„Dolgozni nem akaró buzi” – Gyomorfogató módon akarja a Habony média lejáratni Gulyás Mártont

Beindult a lejárató gépezet. Szokás szerint. Ebben az országban a sötét lelkű ostobák aljas lelki posványa lett a közbeszéd. Minden komplexus, kisebbségi érzés, rettegés és mocsok ami az Orbán-Habony kollektíva fejében van ma sajnos közbeszéddé válik.

Az új célpont Gulyás Márton. A Sándor-palotát sárga festékkel a hétfői tüntetésen megdobni próbáló Gulyás Mártont bűnösnek találta, és 300 óra fizikai közérdekű munkára ítélte a bíró a gyorsított eljárásban, csütörtökön kora délutántól estig tartó per végén hozott ítéletben. Az aktivista társtettesként követett el garázdaságot és rongálást a bíróság szerint. Ha Gulyás nem tudja teljesíteni a közmunkát, akkor fogházban kell letöltenie. – írja az Index.hu

Erről a hírről így adott hírt a 888.hu Tudja ez az újság. 

Ha valakinek nem lenne világos, hogy hová kötődik a portál íme:

Gulyásról már korábban is adott hírt a portál: 

Az Origó sem akart kimaradni

” a politikai aktivista ugyanis nem sokkal azután, hogy Simicska Lajos tévéjében Kálmán Olga nevetségesen oldott, mondhatni baráti hangulatban csevegett vele, már feltűnt a Planet Romeo (korábbi néven Gay Romeo) nevű társkereső oldalon. Szimpatizánsai valószínűleg ezért várták hiába a tüntetésen.” – írja az Origo


Nos, sajnáljuk de ez most kevés lesz, értjük a rettegést a kormányzati agitprop osztályok hű munkatársain, de sajnos nem fogjátok tudni ennyivel elintézni az ellenetek tüntetők dühét.

 

Tóta W.: Neked csak bajszod van, János! Gerinced nincs.

“M is az a szent cél, amiért te, személy szerint, Áder János, aláírod egy egyetem kivégzését? Muníció plusz két hónap hörgéshez?

Igen, János, a Szilárd szerencsés. Róla elhisszük, hogy ennyi esze van. Schmitt Pál is megúszta volna egy legyintéssel. Ők nem beszámíthatók, értelmi képességeik megfelelnek a propaganda színvonalának.

Na de te pontosan érted, mi folyik, János. Hogy milyen áldozatokat fizettet az országgal a sötét, primitív ellenségkeresés. Igen, eddig is ez ment, csak egyre többe kerül már a gyűlölet fenntartása. Más meg nincs. (…)

 

 

De ennek is ára van. Akkor kell megfizetni, amikor tömegek veszik észre, hogy ami történik, az vállalhatatlan. Onnantól mázsás súlya van annak, ha még mindig bevállalod. Akkortól ugyanis cinkos vagy. Eddig is az voltál, csak még soha nem volt ennyire egyértelmű, hogy amiben részt veszel, az bűn.

Voltak mostanában, akik a későn ébredés terhét választották a folytatólagos elkövetés helyett. Nők például, akiknek volt ehhez tökük. Kiállni, aztán kilépni, és szót emelni a maradék tekintélyükkel, személyes integritásukkal, gerincükkel, hogy ne veszítsék el azt is. Hát neked csak bajszod van, János?”

A teljes cikk: Tóta W. Árpád: Az elnök, aki ott se volt

Farkasházy feljelentette önmagát a „sárga” Sándor palota ügyben

Gulyás Márton és Varga Gergő a hétfői tüntetés után narancssárga festéket akart hozzávágni a Sándor Palota oldalához. Gulyás elmondta: „azért tettem, hogy kinyilvánítsam, ez nem egy független intézmény, hanem egy fideszes intézmény, s úgy éreztem, ha erre nem reagálunk, akkor megérdemeljük az ilyen vezetőket.” Nem tagadta a rongálást, amely a bűnrészes Áder János elnök törvényt jóváhagyó lépése elleni tiltakozás volt.

Ám szándékosan nem zománc, hanem vízbázisú festéket vett, tudva, hogy nem Áder fogja személyesen levakarni, és nem akart kitolni az alacsony bérért foglalkoztatott dolgozókkal, akikre ez a feladat várt. Karját azonban elkapták a rendőrök, a következő pillanatban már a földön hevert, így festékei nem értek célt. Vargáé igen, aki ezzel 23 ezer forint kárt okozott az épületben.

Az ügyész szerint a Facebook.com nevű oldalon szervezett tüntetést a két vádlott és egy ismeretlen harmadik személy. Az utóbbi jelentősége, hogy így csoportosan elkövetett bűncselekménnyel vádolhatták Vargát és Gulyást. Felfüggesztett szabadságvesztést kért, a bíró csütörtökön 20 órakor hirdette ki, hogy a három napja előzetes letartóztatásban lévő megbilincselt két vádlottat összesen 500 óra közmunkára ítéli.

Ezennel kijelentem, hogy én vagyok a keresett harmadik. A fenti képen látható is, hogy én festettem át narancsra a Sándor Palotát.

Ha úgy gondolja, hogy Ön is a harmadik, kérem, egy kommentben tegye fel: Én is a harmadik vagyok.- a kommentet itt teheti meg (szerk.)

Kíváncsi vagyok, hányan leszünk. Illetve voltunk.
Farkasházy Tivadar

Kíváncsian várjuk, hogy magyarázzák ki Habonyék ezt a felvételt.

Az elmúlt hetekben a jobboldali propaganda, soha nem látott mélységekbe süllyedt. Mindannyian emlékszünk rá, hogy hogyan akarták elhazudni a CEU mellett kiálló több 10 ezer ember létét.

Az origo, 888 és egyéb állami pénzekkel kitömött propaganda lapok két fővonalra fűzték fel a mondani valójukat. Egyenesen azt állították, hogy alig voltak emberek akik a CEU mellett tüntettek volna. (sicc)

A másik fővonal az volt, hogy Soros György repülőjegyeket osztogatva próbált embereket toborozni a tüntetésekre. Kíváncsian várjuk, hogy a tegnapi tüntetésről készült eme videót hogyan hazudnák el.

Osszátok meg, hogy minél több ember a saját szemével lássa az igazságot.

Bayer Zsolt megfenyegette a tüntető fiatalokat

Bayer Zsolt a Fidesz 3-as számú tagkönyvének tulajdonosa olyan mély posványba süllyedt, amelybe talán a Rákosi rendszer pribékei és csúszómászói sem mertek volna, vagy nem ennyire nyíltan.

 

„(…) azt is leszögezhetjük, hogy szintén záros határidőn belül utcára fogunk mi is vonulni, mindannak védelmében, ami nekünk fontos és szent. És dühösek leszünk. Úgyhogy egy darabig még őrjönghettek az utcákon, megpróbálhatjátok feldúlni a Parlamentet, a minisztériumokat, a Fidesz székházat, a köztársasági elnöki hivatalt, neki mehettek a rendőröknek, megtámadhatjátok az újságírókat – még egy darabig.

Aztán majd nem.

Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. Mondom: már mi is nagyon dühösek vagyunk. Világos?”

Gratulálunk Bayer Zsolt te – tetszőleges bayeridézet –

Ezen röhög az internet: Bödőcs Tibor megint nevetségessé tette Orbánt (+videó)

A humorista megállíthatatlan.

A búcsúszentlászlói humorista szombat délután tett közzé egy videót a YouTube-on, amelyen Orbán Viktor parlamenti felszólalása alá vágta be a saját szövegét. Van ebben minden: a szagáról megismerendő trágya, Soros György kormánya, és a Broadwayen fellépő Dörner György. A mi kedvencünk mégis az, amikor Orbán azt mondja: „Mert idegen számot nem veszek fel!”

 

Leállíthatják a nemzeti konzultációt az orosz botrány miatt

Leállhat a Nemzeti Konzultáció és hatósági eljárás indulhat a kormányzattal szemben.

Lendvai Ildikó: „Természetesen én is az ügynökök közé tartozom”

Németh Szilárd előtt nincs titok. Kiszagolta, hogy a tegnapi 70-80.000 embert Soros szállította repülővel és buszokkal a tüntetésre, és az az igazi célja, hogy az általa pénzelt ügynökszervezetek segítségével szétzilálja a határvédelmünket.
Természetesen én is az ügynökök közé tartozom, így választhattam: repülővel vagy busszal tüntetni vigyenek, vagy a határvédelmet szétzilálni. Utóbbihoz keveset értek, tüntetni viszont már sokszor voltam, ezért ezt választottam. Méghozzá a repülős megoldást, mert a Veres Pálné utca az ellenkező irányba egyirányú, ezért a busz csak távolabb vitt volna a gyülekezőhelytől. Sajnos az ügynökhálózat egyelőre nem tette igazán alkalmassá a környéket a leszálláshoz, (kéretik pótolni!), a házunk teteje nem lapos, és noha a közelben van lakása a Habony-rokonságnak, a Rogán-barátság ellenére sem létesítettek még egy vacak helikopter-leszállót sem.

