Választási csalás? Elpárologtak az MSZP szavazatai


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A Pécsi Stop egy nagyon érdekes történetről számolt be, mely minimum kérdéseket kell, hogy felvessen.

A portálon megjelent írás szerint: Rendkívül furcsának találta egy bajai férfi, hogy a szavazókörében SENKI nem szavazott az MSZP-P listára, miközben például ő is rájuk adta a voksát. A többi szavazókörben 80-100 szavazatot gyűjtöttek a választókerületben a szocialisták, itt 0-át.

Az anomáliára egy bajai férfi hívta fel a figyelmet. Hajdú Miklósra szavazott, az MSZP-Párbeszéd jelöltjére, aki a Bács-Kiskun megyei 6-os választókerületben 7311 szavazatot gyűjtött. Valamint az MSZP-Párbeszéd listájára is leadta a voksát.



Már csak ezért is roppant furcsának találta, amikor megnézte az általa is megtisztelt 9-es szavazókör eredményeit, ahol 0 szavazatot kapott az ominózus lista. Pedig hát legalább egynek, ugye, szerinte mindenképpen lennie kellett volna:

Statisztikailag is furcsa az eset, a szocialista jelölt majdnem 160 szavazatot gyűjtött be ebben a szavazókörben. A többi bajai szavazókörben leginkább 70-100 szavazat gyűlt össze az MSZP-P listájára, de a legergyább narancsvidéken sem volt 20-nál sokkal kevesebb. A pár ilyen szavazókörben a párt jelöltje sem kapott 30-nál sokkal többet, mindenhol tettenérhető nagyjából másfélszeres arány a jelölt és a lista között.

A szóban forgó szavazókörben 159 szavazatot kapott a jelölt.

A lista kereken 0-át.

Két kérdésünk van.

Hány körzetben és hány párttal történt hasonló statisztikai baleset?

Vajon ki hiszi el, hogy ekkora véletlen tényleg előfordulhat?


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük