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés.
Magyarországon is már bárhol jelen lehet a vírus. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon...
Dr. Tóth Bertalan: A legfontosabb a magyar emberek védelme, biztonsága! Ehhez dolgoztuk ki védelmi csomagunkat:
1. Béremelést és védőfelszerelést az egészségügyi és szociális szféra dolgozóinak!
2. Növeljék a munkanélküli ellátás időtartamát 9 hónapra, összegét minimum nettó 100 ezer forintra!
3. Hatósági árat az alapvető élelmiszerekre és a védőfelszerelésekre, fertőtlenítószerekre! Csökkentsék a gáz...
Fontos bejelentést tett a Nemzeti Bank – több ezren lélegezhetnek fel az új intézkedés nyomán
BalraMagyar -
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólítja a bankokat, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a lakossági ügyfelekkel szemben is alkalmazzanak törlesztési moratóriumot, amelynek fenntartása 2020 végéig indokolt.
A jegybank honlapján szerdán megjelent közlemény hangsúlyozza, amennyiben a bankok nem gondoskodnak a moratóriumról, az MNB felkéri a kormányt, hogy maga hozzon ilyen rendelkezést.
A...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Bombaként robbant a lakossági tiltakozás: dühös és elkeseredett lakók küzdenek a hatalommal szemben
Ferencvárosban egy látszólag ártatlan városfejlesztési projekt olyan lakossági felháborodást váltott ki, amire kevesen számítottak. A Tűzoltó utca lezárása, amit „zöld kísérletként” és „közösségi tervezésként”...
Retteghet Orbán: Brüsszelben készül a törvény kifejezetten Orbán ellen
Brüsszel újabb szintre emelheti a jogállamisági normák kikényszerítését: a Politico szerint az Európai Bizottság olyan költségvetési reformtervet dolgozott ki, amely gyakorlatilag célkeresztbe állítja azokat...
Orbán pánikolhat: Magyar Péter közzétette a legfontosabb listát
A TISZA párt kongresszusa előtt egy nappal Magyar Péter nyilvánosságra hozta azoknak az intézményeknek és beruházásoknak a listáját, amelyeket kormányváltás esetén elsőként vizsgáltatna ki....
Azonnali hatállyal lemondott a polgármester, akit tavaly 76%-al választottak meg
Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere a Félegyházi Közlöny hasábjain jelentette be: Csányi József, a város polgármestere lemondott tisztségéről. A politikus döntését egy hivatalos nyilatkozatban közölte...
Botrányvideó: Megvannak Lázár János budapesti utódai
A Kelemenet YouTube-csatorna legújabb videójában Kelemen László nem kisebb dolgot állít, mint hogy a politikai haveri rendszer – amelyről eddig leginkább a kormánypárti oldalon...