Esetleg a József nádor tér jöhetne szóba, ott szerencsére a kormány jó szokása szerint már minden fát kiirtottak, állítólag Tiborczhoz is kapcsolódó cég építtet szállodát. Talán a gödörben landolhatna Soros repülője, viszont én nem könnyen botladoznék oda a magassarkú cipőmben.


Ráadásul azt sem tudom, mi lenne a biztonságos célállomás. A demonstrálók a Várkert bazárnál találkoznak, de ha oda túl sokan érkezünk repülővel, már megint beszakadna az úttest, és sokadjára újra kellene avatni a Bazárt.(Bár legalább megvannak az előző avató beszédek, beletesznek egy-két „állítsuk meg Brüsszelt” jelszót, és jobb lesz, mint az új.)
Lehetne persze egyenesen a Kossuth térre repülni, fa ott sincs hála istennek, beton annál több, mintha direkt kifutópályának tervezték volna. Ott viszont más baj van. A kormány ragaszkodott ahhoz, hogy a tér az 1944-es képét nyerje vissza. És hát … izé… Sorosnak az oly szép 44-es esztendőben sárga csillagot kellett viselnie, és egyelőre nem tudtam meggyőzni, hogy akkor talán a repülőgépére is illene kitennie.


Így aztán abban maradtunk, hogy ezúttal a kettes villamost küldi értem. Az is sárga.

Visszaszámlál az MSZP! Mégis mi lesz ebből?

Egyre csak fogynak a percek és az órák.

A Fidesz nem erős, csak erőszakos, és az ereje legfeljebb addig tart, amíg félnek tőle. Mi nem félünk, el fogjuk őket zavarni jövő áprilisban! – mondta Botka László utcafórumon pénteken. Gőgös Zoltán elnökhelyettessel Zalaegerszegen és Szombathelyen találkoztak támogatókkal és szimpatizánsokkal. A miniszterelnök-jelölt a CEU-botrányra utalva úgy fogalmazott, hogy a Fidesz kormány logikája, hogy állandóan háborúban állnak valakivel, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy kirabolják az országot. Egy valóban erős kormány ilyet nem tesz – mutatott rá.

Gőgös Zoltán elnökhelyettes úgy vélte: Botka László programja végre egy karakteres baloldali fordulatot hozhat Magyarországon. Az utcafórumon elmondta azt is, hogy a kormány morálisan már rég megbukott. Ugyan intézkedéseivel nap mint nap megsarcolja az embereket, de világosan látszik, hogy fél, hogy sarokba szorítható. Azt üzente az őstermelőknek, hogy csütörtök óta már nem kell bejelenteni a kutakat sem, ebben az ügyben is sikerült a kormányt meghátrálásra kényszeríteni.
A miniszterelnök-jelölt hangsúlyozta: a Fidesz kormány nem tett mást az elmúlt két évben, mint kirabolta az országot. Nekünk az a célunk, hogy ebben az országban végre igazság legyen. A kormány minden intézkedésével, az igazságtalan egykulcsos adóval, az igazságtalan családtámogatási rendszerrel, az igazságtalan otthonteremtési rendszerrel, az oktatás és az egészségügy szétverésével, csak a nagyon szűk, gazdag réteget hozta jó helyzetbe, és minden terhet a többségre, az átlagos, vagy átlag alatti jövedelműekre és a nyugdíjasokra tett. Ebből elég volt, tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok!

Botka László elmondta: Az EU-ban Magyarországon a legmagasabb az átlagos, az átlag alatti bérek és a minimálbér adója. Ez azt jelenti, hogy tőlük már a fizetésnapon elveszi a borítékból a kormány a jövedelmük egyharmadát. Ugyanakkor az egykulcsos adórendszer hatalmas kedvezményeket nyújt a gazdagoknak. Ezért mondjuk mi – fogalmazott -, hogy aki havi egymillió forintnál többet keres, és akinek 100 millió forintnál nagyobb vagyona van, fizessen luxusadót. Akiktől luxusadót várunk, az a magyar családok 1%-a, akik az elmúlt éveknek a nyertesei voltak. Kijelentette: Amit mi hirdetünk, az adócsökkentés programja. Mert ha a gazdagok végre odafáradnak az államkasszához, és befizetik az adóterhet, akkor a döntő többségnek csökkenteni tudjuk a terheit, és újra adómentes lesz a minimálbér Magyarországon.
Hazudik a Fidesz, ha azt gondolja, hogy övék az ország – jelentette ki. A baloldali települések megmutatják, hogy igenis lehet tisztességes politikát folytatni, ami nem az ellenségeket keresi, hanem azt mondja, hogy ember és ember között nem a világnézet, pláne nem a pártállás, hanem a tisztesség, a becsület, a munka és a szorgalom tesz különbséget. Mi ilyen Magyarországban hiszünk.

A miniszterelnök-jelölt szerint az a Fidesz kormány logikája, hogy állandóan háborúban állnak valakivel, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy kirabolják az országot. Megtámadtak már mindenkit, legutóbb az egyik legszínvonalasabb egyetemet és a civileket. Egy valóban erős kormány ilyet nem tesz. Egyértelmű, hogy a Fidesz nem erős, csak erőszakos, és az ereje legfeljebb addig tart, amíg félnek tőle. Mi nem félünk, el fogjuk őket zavarni jövő áprilisban! – jelentette ki.

A párt weboldalán pedig megjelent egy visszaszámláló óra mely jelzi mennyi idő van már csak hátra a kormányváltásig.

Az MSZP tökösebb volt mint valaha CEU ügyben!

Az MSZP-nél végre tököset léptek. Igen nyíltan beszéltek ugyanis olyan dolgokról, amelyekről hosszú ideje nyíltan kellene beszélni de senki nem teszi meg.

A párt nemes egyszerűséggel lecsicskázta Áder Jánost.

A párt szerint ugyanis: 

Áder János ma bebizonyította, hogy alkalmatlan köztársasági elnöknek, mert nem képes felismerni a nemzet érdekét és nem tudja kifejezni a nemzet egységét. Áder János csak egy pártkatona, akinek fontosabb Orbán Viktor véleménye, mint több millió ember egyöntetű akarata.

A CEU-ellenes törvény aláírásával Áder János kiiratkozott abból a kultúrkörből, amelyet azok a Nobel-díjas tudósok, külföldi kormányok és egyetemek, művészek és politikusok képviselnek, akik kiálltak az egyetem megmaradása mellett.

A CEU elűzésével a kormány folytatja nemzetellenes politikáját, amelynek célja, hogy minél kevesebb kritikusan gondolkodó ember legyen Magyarországon. Ma a CEU-t szüntetik meg, de holnap bármelyik intézménnyel megteheti ugyanezt a Fidesz-kormány. Ezt írta most alá Áder János.

Orbán rendszerének három nagy ellensége van: a sajtószabadság, a véleményszabadság és az oktatás szabadsága. Az MSZP következetesen kiáll ezek védelmében és ebben a küzdelmünkben minden támogató demokrata a szövetségesünk. Meg kell állítanunk az illiberális állam kiépítését! A Fidesz leváltható, Magyarország megjavítható.

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Ha már a Tisza felnőtt filmes ügye: A Fidesznek is volt hasonló esete

Az elmúlt napokban a Fidesz-barát média ismét akcióba lendült, és ezúttal nem egy politikust, hanem egy civil önkéntest próbál megsemmisíteni. A célpont: a Tisza...

Dobrev Klára kitálalt: Kimondta azt, amit eddig csak sejtettünk

Dobrev Klára kemény hangvételű üzenetben reagált azokra a politikai és közéleti szereplőkre, akik az utóbbi hetekben bírálják a Demokratikus Koalíciót és az ellenzéki szerepvállalását....

Figyelmeztetés a tiszás jelölteknek: ez csak a kezdet

Ripost-címlapról indult, országos botrány lett belőle: egy korábban ismeretlen tiszás önkéntes múltjában pornószínészi munkát találtak, és ez már elég volt ahhoz, hogy a teljes...

Leleplezte Orbánék rendszerét: Ezrek osztották meg Tarjányi Péter írását

Ezrek osztották meg a napokban Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő és író gondolatait, amelyek újabb figyelmeztetésként hatnak egy közönybe süllyedt társadalomban. Tarjányi nem kiabál, nem...

Beindult a tisztogatás a Fideszben

Úgy tűnik, a Fideszben megkezdődött a belső sorok rendezgetése a 2026-os országgyűlési választások előtt. A legfrissebb áldozat Tiba István, a párt hajdúböszörményi veteránja, akit...