Megdöbbentően botrányos kijelentéseket tett a plébános – ön szerint van ilyennek helye a templomban?


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen



A BalraMagyar ismét az Ön véleményére kíváncsi. A cikk végén szavazás a cikkünkben!

Ismét kirobbant egy templomi botrány.

Nem vett részt az emberi erőforrások minisztere azon az ökumenikus megemlékezésen, amelyet a trianoni békediktátum évfordulóján rendeztek a belvárosi főplébánián. A kormányt Németh Szilárd államtitkár és Fidesz-alelnök képviselte.



Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének korábbi elnöke arról beszélt, hogy a Fidesz a kétharmados többség birtokában megmentheti Európát a liberális ideológia pusztításától – számolt be a Hír TV.

Magyarország lehet a kő, a szegletkő, amely menti Európát. Amelyre még építeni lehet egy istentelen, totalitárius hatalmi struktúra, liberális ideológia pusztítása közepette. És ennek a lehetősége, történelmi lehetőség és felelősség a magyar nemzet számára. Többször elmondtam és újra elmondom. A történelmi lehetőség abban van, hogy a kereszténydemokrata kormány olyan fölhatalmazást kapott, mely mutatja, hogy a magyar nép mögötte és ezzel a fölhatalmazással kell élnie – jelentette ki a plébános.

Egyszóval ismét egy pap prédikált a Fidesz mellett. Az üzenet egyszerű, a plébános szerint a Fidesz védheti meg Európát a liberális pusztítástól.

Ön szerint van helye ilyen beszédnek egy katolikus templomban?



Ön szerint van helye politikának a templomban?

View Results

Loading ... Loading ...

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.