A kép illusztráció | Forrás: Párbeszéd Magyarországért
Megosztom másokkal is:
  •  

MOST ÉLŐBEN A TÜNTETÉSRŐL – IDE KATTINTVA MEGNÉZHETI

 

Ma több ezer embert várnak a szervezők, akik élőlánccal fognak demonstrálni az Orbáni plitika ellen.

Ma 15 órakor mindenkit várnak a Színművészetis diákok, akik szolidárisak akciójukkal.

#freeSzFE címmel szerveznek megmozdulást vasárnapra a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.

A stafétalánc célja kézről kézre eljuttatni az Egyetem saját Chartáját az Országházba. A támogatók alkotta lánc több egyetem épületét is érinti, mielőtt a Charta az Országházba ér. Az akció sikerességéhez minimum 5 ezer ember szükséges, azonban nagyon úgy néz ki az előjelek alapján, hogy sokkal nagyobb tömegre lehet számítani.

A szervezők most közölték, hogy a stafétalánc merre haladna. Vasárnap 15 órára várják a támogatókat hat különböző csomópontnál:

  • Szentkirályi utca – az SZFE és a PPKE JÁK szomszédos épületei
  • Vas utca – az SZFE épülete
  • Astoria – az ELTE BTK épülete
  • Mikszáth tér – a KRE BTK épülete
  • Fővám tér – a BCE épülete
  • Lánchíd pesti hídfő – MTA épülete

Azt kérik, hogy a Parlament épülete előtt senki se gyülekezzen, oda majd elér a lánc.

Ígérik, hogy a forgalmat a demonstráció nem fogja akadályozni, a lánc a járdán és a lezárt rakparton jön létre, a gyalogátkelőhelyeket a tömeg rendeltetésszerűen használja majd.

Nyomatékosan kérnek mindenkit, hogy az eseményen maszkot és kesztyűt viseljen, a távolságot tartsa – számol be a 24.hu

 


Megosztom másokkal is:
  •