Coelho napjaink egyik legnépszerűbb írója. Spirituális utazásokról, boldogságkeresésről szólnak regényei. Műveiben merít a keresztény, az iszlám, a buddhista és a taoista vallásból is. Könyveiben olvashatunk a családról, a szerelemről, és a tragikus emberi sorsokról. Ő írta többek között Az alkimista, A Piedra folyó partján ültem és sírtam, a Veronika meg akar halni, a Tizenegy perc, A portobellói boszorkány, A győztes egyedül van és Az accrai kézirat című regényeket. Az íróval a www.the-talks.com tavaly decemberben beszélgetett.

Mr. Coelho, érdekli önt a kultúrák közötti hidak építése?

Egy írónak érdeklődnie kell a különféle kultúrák, hátterek iránt. Nem azért van ott, hogy csak a saját falujáról írjon. Azért van ott, hogy mutasson egy keveset a saját falujából, de azért is megértsen más falvakat is. Ahogy Tolsztoj mondta: „minden, ami egy faluban történik, az mindenhol történik.”

Úgy érzi, hogy manapság több a kultúrák közötti szakadék, mint régebben volt?

Úgy tűnik senki sem képes egyáltalán megérteni a másikat. Úgy érzem kötelességem emberi lényként, aki próbálkozik – mint bárki más, aki gondol a világ állapotára – hogy kihangsúlyozzam a fontosságát ennek a multikulturális kapcsolatnak. Egészen addig, amíg van akár csak egy kis kapocs, nincs minden elveszve. De abban a pillanatban, hogy nem tudjuk más kultúráknak meséit vagy zenéjét megérteni, idegenekké fogunk válni egymás számára, és a helyzet nagyon bonyolult lesz.

Szerintem kimondhatom, hogy összefogja a kultúrákat az online jelenlétével – 22 millió Facebook like-ja van, 9 millió Twitter követője, és 2006 óta blogol. Miért ennyire aktív az interneten?

Ez egy új pódium, és íróként olyan pódiumokat kell találnom, amik használhatóak az írás folyamatára. Az internet az egyikük. Az emberek többet írnak és többet olvasnak, hála az internetnek. Így a virtuális világ egy lehetősége annak, hogy meghallgassam és válaszoljak az olvasóimnak. Egy módja, hogy kifejezzék a véleményüket. Szeretem, ha kihívást jelent a nyelvezet, így elkezdek írni a blogjaimra, amiket az emberek elolvashatnak, letölthetnek és terjeszthetnek. Nincsen kereskedelmi érdekeltség a dolog mögött. Csak a szórakozás, mint amikor olyasvalamit csinál, amit nagyon szeret. Vannak szövegeim, amiket kifejezetten csak az internetre szánok, így oda is rakom fel. Kíváncsi vagyok, hogy az olvasóim hogyan reagálnak azokra, amiket nekik írok.

Igaz, hogy mindig keres egy fehér tollat, mielőtt írni kezdene?

Ez igaz egy könyvem elkezdésénél. Ez egy megszokás, ami a Zarándoklathoz, az első könyvemhez vezet vissza 1987-be. Akkoriban nem voltam biztos abban, hogy írjak-e könyvet vagy sem, kételkedtem magamban. Madridban voltam és azt mondtam, “Ha látok ma egy fehér tollat, akkor az lesz a jele annak, hogy írnom kell.”

De mi van akkor, ha van egy nagyszerű ötlete és nagyon szeretne elkezdeni írni, de nem talál fehér tollat?

Normális esetben találni fehér tollat. Abban a pillanatban, hogy megtalálom, elkezdek írni. De ennek semmi köze a könyv tartalmához, ez a könyvet magát érinti.

Van ehhez hasonló jele arra, hogy miről kéne szólnia egy könyvnek vagy azt már el is döntötte addigra?

Természetesen egy olyan ember vagyok, aki nagyon kíváncsi arra, hogy mi történik a kinti nagy világban, és rengeteg téma van, amiről írni lehet. Sok érdekes emberrel lehet találkozni. Lesz egy ötlet és logika nélkül fog felbukkanni. Egy olyan könyv, ami a szívemben már meg van írva mielőtt mondatokba írhatnám. Így nem választok. Normális esetben a könyv választ engem.

Szóval nem úgy ír, hogy célja van vele?

Azért írok, mert meg kell osztanom a gondolataimat a közönséggel. Nem tudom, hogy jobb hellyé teszik-e a világot a könyveim. Nem ezzel a céllal írok. Azt tudom, hogy az olvasóim létrehoznak egy kritikus tömeget, így legalább más módon ismerhetjük meg a világot. Saját magát kell megváltoztatnia. Az a pillanat, hogy megváltoztatja magát egy gigantikus lépés. És ez az, amit én csinálok. A könyv sokkal fontosabb, mint az író.

De a személyisége nagyon is jelen van a műveiben.

Nagyon jelen vagyok a munkámban és a munkám valahogy a lelkem megnyilvánulása, de mindeközben úgy gondolom, hogy egy író nem írhat a semmiből. Kétféle író létezik: aki olyan, mint Proust, aki be volt zárva a szobájába és megírta Az eltűnt idő nyomában című mesterművet. Vagy aki olyan, mint Hemingway, aki élvezte az életet és emellett írt egy remekművet.

Az Alkimista a leghíresebb könyve, egyik központi témája az, hogy az embernek az álmait kergetve kellene élnie. Tökéletesen érthető az élete ezt a teóriát nézve vagy még mindig keres valamit?

Tökéletesen érthető, de ez nem azt jelenti azt, hogy értem a lényegét. Szóval a probléma nem az, hogy megválaszolja a kérdéseket, hanem az, hogy nyitva hagyja a vitákat. Nem abban az értelemben, hogy egy nap majd valószínűleg talál rá választ vagy sem. Csak élje az életét, tegye, amit tennie kell, amitől lelkes!

Forrás: http://the-talks.com/interviews/paulo-coelho/