Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere - Fotó: MZP Facebook oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Feloszlatná a hódmezővásárhelyi közgyűlést, és időközi választást íratna ki Márki-Zay Péter polgármester, mert úgy érzi, a fideszes képviselők akadályozzák a munkáját.

Azt mondja, a hivatali ideje előtt elfogadott rossz költségvetéssel kell dolgoznia, ráadásul a Lázár János polgármestersége alatt keletkezett tartozásokat kezelnie. A helyi Fidesz szerint ők nem blokkolják a város életét, amit csak lehet, megszavaznak, szerintük a polgármesternek végre dolgoznia kellene, és nem az országos porondra koncentrálnia.

Márki-Zay Péter, aki egy hamarosan meginduló országos mozgalom, illetve a mögötte álló egyesület vezetője lesz, azt mondja: nem akar elköltözni Hódmezővásárhelyről, egy év múlva is indulni fog a polgármester-választáson.

Márki-Zay Péter korábban marketingmenedzserként dolgozott, családjával élt Kanadában és az Egyesült Államokban, gazdaságfejlesztéssel foglalkozott. Itthon a szakmájában folytatta, de tanított a Szegedi Tudományegyetemen is. Hét gyermeke van. A február végi időközi választáson függetlenként indult, az összes ellenzéki párt támogatta. Nemzetinek, kereszténynek, szociálisan érzékenynek, gazdasági kérdésekben pedig piacpárti liberálisnak tartja magát.

– Ne gondolja senki, hogy ha valaki egy diktátorral szembemegy, akkor baráti lesz az együttműködés – mondja Márki-Zay Péter. – Lázár Jánosnak egzisztenciális fenyegetés az, hogy én vagyok a polgármester. Vannak régi ismerőseim a képviselők között, kapcsolatunkat már megrontotta a politika. Ők nem urai önmaguknak, Lázárt követik.

– Azt mondják a fideszes vezetők, hogy ez hülyeség.

– Nem engedik meg nekik, hogy mást mondjanak. Gondoljon csak a Göbl-levélre – nevet.

Göbl Vilmos, Lázár János sajtósa levélben arra kérte a fideszes képviselőket, hogy pozitív témában ne nyilatkozzanak a sajtónak, mert fennáll a veszélye annak, hogy az olvasók azt hiszik, működik a város. A levél nyilvánosságra került, korábban írtunk is róla.

Göbl pedig az RTL Klubban magyarázta az írását: „A képviselők iránt érzett tisztelet, a közös munka és tulajdonképpen az az együtt, közösen kialakított kommunikációs stílus volt az, ami miatt megkerestek engem, és ami miatt én tanácsot adtam nekik ebben a kérdésben.”

Hogy a polgármester valóban nem dolgozna, ahogy a fideszesek állítják?

Azt mondja, a csőd elkerülésén és a stadion megmentésén túl – az önálló intézményre nincs nagy ráhatása – a strand rendbetételét tartja nagy feladatának. Már elindítottak egy 170 milliós fejlesztést, ami olcsóbbá teszi a működtetést, évi százmilliót megtakarítanak ezzel. Kitisztították a helyi parkerdőt, pótolják a hiányzó városi kukákat. Eddig több mint hetven kilométerre vitték a kommunális hulladékot, most 48 milliós megtakarítással a helyi lerakóba szállítják. Eltörölték az ingatlanadó kilencven százalékát. Azt mondja, sok százmillióval csökkentették a város tartozását, ami még Lázár János polgármestersége idejében keletkezett.

Hogy miért hektikus az egyeztetés a Fidesz és a városvezetés között?

– Voltak sikeres tárgyalások, de olyan is előfordul, amikor én elmondom nekik, mit szeretnék csinálni, ők meghallgatnak, aztán elmennek. Ez nem egyeztetés – mondja.

– A fideszesek azt mondják, ők szinte mindent megszavaznak. Nem blokkolják a várost.

Márki-Zay Péter mosolyog.

– Estig tudnám sorolni, mit nem szavaztak meg. Egyszer azt mondják, nem dolgozom, másszor pedig azt, hogy azért nem szeretnének időközi választást, hogy ne zavarjanak a munkában. Egyszer azt mondják, csődbe vittem a várost, másszor, hogy tele van Hódmezővásárhely kasszája.

– Inkább azt állítják, nem látnak bele abba, milyen a város gazdasági helyzete.
– Ötmilliárd feletti összeg van a kasszában – mondja a polgármester. – Ez őrült jó szám, ha nem tudnánk, hogy másfél milliárddal nagyobb összeget kell kifizetni belőle. Az örökölt rossz költségvetés és a Lázár János által ránk hagyott tartozások már most bedönthetnék a várost. Hódmezővásárhely hitelezői, akik eddig rendkívül türelmesek voltak, most ügyvéddel jönnek a pénzükért. Ők egyébként Lázár jó ismerősei.

Úgy véli, totalitárius rendszerben élünk, bár nem visz el a lesötétített autó, de „mocskol az állampárti média”. Az ő feljelentéseit rendre visszadobja a rendőrség, ellene számos feljelentés születik. Azt mondja, a Fidesz növelte a hatáskörét, több ügyben, amiben eddig a képviselőkkel közös volt a felelősség, most egyedül a polgármesteré.

Valószínűleg azt akarják, hogy hibázzak. A napi száz papírból egyszer legyen egy olyan, amit nem lett volna szabad aláírnom.

Amikor felvetem, hogy elfogyott a vállalkozók bizalma, mert korrupcióval vádolta őket, úgy reagál, ez is fideszes hazugság. Ő nem a vállalkozókat támadta.

– Ki a felelős azért, hogy Hódmezővásárhely közvilágításán Orbán Viktor vejének cége mindenféle referencia nélkül dolgozhatott: a vállalkozó vagy a város vezetése? Persze hogy az utóbbi.

Egy vállalkozóval van csak perben, azt sem ő perelte be. De a per sem számított: azóta az illető sorozatban jelentkezik helyi közbeszerzéseken, és már nyert is.

November 30-ig lehet feloszlatni a közgyűlést, Márki-Zay Péter valamennyi közgyűlési ülésen be tervezi adni az erről szóló javaslatát.

– Van abban a fideszes mondatban ráció, hogy ha most kiírnák a választást, akkor egy évig állandósult kampányban élne a város? – kérdezem.

– Álságos ez az érv, hiszen már tíz hónapja állandó kampányban élünk – magyarázza. – A választással lélegzethez jutna a város, hiszen most ott akadályoznak, ahol csak tudnak: a városüzemeltetési pénzekből lefaragtak, nem hajlandók például hóeltakarításra előirányzatot adni. A választások után lehetne végre egy jó költségvetésünk.

– Valóban ugródeszkának használja a várost, ahogy a fideszesek állítják? Az az igazi célja, hogy Orbán Viktor kihívója legyen?

– Elnöke leszek annak az egyesületnek, amely a Hadházy Ákos és általam elindított mozgalmat jeleníti meg. Sokan várják tőlem, hogy szerepeljek az országos politikában, mivel kevés olyan ember van, aki szót ért a jobbikosokkal, a szocialistákkal és a DK-sokkal is. Az önkormányzati választásokon ernyőszervezetként támogatni akarjuk a korrupt Fidesszel szembeni, tisztességes indulókat. Egy év múlva én is újraindulok a polgármester-választáson. Nem akarok elköltözni innen. Vásárhely egyedül eleshet, de ha a NER elbukik, a város is győz.

Forrás: 168 óra 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: