Brutálisan csapott le rá a hatalom – néhány nappal azután, hogy bejelentette, tisztséget vállalna az MSZP-ben


Orbán Viktor miniszterelnök elégtételről beszélt korábban. Nem is kellett sokat várni arra a bizonyos elégtételre.

Undorító módon indult meg az ellenzéki politikusok ellehetetlenítése. Itt kérem szépen nem gyerekjátékról van szó, ugyanis a hatalom emberéleteket tesz tönkre.

A fiatal Szocialista politikus Eszik Bence bejelentette, hogy el kíván indulni az MSZP Bács-Kiskun Megyei szervezetének elnöki posztjáért. – erről bővebben itt olvashat. Azután alig egy héttel drámai bejelentést tett a fiatal MSZP-s:

4 év után, a ma délutáni testületi ülésen megfosztottak a Művelődési és Szociális bizottsági tagságomtól. A városvezetés emberi és politikai teljesítményét minősíti, ha a politikai bosszúnak ilyen válfajait választják.

Ez engem nem fog megakadályozni, hogy továbbra is kiálljak az emberek mellett kik problémáikkal és gondjaikkal hozzám fordulnak! Nekem Kiskunfélegyháza és az itt élők az elsők, és továbbra is dolgozni fogok a városért.

Nem ez az első politikai leszámolás Kiskunfélegyházán

Eszik Bence kiskunfélegyházi politikustársa indult a választásokon országgyűlési képviselőjelöltnek. Nem sokkal utána kapott szárnyra a hír, miszerint:

Az MSZP kiskunfélegyházi képviselőjelöltjével tizennyolc év után szüntette meg a szerződését a Vodafone.

Bács – Kiskun megye 4. választókörzet MSZP-s jelöltjét, Horváth Tamást kirúgta a Vodafone – írja a Kiskunhír.

Az elmúlt 18 évben az ő cége látta el Kiskunfélegyházán a Vodafone képviseletét és ügyfélszolgálatát. Miután jelöltként indult az országgyűlési választáson a Vodafone – más okokra hivatkozva ugyan – megszüntette a szerződését.

A képviselőjelölt a helyzet abszurditásán csak nevetni tudott, és azt mondta innen már csak előre, a választásra fog koncentrálni – számolt be a Bács megyei híroldal.

Nem lehet megfélemlíteni az MSZP-seket

Információink szerint mindezen történések ellenére nem áll félre a két félegyházi politikus. Eszik Bence megerősítette, továbbra is az MSZP színeiben politizál a Kiskunfélegyháziak érdekében tovább, ugyanúgy, mint Horváth Tamás.

Sok kitartást kívánunk a két politikusnak!