Hosszú hallgatás után megszólalt Botka László


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Szeged szocialista polgármestere hosszú hallgatás után lépett ismét a nyilvánosság elé.

Szeged sikerpolgármestere a Szegedi Nemzeti Színház 135. évadnyitójának díszvendége volt Botka László, aki első ízben nyitotta meg a patinás társulat idényét. Mint a polgármester fogalmazott:

Fenntartóként továbbra sem akarnak beleszólni a színház munkájába, csak a művészi alkotómunka feltételeit biztosítják.



A politikus beszédében elmondta:

 Ritkán szoktam társulati ülésre járni, de ez nem azért van, mert nem szeretem a színházat. Ellenkezőleg, azért, mert nagyon szeretem. Annyira szeretem a színházat, hogy azt gondolom, a politikának és a politikusnak a lehető legtávolabb kell tőle maradnia. Abban hiszek, hogy csak egy feladatunk van, biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy ez a 135. évad a terveknek megfelelően méltó és sikeres legyen.

– Szeged szabad város és mi a kultúra szabadságában hiszünk. Még akkor is, ha mostanában azt érezzük, hogy lassan ebben már egyedül maradunk az országban. Aggodalommal olvasunk híreket arról, hogy a hatalom mindenféle kulturális harcról beszél, és néhányan úgy gondolják, itt az ideje a kultúrát újra felosztani jó és rossz kultúrára. Mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt Szeged határában megállítsuk– mondta végül a Botka László.

Botka László elmondta, Szeged az elmúlt években folyamatosan növelte a színház önkormányzati támogatását: tavaly 50, az idén pedig 28 millió forinttal. Így 2018-ban összesen 458 millió forintot biztosít a város saját bevételeiből a színház működésére, miközben az állami támogatások már évek óta stagnálnak.


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.