Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Több ezer ember jelent meg ma a Színvművészeti Egyetem tiltakozó diákjainak hívására. A cél, hogy több budapesti egyetemi campus érintésével élő láncot alkossanak az SZFE épülete és a parlament között.

A tüntetéssorozat és az egyetemfoglalás akkor robbant ki, amikor nyílvánvalóvá vált, hogy a Fidesz önkényesen rátette a kezét az eddig független SZFE-re.

A diákok arra válaszul, hogy a továbbiakban egy alapítvány fogja fenntartani az egyetemet – melynek élére Vidnyánszky Attilát nevezték ki – elfoglalták az egyetem épületét. Azóta több figyelmesztetést tettek közzé. Ez a mai állításuk szerint a harmadik figyelmeztetés.

Az élő adást a Mérce közvetíti facebook oldalán, amelyet itt megteknthet:

A kedélyeket tovább borzolta, hogy a kuratórium kinevezett elnöke, Vidnyánszky Attila a A HírTV-ben reagált  az eseményekre korábban:

Micsoda erők állnak a háttérben, amik megakadályozzák azt, hogy bárminemű párbeszéd, bárminemű nyitás megtörténjen!

Majd a kérdésre, hogy micsoda erőkre gondol, hozzátette, hogy

“Félelmetes erők. Rá kell nézni, ez egy hadsereg, amely az interneten leledzik, ez egy nemzetközi csapat.

Színházi kollégáim jeleznek külföldről, hogy már megkapták az információt. Természetesen egy bizonyos forrásból kapják meg. Egyszerűen fájdalmas.”

Szerinte a diákok vagy „nem látják, vagy nem akarják látni, hogy eszközként vannak felhasználva”.

“Régóta nem az egyetemről van szó, hanem kormánybuktatási álmok kapcsán szövetkeznek megint csak ugyanazok az erők”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: