Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tegnapelőtt éjjel érdekes üzenetet kaptam néhány ellenzéki politikustól…

Tegnapelőtt éjjel érdekes üzenetet kaptam néhány ellenzéki politikustól. Mivel másnap reggel 7-kor (kevesebb, mint 10 órával annak kézhez vétele után) már be is számolt róla a 24.hu internetes portál, ezt bízvást tekinthetem nyílt levélnek. És annak is tekintem. – írta Hunvald György a hunvald.blog.hu oldalon a napokban.

Gy. Németh Erzsébet úrasszony (DK), valamint
Karácsony Gergely (Párbeszéd), Niedermüller Péter (DK) és Molnár Zsolt (MSZP) urak részére

Kedves Zsóka!
Kedves Gergő!
Kedves Peti!
Kedves Zsolti!

Szívesen fogadtam érdekes leveleteket, amit örömmel olvastam. Jólesik, hogy számon tartotok, hogy gondoltok rám. Én is szívesen emlékszem vissza arra, hogy az együtt töltött években voltak kellemes pillanatok.

A nosztalgián túllépve azonban soraitok leginkább bizonytalanságot keltenek bennem. Kezdődik ez a bizonytalanság azzal, hogy a levelet négyen, magánemberként külditek, és nem valamely pártok vagy — ahogy a 24.hu fogalmaz — „a 23 kerületben együttműködő ellenzéki tömb” nevében. Már az is kérdéses, hogy egyáltalán tájékoztattátok-e szándékotokról pártjaitokat — és az is valószínű, hogy az Összefogás többi tagját e levéllel épp úgy megleptétek, mint engem. Így hát erősen kétséges, hogy a levélben megfogalmazott kérés egyáltalán tekinthető-e ajánlatnak, és ha igen, messze nem világos, hogy ki az ajánlattevő. Még csak nem is utaltok arra, mi a véleménye erről a kerületben népszerű és az ellenzéki egyeztetésen igen harcos Momentumnak.

A levél baráti hangvétele kellemes emlékeket idézett föl bennem, ám ezeket megkeseríti a téves „helyzetértékelés” és a diktátumszerű „kérés”. Odáig értünk egyet, hogy „… a jelenlegi helyzet kialakulását mindenki meg tudja valahogyan magyarázni a saját szem- pontjai szerint”. Éppen ezért minden magyarázat nélkül idézem fel az út lépéseit.

A VII. kerületi MSZP írásos megállapodást kötött az akkor még csak tervezgetett összefogás egyik, a levélen két aláíróval is szereplő tagjával arról, hogy polgármestert az MSZP jelöl — és minden résztvevő úgy gondolta, hogy én leszek az. Az „együtt- működő” partner elnöke megvárta, amíg az MSZP maradéktalanul teljesíti vállalását, majd felrúgta az egyezséget. Bejelentette, hogy polgármesternek Niedermüller Pétert jelöli, és aki ezt nem fogadja el, azzal tárgyalni sem hajlandóak.

Megalakult az Összefogás, amelynek résztvevői egyenként és külön-külön is leszögezték, hogy mindenhol a helyben legesélyesebb jelöltet kívánják indítani, és amögé valamennyien felsorakoznak. Minden olyan helyen, ahol nem egyértelmű, ki a legesélyesebb, előválasztást tartanak. Az egyértelmű volt, hogy Erzsébetvárosban én voltam a legesélyesebb, de a békesség és a közös célok érdekében nemcsak az MSZP, de én magam is beleegyeztem, hogy legyen előválasztás. Ezt az Összefogás tagjai elutasították, és ragaszkodtak Niedermüllerhez.

A már emlegetett közös célok érdekében ezután beleegyeztem abba is, hogy ne én legyek a polgármesterjelölt. Mindössze ahhoz ragaszkodtam, hogy egyéni képviselő- nek jelöljenek (ezt kínáljátok most). Ezt az Összefogás egy másik, a levél aláírói közt még csak egy egyszerű taggal sem szereplő szervezete utasította el. Ezután egyértel- művé tettem, hogy ha teljesen ki akartok túrni a kerületi politikából, akkor független jelöltként elindulok az engem cserbenhagyók ellenében (is). Az MSZP elfogadta teljes kihagyásomat, és én kiléptem a pártból.

Létrehoztam saját csapatomat, amelyhez teljesen spontán módon csatlakoztak a kerület lakói. Minden körzetben állítottunk jelölteket: alkalmas, munkaszerető, a kerülethez kötődő embereket.

Azt kéritek most tőlem, hogy hagyjam cserben ezeket a jelölteket, akik már eddig is sokat dolgoztak a sikerért, rengeteg időt fordítottak a választók megismerésére és meggyőzé- sére. Megbeszéltem velük a levélben foglaltakat, és ők egy emberként utasították el ezt a kérést — ami a fentiek értelmében ajánlatnak még csak nem is nevezhető. Az ugyanis komolytalan, hogy rengeteg pénz és munka ráköltése után, társaimat elárulva fogadjam el azt a minimumot, ameddig a kampány előtt hajlandó lettem volna retirálni.

Budapest, 2019. augusztus 29.
A Lokálpatrióták nevében:
Hunvald György, polgármester-jelölt

 

Tájékoztatásul. A Ferencvárosi Lokálpatriótákkal 13 éve van kapcsolatom. Erzsébetvárosi polgármesterként is támogattam a munkájukat, és vezetőjük is segítette az enyémet. A “Lokálpatrióták” olyan gyűjtőszervezet, amely reményeim szerint a közeljövőben minden kerületben megjelenik, hogy a helyi lakosok önszerveződésével érdemi eredményt érjen el a helyi választásokon. Mellékelem a ferencvárosi Lokálpatrióták közleményét — azért, hogy a sajtóban megjelenő rémhírekről, például az egyesület alapszabályáról lássuk a valóságot is.

Forrás: hunvald.blog.hu

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: