Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatója
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ha azt az indoklást elfogadjuk, hogy L. Simon Lászlót egy jogszabály megsértése miatt bocsátották el, akkor a fél kormányt el lehetne bocsátani.

Sőt ha azt mondanánk, hogy ebben az országban jogszabálysértésért politikai vezetőket el lehet bocsátani, akkor nem csak a magas infláció miatt lenne kormányválság

– erről beszélt Molnár Zsolt, az ATV Aktuál című műsorában. Szóba került még a tanárhiány, az izraeli háború, és a Republikon legújabb kutatása is.

L. Simon László kirúgása nagy visszhangot kapott a sajtóban, a hír azokhoz is eljutott, akik annyira nem érdeklődnek a Nemzeti Múzeum kiállításai iránt.

Molnár Zsolt úgy véli, hogy L. Simon „szimpatikus áldozattá” fog válni, pedig az elmúlt 10 évben a NER-rendszerének több posztján is helytállt.

Ez egy nagyon fontos ügy, de vajon a hatalom érdeke-e, hogy ilyen dolgokról beszélgessünk a magas infláció, a megélhetési válság vagy a Balaton tönkretétele helyett.

A magyar emberek helyzetén, mindennapi problémáin nem segít, hogy erről beszélgetünk, ellenben a kormánynak kedvez.

Ha megkérdeznék a magyar embereket, hogy mi az a 100 dolog, ami veszélyezteti a gyerekeinket, ez a kiállítás biztosan nem lenne közte – indokolt a pártigazgató.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: