Címke: debrecen

Komjáthi Imre: „Népszavazás nélkül hozzá se lehessen kezdeni az akkumulátorgyár építéséhez”

Az ATV Start műsorában több témát is érintettünk ma reggel, s számunkra a legfontosabb a magyar emberek biztonsága – írja közösségi oldalán Komjáthi Imre az MSZP társelnöke.

Az a határozott szándékom, hogy az MSZP minden erejével a dolgozót védje, annak megélhetését és biztonságát szolgálja.

Olyan Magyarországot szeretnénk, ahol a munkavállalót nem lehet kisemmizni és kizsigerelni, a vállalkozó pedig évekre tud tervezni.

Erős szakszervezetekre van szükség, mert ha van erős szakszervezet, akkor van bérharc és több jut a dolgozóknak!

A stratégiai partnerek közül többen is komoly állami támogatást, százmilliárdokat kapta, majd tömeges létszámleépítést jelentettek be.

Ez elfogadhatatlan!

Előbb odaadjuk az adófizetők pénzét a nemzetközi vállalatoknak, majd ezek kirugdalják az adófizetőket? Garanciákat akarunk a magyar munkavállalók védelme érdekében.
Kudarcot vallott az Orbáni családpolitika is, hiszen 333. 000 fővel csökkent az ország népessége.

Az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban is szakmailag megalapozott határozati javaslatot nyújtottunk be az Országgyűléshez.

Tisztességes tájékoztatásra, szigorú szabályok betartására és a helyiek megkérdezésére lenne szükség. Ráadásul nincs is annyi helyi, sőt magyar munkaerő sem, ami ezt az indokolatlanul sok környezetre veszélyes gyárépítést indokolná.

Az emberek joggal bizalmatlanok. Mi azt mondjuk, hogy tisztességes tájékoztatás és népszavazás nélkül hozzá se lehessen kezdeni ilyen beruházáshoz.

A zsíros magyar földön pedig búza teremjen és mezőgazdasági termelés legyen és ne akkumulátorgyár!

Mi biztonságot, biztos megélhetést akarunk minden magyar embernek: fiataloknak, dolgozóknak, nyugdíjasoknak!

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

A legendás televíziós odacsapott Orbánnak: Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan

Juszt László, a legendás tévés, aki hosszú éveken át A tévé ügyvédje című műsorban állt ki az igazságért, most ismét megszólalt – ezúttal nem...

Összeomlott az ellenzéki párt – A párt frakcióvezetője már „csomagol”

Úgy tűnik, a Momentum végleg letette a fegyvert a parlamenti jelenlét reményében. A párt frakcióvezetője, Bedő Dávid a Magyar Hangnak adott interjúban gyakorlatilag beismerte:...

Tóth Bertalan: Több mint egymillió magyar nyugdíjas él nélkülözésben

Drámai adatokat osztott meg a közösségi oldalán Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője: egy friss felmérés szerint a magyar nyugdíjasok közel 60 százaléka él...

Botrányba fulladt a Ferenc pápa gyászmiséje az ismert fideszes bajkeverője viselkedése miatt

Sajnálatos incidens zavarta meg a Ferenc pápa emlékére szervezett hálaadó szentmisét szerda este Budapesten, a Szent István Bazilikában. Az eseményt a Magyar Katolikus Püspöki...

Nagyon nagy baj lesz a DK mostani lépéseiből – Na ezt nagyon nem kellene...

A Demokratikus Koalíció az elmúlt napokban intenzív kampányt indított: a Gyurcsány Ferenc vezette párt azt üzeni, hogy már most, több mint egy évvel a...