Címke: nyugdíj

Tóth Bertalan: Több mint egymillió magyar nyugdíjas él nélkülözésben

Drámai adatokat osztott meg a közösségi oldalán Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője: egy friss felmérés szerint a magyar nyugdíjasok közel 60 százaléka él szűkös vagy nagyon szűkös anyagi körülmények között. A politikus a Bankmonitor és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva hívta fel a figyelmet a probléma súlyosságára.

A felmérés szerint Magyarországon jelenleg nincs egyetlen olyan járás sem, ahol az öregségi nyugdíj átlagos összege fedezné egy egyszemélyes háztartás átlagos életszínvonalát. Az adatok alapján 1,2 millió nyugdíjas – a teljes nyugdíjas társadalom 59,7 százaléka – kénytelen a létminimum környékén élni.

A helyzet a nőket különösen súlyosan érinti: míg a férfi nyugdíjasok körében a szűkös életkörülmények között élők aránya 50,9 százalék (kb. 370 ezer fő), addig a nőknél ez az arány 64,8 százalék, ami közel 800 ezer idős nőt érint.

„Ez minden, csak nem méltóságteljes öregkor” – fogalmazott Tóth Bertalan, aki szerint a kormány jelenlegi politikája nem nyújt megfelelő védelmet az időseknek.

A szocialista párt ezért kezdeményezte, hogy a nyugdíjprémium ne csak 3,5 százalékos GDP-növekedés felett járjon, hanem már 2 százalékos gazdasági bővülés esetén is. Emellett az MSZP javaslata szerint az alacsonyabb nyugdíjúak védelme érdekében a prémiumot minden nyugdíjas egységesen, az átlagnyugdíj szintjéig azonos összegben kapná meg.

„Senki sem azért dolgozik egy életen át, hogy idős korára nélkülöznie kelljen” – tette hozzá a frakcióvezető, aki szerint a társadalmi méltányosság és a szociális biztonság alapelve azt kívánja, hogy a nyugdíjasok is részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből.

Az MSZP a javaslataival a nyugdíjak és a fizetések közötti különbségek csökkentését szeretné elérni, és azt, hogy a nyugdíjas lét ne a küzdelemről, hanem a megérdemelt nyugalomról szóljon.

Drámai adatok láttak nyílvánosságot – nagyobb bajban vannak a nyugdíjasok mint eddig sejteni lehetett

Forrás: Népszava

A magas infláció miatt a nyugdíjak elértéktelenedtek, a nyugdíjasok egy része megélhetési válságba sodródott, közel 500 ezer idős ember él 100 ezer forint alatti nyugdíjból – erről beszélt Korózs Lajos az ATV Start című műsorában kedden.

Az MSZP évindító beszélgetést folytatott a hazai nyugdíjasszervezetekkel, mert minden területen fontos a párbeszéd. Az egyeztetésen kiderült, hogy azok a juttatások segítik a nyugdíjasokat még ma is, amiket az MSZP-kormányok vezettek be. Ilyen volt a 13. havi nyugdíj, vagy a 65 év felettieknek járó utazási kedvezmény.

Ma Magyarországon a nyugdíjasok kétharmada az átlagnyugdíjat sem kapja meg, a szegénységben élő nyugdíjasok száma pedig az elmúlt 8-10 év alatt megháromszorozódott – hívta fel rá a figyelmet Korózs Lajos, az MSZP alelnöke.

Korózs arra is rámutatott: a nyugdíjasinfláció hónapok óta több mint két százalékkal magasabb, mint a lakosság egészét sújtó áremelkedés, az pedig „jó néhány hónapig nem fog csökkenni, (…) hiába rendelte meg novemberben a miniszterelnök. (…) Én nem látok olyan kormányzat intézkedést, amely ebbe az irányba hatna”.

Az Orbán-kormány úgynevezett inflációkövető nyugdíjemelési technikája „automatikusan beépíti” a rendszerbe azt, hogy a bérek leszakadnak a nyugdíjaktól, „márpedig az árak jellemzően a bérekhez igazodnak, és nem annyira a társadalmi jövedelemhez” – emelte ki, számszerűsítve: míg 2010-ben az átlagnyugdíj a nettó átlagbér 70%-át tette ki, addig mostanra ez a hányad már csak 49,9%.

A kormánynak „kutya kötelessége lett volna” olyan nyugdíjkorrekciós programot készíteni, ami alulról kedvezőbb helyzetbe hozza a nyugdíjasok közel kétharmadát. „Ezt elmulasztotta a kormány” – mondta a szocialista politikus.

Orbánék statikus politikája „azt mondja, hogy amikor megállapították a nyugdíjadat, te ezt fogod nyögni életed végéig” – magyarázta, úgy folytatva: „még tízezrével élnek azok az emberek, akik a háború után újjáépítették ezt az országot; és most éheznek, fáznak és nyomorognak”.

