Egy kis helyzetértékelés. Bár Orbánnak és a kormánynak sikerült stratégiai fontosságú pozicíókat elfoglalani – ezzel térdre kényszerítve a hazai demokrácia intézményét – azért van egy két hely amit nem sikerült elfoglalni 12 év alatt sem. Ilyen intézmény a bíróságok.
Noha Szájer József felesége a bírói kar vezetője maradtak még független bírók a testületnél, így egyetlen fórum a bíróság, ahol részleges sikereket el lehet érni és amely testület még képes a kormánynat nem tetsző döntéseket hozni.
A Telex számolt be róla, hogy oktatási kérdésekről országos népszavazási kezdeményezést nyújtott be még márciusban a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) két alelnöke, Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás a Nemzeti Választási Irodának (NVI). Mindezt a testület természetesen elutasította.
A Pedagógusok Szakszervezetének vezetői azonban nem adták fel: a Kúriához fordultak felülvizsgálatért, írják közleményükben, amely szerint a Kúria a korábbi döntést megváltoztatva 2023. június 28-án hitelesített két kérdést.
-
- „Egyetért Ön azzal, hogy a tanuló a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. mellékletben meghatározott testneveléssel együtt számított heti óraszáma három órával csökkenjen?”
- „Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi tanterv a tanórai foglalkozások időkerete harminc százalékának felhasználásáról rendelkezhessen?”
Most pedig mintegy 200 ezer aláírást kell gyűjtenie a Pedagógusok Szakszervezetének ahhoz, hogy ezekben a kérdésekben országos népszavazát írjanak ki.
Ez pedig veszélyes!
Legalábbis a rendszer egészére tekintettel. Ugyanis alegutóbb két ügyben sikerült az ellenzéki pártoknak nagy győzelmet aratnia a kormány felett: A Nolimpia kampány kapcsán, illetve az MSZP népszavazási kezdeményezése a “Vasárnapi boltzár” eltörlését kezdeményező népszavazás késztette meghátrálásra a kormányt.
Azzal, hogy a pedagógusoknak sikerült elérniük ezt az eredményt mindenképpen el kell rántania a kormányt Orbánéknak. Vagy elmennek a népszavazásig – amitől a vizitdíjas népszavazás óta retteg Orbán, tehát nem valószínű – vagy visszavonulót kell fújniuk a tanárokkal szemben.
Bármelyik kimenetel is következik a kormány mostantól nem tudja megúszni az elégedetlenséget, csak súlyos arcvesztéssel – ami Orbán számára (figyelembe véve az egyre inkább az országban növekvő elégedetlenséget és gazdasági kudarcokat) a legveszélyesebb helyzetet teremti meg, hatalma megtartása szempontjából.