Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége nyílt levélben üzent Orbán Viktor miniszterelnöknek. A levelet változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Miniszterelnök Úr !

A központi államigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők tisztában vannak a koronavírus következtében kialakult veszélyhelyzet súlyosságával és a kormányra háruló tengernyi feladattal.

Az ország működőképességének fenntartása a kormány feladata és felelőssége. A kormánynak folyamatosan működnie kell.

A kormányt pedig a kormánytisztviselőknek kell segíteniük választott hivatásuknak és esküjüknek megfelelően.

Tapasztalataink szerint a kormánytisztviselők lelkiismeretesen végzik felelősségteljes és bonyolult munkájukat, gyakran többlet feladatokat és ügyeletet látnak el, túlmunkát végeznek, veszélyes környezetben dolgoznak.

Tisztában vannak azzal, hogy a « kormánytisztviselői » beosztás nem csupán egy megtisztelő megszólítás, hanem komoly felelősséggel is jár. Különösen így van ez veszélyhelyzet esetén.

A kormányzati igazgatásról szóló hatályos törvény lehetővé teszi a munkáltatók számára az otthon végezhető munka lehetőségét.

A törvény szigorúan szabályozza ennek a kereteit. Azokban a munkakörökben, ahol az otthoni munka feltételei adottak, a jelenlegi veszélyhelyzetben ezt feltétlenül indokolt elrendelni.

A MARADJ OTTHON jelszó ezekre a munkavállalókra is érvényesítendő. Azonnali preventív intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy a kormány tisztviselői ne váljanak vírushordozóvá a munkahely, az ügyfelek, a család és a közlekedési eszközök között.

Tisztelt Miniszterelnök Úr !

A vírus nem válogat! Ha a közszolgálat tisztviselői közül sokan fertőzöttek lesznek, akkor az államigazgatás működőképessége veszélybe kerül.

Szakmai meggyőződésünk, hogy  kizárólag  az otthon végezhető munka azonnali elrendelése által biztosítható  az államapparátus folyamatos működőképessége.

Javasoljuk, hogy a kormány tegye lehetővé a munkáltatók számára azt, hogy saját hatáskörben rendelhessék el az otthoni munkavégzés lehetőségét olyan esetekben, ahol ennek a tevékenységi és törvényi feltételei adottak.

Az otthoni munkavégzés biztosítását a krónikus betegségben szenvedők, a családi kötelezettségeiket teljesítők és a 60 év felettiek számára kiemelten fontosnak tartjuk.

Tisztelettel, de a leghatározottabban  kérjük miniszterelnök urat, hogy a kormánytisztviselőkre vonatkozó otthoni munkavégzés szabályozása ügyében, az államigazgatás működőképességének fenntartása,  a dolgozók, a családtagjaik és a lakosság egészségének megóvása érdekében a szükséges döntést azonnal hozza meg a Kormány !

Ezt az intézkedést a 2020. március 28-ától elrendelt kijárási korlátozás még indokoltabbá teszi.

A további eredményes együttműködés reményében, a kormánytisztviselők jelentős részének képviseletében,
tisztelettel :

a KSZSZ Elnöksége


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: