Címke: rezsiválság

Óriási botrányt robbantott ki a DK polgármestere

„Elképesztő hírt kapott a napokban több ellenzéki vezetésű város önkormányzatának távhőcége is.

Hiába tették azt, amit az Orbán-kormány kért tőlük és spóroltak a gázzal, az MVM kötbért fizettetne velük a fel nem használt gáz után”

– kezdte hétfői sajtótájékoztatóját Szaniszló Sándor önkormányzati árnyékminiszter.

Az árnyékminiszter úgy fogalmazott, az Orbán-kormány előbb spórolásba hajszolta az önkormányzatokat, önkormányzati intézmények bezárását okozva ezzel az egész országban, majd megbüntette a spóroló önkormányzatokat, akiknek ugyanúgy ki kell fizetniük a felhasznált gázt, csak nem gázszámla, hanem kötbér formájában.

„Az Árnyékkormány szerint mindkét, eddig megbüntetett város esetében el kell engednie az MVM-nek a kötbért, a többi városra pedig ki sem szabad ilyet szabni!

Világraszóló botrány, hogy egy rezsiválság közepén a kormány azért bünteti az önkormányzatokat, mert jól spóroltak, és azért a gázért is behajtja rajtuk a pénzt, amit fel sem használtak.

Az Árnyékkormány inkább segítené és támogatná az önkormányzatok távhőcégeit, mert a kormányzati pénzbehajtással csak ezek a cégek fognak bajba kerülni.

Mára az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy biztonságban kerüljünk ki a hétszeres kormányzati gázáremeléssel okozott rezsiválságból.”

– jelentette ki Szaniszló Sándor.

Az önkormányzati árnyékminiszter hozzátette, nehéz ésszerű indokokat találni az önkormányzati távhőcégek megbüntetése mellett, mint a politikai és gazdasági haszonszerzést.

Szaniszló szerint Miskolc és Szeged egyaránt ellenzéki vezetésű városok, és valószínűleg csak az elsők, akik ilyen büntetést kaptak a kormánytól.

„Ezen városok kivéreztetett távhőcégeit minden bizonnyal szívesen megszerezné olcsón az Orbán-kormány, illetve a mögötte álló fideszes milliárdosok üzleti köre.

Elég csak arra gondolni, hogy Mészáros Lőrinc már betette a lábát a gáz- és az áramüzletbe is, úgy tűnik, hogy még mindig nincs vége a terjeszkedésnek” – fogalmazott az önkormányzati árnyékminiszter.

Budapesti Önkormányzatok Szövetsége: Politikai alapon diszkriminál a kormány

Hiába csökkentek látványosan a tőzsdei energiaárak a háború előtti szintre, minden budapesti önkormányzatot, így minden budapesti lakost sújt a kormányzat elhibázott energiapolitikája miatti költségnövekedés.

A kormányzat a budapesti önkormányzatok által fizetendő szolidaritási hozzájárulást eközben az önkormányzatok nehézségei ellenére a kétszeresére emelte, majd politikailag motiváltan ennek egy részét egyes fővárosi kerületeknek – világos számítások és átlátható elvek alkalmazása nélkül – kegyeskedett visszaadni.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöksége nem tartja elfogadhatónak, hogy a Kormány pártpolitikai szempontok alapján tett különbséget budapesti kerületek lakosai között az energia-többletköltségekhez nyújtott részleges támogatás szétosztása során.

Egyes kerületek politikai okokból egyáltalán nem részesülhettek ebben a támogatásban, míg akik vissza is kapták az általuk fizetendő szolidaritási hozzájárulás egy részét, sokkal kisebb mértékű támogatásban részesültek, mint a Fidesz által vezetett kerületek.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége kifejezi szolidaritását a politikai alapú megkülönböztetést elszenvedő kerületi önkormányzatokkal, egyben felszólítja a Kormányt, hogy a támogatások második körös kiosztása során normatív és objektív szempontok alapján, pártpolitikai megkülönböztetés nélkül kezelje az egyes helyi önkormányzatokat.

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Friss információk derültek ki a balesetről, melyben egy kormánytisztviselő elvesztette mindkét kezét

Súlyos baleset történt a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén: egy civil kormánytisztviselő kezében felrobbant egy éles kézigránát. A tragikus incidens során a fiatal nő mindkét...

Brutális támadás: kutyaürülékkel öntötték tele a magyar politikus autóját

Ismeretlenek vasárnap hajnalban durva és szokatlan támadást követtek el Kisberk Szabolcs, a Mi Hazánk Mozgalom Pest vármegyei képviselője ellen. A párt közleménye és a Mi...

Zseniális: Kunhalmi Ágnes tortájába biztos beletörne Orbán foga – Ezt látnod kell!

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője szivárványos tortát sütött, és nem is rejtette véka alá, miért. A Facebook-oldalára posztolt fotón nemcsak egy színes sütemény...

Kísért Orbán múltja – ez a hazugságtenger temeti majd maga alá?

Volt idő, amikor Orbán Viktor még a szólásszabadságot és a nyugati demokráciát hirdette. Ma már Soros György nevét ellenségként emlegeti, Brüsszel ellen harcol, és...

Beborult az Orbán-birodalom: kiderült, mit rejtegetnek Hatvanpusztán?

Újabb botrányos részletek kerültek napvilágra a Hatvanpusztai birtokról – legalábbis a Tisza Párt vezére, Magyar Péter szerint. A politikus egy borozós este emlékét idézte fel,...