Az MSZP szociálpolitikusa azt mondta, a kisnyugdíjak felzárkóztatására többféle lépést is lehetne tenni; az MSZP Parlamentnek benyújtott határozati javaslata szerint a 13. havi ellátásra rendelkezésre álló összeg egyenlő mértékben kerülne elosztásra.

„Egyébként a kormánytól az ilyenfajta gondolkodás nem idegen, csak éppen most nem lépi meg” – emelte ki Korózs, rámutatva: tavaly a nyugdíjprémiumot sem százalékos arányban, hanem mindenkinek azonos összegben biztosították; a juttatás nem függött a szolgálati időtől és a járulékfizetéstől.

„A hivatkozás az volt: mindenkinek ugyanannyiba kerül a kenyér, a tej, túró, tejföl, vagy éppen a juhtúrós sztrapacska. Választás előtt, érdekes, hogy tudtak azonos összegben adni nyugdíjon kívüli juttatást” – jegyezte meg.

A 13. havi juttatásról felidézte: azt annak idején Takács Imre hajdúszoboszlói MSZP-s képviselő javaslatára szavazta meg a Parlament és vezette be az akkori baloldali kormány. A gazdasági válság 2008-2009-ben aztán „elsöpörte”, de „Orbán Viktor 11 éven keresztül ezt nem adta vissza”, holott a gazdaság helyzete már lehetővé tette volna.

Elmondta: az Orbán-kormány számos kedvezményt eltörölt a nyugdíjrendszerből, például a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjat, a bányásznyugdíjat, az előrehozott és a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjat is.

Korózs azt mondta: az európai unióval folytatott kormányzati tárgyalások dokumentumaiban szerepel, egy nyugdíjreform előkészítése, sőt a kormány maga is javasolta; Korózs szerint „most kutya kötelessége az érintetteket a kormánynak ebbe bevonni”.

Üzent az MSZP a Fidesznek: Több szerénységet!

 Szánalmas a Fidesz reakciója az MSZP benyújtott határozati javaslatára, hogy 13. havi juttatásként 205 ezer forintot minden nyugdíjas kapjon. Annyit tudnak mantrázni, hogy „a baloldal vette el a 13. havi nyugdíjat”.

Pedig mégiscsak a Fidesz volt az, aki

• megszavazta, hogy elvegyék és elköltsék csaknem hárommillió ember időskorra félretett, nyugdíjcélú megtakarítását;

• támogatta a korhatár alatti nyugdíjak és a rokkantsági nyugdíjak megszüntetését, tönkretéve ezzel rengeteg rokkant ember életét;

• igennel szavazott arra, hogy a vegyes indexálás eltörlésével kevesebb legyen az éves nyugdíjemelés, támogatta a nyugdíjjárulék-plafon eltörlését, a járulékok adóvá történő átalakítását, az önálló nyugdíjbiztosítási alap megszüntetését és az igazgatási rendszer szétzilálását;

• ellenezte az MSZP javaslatait a nyugdíjak emeléséről, illetve azok igazságosabb elosztásáról!

Tisztázzuk: a 13. havi juttatást eleve az MSZP-kormány vezette be és fizette évekig; mindaddig, amíg a 2008-as gazdasági világválság költségvetésre gyakorolt hatása miatt felfüggeszteni nem kényszerült.

A Fidesz-kormánynak 11 éven át egyáltalán nem jutott eszébe, hogy visszaadhatná, egészen az országgyűlési választások előttig.

Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz-kormányzás 13. évében oda jutottunk, hogy a magyar nyugdíjasok többsége nem tud kijönni a nyugdíjából! A nyugdíjasok szegénységi aránya ez alatt közel háromszorosára, 4,9%-ról 13,65%-ra nőtt!

Ma másfélmillió nyugdíjas kevesebbet kap, mint a 205 ezer forintos átlagnyugdíj, 320 ezren 100 ezer forintnál, több mint 130 ezren pedig 80 ezer forintnál is kevesebb havi nyugdíjat kapnak. Az ő helyzetükön javítani kell!

Az MSZP szerint az a méltányos, és a nyugdíjrendszer igazságtalanságát valamelyest mérsékelő lépés, ha a nyugdíjasok 13. havi juttatására rendelkezésre álló közpénzt most egyenlően az átlagnyugdíjnak megfelelő, 205 ezer forintos összegben kapja meg minden idős honfitársunk.

A Fidesz rombolta le az időskori létbiztonságot. Segítsen legalább részben visszaállítani azzal, hogy képviselői a Parlamentben támogatják a javaslatunkat!

DK: Az orbáni infláció és a történelmi élelmiszerdrágulás miatt egyre kevesebbet ér a nyugdíj

Felfalja a nyugdíjakat a vágtató orbáni infláció, ezért visszamenőleges nyugdíjemelésre és egyszeri, 100 ezer forintos támogatásra van szükség

Kijózanító adatokat tett közzé a legnagyobb magyar nyugdíjas-érdekképviselet, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa:

tavaly jelentősen csökkent a nyugdíjak reálértéke. Vagyis az orbáni propaganda hazugságával szemben az igazság ott van a boltok árcéduláin:

az orbáni infláció és a történelmi élelmiszerdrágulás miatt egyre kevesebbet ér a nyugdíj.

Forrás: Népszava

Az Árnyékkormány szerint – a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsával egyetértésben – a vágtató orbáni infláció miatt visszamenőleges nyugdíjemelésre van szükség.

Ezen felül az Árnyékkormány szükségesnek látja egy azonnali, egyszeri 100 ezer forintos támogatás kifizetését a havi 142 ezer forintnál kisebb nyugdíjak esetében.

Az ennél magasabb nyugdíjaknál sávosan csökkenő, egyszeri támogatás kifizetése szükséges.

A megélhetési válság miatt a nyugdíjasok nem várhatnak tovább a segítségre, hiszen az árakat látva egyre nő a kétségbeesésük a boltokban és a piacokon.

Ám Orbán Viktort nem érdeklik az idős emberek, csak a szavazatuk kell neki.

Ezért az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy egy tisztességgel végigdolgozott élet után tisztességes nyugdíjat kapjanak az idősek.

Figyelem! – Redkívüli nyugdíjkompenzáció jöhet novemberben

kisnyugdíjas - Fotó: ATV

Gyakorlatilag a mostani kompenzációval a kormány elismeri a kudarcát, legalábbis a járványhelyzet okozta gazdasági intézkedésekkel kapcsolatosan bizonyosan.

A 24.hu írta meg, hogy nem várt módon kilőtt az infláció a KSH legfrissebb adatai szerint. Az átlagon belül a nyugdíjas fogyasztói árindex 4,3 százalékkal emelkedett, miközben júniusban még „csak” 3,6 százalékos árnövekedést mért a statisztikai hivatal az idősek körében.

Miközben idén mindössze 2,8 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, vagyis egyértelműen romlott a nyugdíjak reálértéke. Az Mfor számításai szerint az első hét hónap átlagában 3,94 százalékos volt a nyugdíjas infláció.

A szakportál úgy véli, biztosra vehető, hogy november táján kompenzációban részesülnek a nyugdíjasok az államtól. Kizárt ugyanis, hogy augusztusban olyan alacsony áremelkedést, pláne árcsökkenést mérjen a KSH, ami megfordítja a folyamatot.

Márpedig a nyugdíjtörvény értelmében amennyiben a nyugdíjas infláció meghaladja a fogyasztói árindexet (amit a teljes társadalomra vetítve állapítanak meg, és január-július között 3,5 százalék volt, tehát alacsonyabb, mint a másik mutató), akkor előbbi nyolchavi mutatójából kell kiindulni a kompenzáció megállapításakor.

Mivel hét hónap alatt majdnem 4 százalékos volt a nyugdíjas infláció, és nem úgy tűnik, hogy az árnyomás mérséklődne a nyár utolsó hónapjában, egy, a júliusinál mérsékeltebb, 4 százalékos augusztusi nyugdíjas infláció esetén is mintegy 1,2 százalékponttal lenne magasabb a tényadat az év eleji emelés mértékénél. Ez éves szinten átlagos 140 ezer forintos nyugdíjjal számolva 20 ezer forint körüli korrekciót jelenthet novemberben.

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Az MSZP nem indít jelöltet – Időközi választás jön a fideszes politikus bukása...

Nem indít saját jelöltet a Magyar Szocialista Párt Józsefvárosi Szervezete a 2025 őszén esedékes időközi önkormányzati képviselő-választáson a 09. számú választókerületben – jelentették be...

Történelmi hibát vétett Orbán – ebbe belebukik

A KELEMENET legújabb videója szerint a 2025-ös Budapest Pride nemcsak szimbolikus győzelem, hanem az Orbán-rendszer egyik leglátványosabb kommunikációs bukása is lett. Miközben a kormányzat...

Húsba vágó videó Orbánnak: Ez okozza a Fidesz bukását?

A KELEMENET YouTube-csatorna új videóban mutatja be, hogyan lett a 2025-ös Budapest Pride az Orbán-rendszer egyik leglátványosabb kommunikációs bukása. A rendezvényt hetekig próbálta ellehetetleníteni...

Beindul a Fidesz bosszúja a Pride-ért? Csapásra készül Orbán

Orbán Viktor újra megszólalt a Pride és a genderkérdés kapcsán, és ezúttal nem hagyott kétséget afelől, hogyan viszonyul a felvonuláshoz. A miniszterelnök szerint mindaz, ami...

Minden eddiginél durvább támadást indítottak a Tisza ellen

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) súlyos megállapításokat tett közzé Ruszin-Szendi Romulusz, a Honvéd Vezérkar korábbi főnöke kapcsán. A frissen publikált jelentés szerint a volt...