Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Néhány órája látott napvilágot az a döbbenetes felvétel, melyen Vajrú László DK-s országgyűlési képviselőt vegzálják az MTVA székházában.

Most a DK elnöke facebookon kommentálta az eseményeket.

Ismeretes, hogy amíg a jobboldali sajtó folyamatosan azt mondja, hogy magukat megjátszó ellenzéki képviselők voltak az MTV épületében és voltaképpen semmilyen erőszak nem történt, addig ma a 444.hu vágatlan felvételeket hozott ki, melyet az MTV orepatőre rögzített.

Több brutális jelenet is látható azokon a képsorokon, melyeken a felfegyverzett biztonsági őrök megpróbálják a TV székházából kidobni az Országgyűlési képviselőt, akihez egyébként hozzá sem érhettek volna a biztonsági őrök. A felvételeket itt tekintheti meg (kattintson).

Gyurcsány Ferenc a felvételek láttán így kommentálta az eseményeket:

„A verés az verés. Aki képviselőt üt, az a népet üti. Nincs mentség. Varju Laci derekasan helyt állt. Ember legyen a talpán, aki ezt vállalja. Ő vállalta. A választóiért. A Köztársaságért. Megbecsülés jár érte” – írja oldalán Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a DK elnöke.

Bár a jobboldal igyekezett beállítani “színészkedésnek” a köztévében lezajlott eseményeket a felvételek egészen másról tanúskodnak. A felvételen az látszik, hogy a biztonsági őrök egyike kirúgja Varju László lábát, de olyan jelenet is van, amelyben a biztonságiak egyike ráül a földön fekvő képviselő hátára.

“Színészkedés?? Az egyik biztonsági őrnek nevezett valami konkrétan ráült Varju László képviselőtársamra! Lehet bemenni az ügyészségre meg a rendőrségre dolgozni az illetékes kollégáknak, és indítani az eljárást! Ja! Az MTVA vezetői ellen is, bizonyítékok eltitkolása miatt! Hajrá!” – teszi hozzá a jelenetekhez Vadai Ágnes a DK politikusa.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: