Friss: megjelent a Fidesz-kormány valódi teljesítményértékelése
A Népszavában megjelent adatok szerint 9 év kormányzás után a béka feneke alatt vannak a magyar bérek. Szlovákia, Lengyelország, Csehország munkavállalói egyre többet visznek haza ugyanannyi munkáért, mint a magyar kollégáik, sőt ma már a román bérek is beérték a hazaiakat. - áll az...
A Párbeszéd ifjú politikusa pár mondattal úgy alázta a földig Kövért, mint eddig még senki
BalraMagyar -
Mind emlékszünk Kövér László pár nappal ezelőtti mondataira, ami a fél országnál kiütötte a biztosítékot...
Kövér László szerint nem az a jó magyar, aki magyarul beszél, hanem akinek van 3-4 gyereke, 9-16 unokája és mind magyarul beszélnek. Van baj nem kicsi, és ezek az emberek vezetik országunkat. Tiszta szégyen ez...
Jövő heti születésnapját már férjes asszonyként szerette volna ünnepelni Demcsák Zsuzsa (40), ám nagyon úgy tűnik, addig semmiképpen nem történik meg az álomesküvő.
Az egykori tévés műsorvezető és indiai szerelme, Krishan (36) egyelőre a meghívókat sem küldte szét, pedig a terveik szerint a műsor résztvevőit, amelynek a szerelmüket köszönhetik, ki...
A gyanú szerint csaknem egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek egy őrző-védő cégekből kialakított hálózat vezetői, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országszerte harminc helyen tartottak kutatásokat az ügyben - tájékoztatta a Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Barnáné Horváth Melinda közölte, a hálózatot a gyanú szerint két...
Vadai Ágnes páros lábbal állt bele Orbánba, s legújabb soktízmilliárdos luxushobbijába
BalraMagyar -
Felháborító, hogy a Honvédelmi Minisztérium tízmilliárdokat áldoz a miniszterelnök luxushobbijára
Felháborító, hogy a Honvédelmi Minisztérium tízmilliárdokat áldoz a miniszterelnök luxushobbijára- kezdődik a DK közleménye.
Az elmúlt két évben a Magyar Honvédség két Airbus 319-es és két Falcon 7X repülőgépet szerzett be. Ennek részleteit a Honvédelmi Minisztérium gondosan titkolja, hiába kértem többször...
Tragikus hírt kaptunk – Rövid ideig tartó, ámde súlyos betegség után hunyt el a vezető politikus
BalraMagyar -
Mindössze 67 éves volt Máté László, az MSZP egykori pénztárnoka, majd alelnöke, de már régóta betegeskedett. Az agyvérzést még legyőzte, de az újabb betegséggel már ő sem bírt.
Alapító tagja volt a Magyar Szocialista Pártnak, amelynek rövid időn belül pénztárnoka lett, nem is akármilyen. Legendák övezték munkáját, nagy szerepe volt...
Az MSZP elnöke elmondta, hogyan lehet és kell legyőzni októberben a maffia-kormány NER lovagjait
BalraMagyar -
A megyei jogú városok 90 százalékában, a nagyobb városok többségében, a kerületekben és Budapesten már a létrejöttek a megállapodások – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.
A legfrissebb kutatás szerint négy egyenlő erő osztozik az ellenzéki térfélen, miután a Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum megerősödött az EP-választáson, az MSZP...
Válókeresetében számtalan szerelmi kalanddal és a családja "terrorizálásával" vádolja Tőkés László európai parlamenti képviselőt felesége, Tőkés Edit.
A nagyváradi bíróság az első tárgyalást május 12-ére tűzte ki. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke a válópert élete legnagyobb próbatételének tartja.
A román sajtóban már két hónapja keringnek értesültek Tőkés feleségének válási...
Kezdődik a harc a hatalomért – Az LMP újra megosztja és szétforgácsolja az ellenzéki összefogást
BalraMagyar -
Kóbor József biofizikust indítja el az LMP Pécs polgármesteri címéért októberben. Ezt jelentette be a Szabad Pécs tudósítása szerint a baranya megyei LMP Facebook-oldalán.
A bejelentés mellé Kóbor rövid bemutatkozását is mellékelték, amely szerint a kutató a helyi és országos politikai helyzetet is mérlegelve jutott arra a következtetésre, ellenzékiként neki...
Emberek tucatjai halnak bele abba, hogy évek óta elmarad az azbesztmentesítés a Heves megyei Lőrinciben lévő volt eternitgyár területén. A szocialista Korózs Lajos ezért büntetőfeljelentést tesz.
„Büntetőfeljelentést teszek gondatlanságból eredő emberölés vádjával” – jelentette be a politikus csütörtökön egy sajtótájékoztatón.
A volt eternitgyárból származó por, a kék azbeszt, az Állami Népegészségügyi...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Lázár János: Nagy a baj, fegyverszünetet kérek
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja” – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, miután soha nem látott erejű vihar tarolta...
Baranyi Krisztina „ellenzékisége”: Ezek a Fidesz módszerei szoktak lenni
Ferencvárosban egy újabb városfejlesztési projekt borzolta fel a kedélyeket – ám nem azért, mert ne lenne szükség élhetőbb, zöldebb közterekre. A vita nem is...
Molnár Csaba tényekkel cáfolta Hadházy Ákos Dobrev Klárát sározó vádjait
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke nyilvánosan reagált Hadházy Ákos legújabb posztjára, amelyben a független országgyűlési képviselő az óriásplakát- és médiamegjelenések Fidesz-irányította rendszeréről...
Magyar Péter beszólt – Parádésan oktatott a Tisza elnök
Magyar Péter ismét nem hagyta szó nélkül a róla szóló sajtóhíreket: a Tisza Párt elnöke egy frappáns Facebook-poszttal vágott vissza azoknak a médiumoknak, amelyek...
Dobrev Klára kiakadt – Súlyos üzenet ez Magyar Péternek
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke kemény és egyenes hangvételű interjút adott az Indexnek, amelyben egyértelmű üzenetet küldött nemcsak a Fidesznek, de Magyar Péternek...