Címke: tablet

Ritka pillanat: A kormány végre hallgatott az MSZP-re

A Magyar Szocialista Párt korábban kezdeményezte, hogy a népszámláláshoz használt több tízezer tablet az ország legszegényebb településeinek iskoláiba kerüljön, úgy, hogy a kormány egyúttal gondoskodik az internet-hozzáférésről is.

Ez az intézkedés egyszerre hozna javulást az oktatás színvonalában, illetve a takarékoskodást is elősegíti, mivel a táblagépek tárolása 240 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek.

A Központi Statisztikai Hivatal 1,7 milliárd forintért vásárolt új táblagépeket a 2022-es népszámlálásra, hiszen a népszámlálások történetében először, kizárólag digitálisan rögzítették az adatokat a számlálóbiztosok.

A költségeket növelte, hogy további 240 millió forintba került a táblagépek tárolása. Az MSZP javaslata arról szólt, hogy az ország legszegényebb településeinek iskoláiba kerüljenek ezek a tabletek, ugyanakkor mindezek úgy tudnak hatékonyan felhasználásra kerülni, ha a kormány egyúttal gondoskodik az internet-hozzáférésről is.

A kormány végre megfogadta az MSZP javaslatát, így az a 22 ezer tablet, amelyet a kérdezőbiztosok használtak a 2022. évi népszámlálás alkalmával a közoktatásba kerül.

Az MSZP üdvözöl minden olyan intézkedést, amely a közoktatás színvonalának emelését szolgálja, így továbbra is követeljük, hogy a kormány emelje a pedagógusok bérét, tegyen eleget a tiltakozó pedagógusok követeléseinek, vegye vissza az állásukból tiltakozásuk miatt elbocsátott oktatókat és lépjen vissza a retorzió alkalmazásától!

A Magyar Szocialista Párt szerint a közoktatás magas színvonalát nagyban meghatározza a benne dolgozók és tanulók körülményeinek javítása, jóléte, megbecsültsége, és messze nem utolsósorban maga az oktatás szabadsága.

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Reagált az MSZP Gyurcsány Ferenc lemondására: Áldozatvállalása nem volt hiábavaló

Komjáthi Imre szerint Gyurcsány távozása új esélyt ad a magyar baloldalnak. Gyurcsány Ferenc politikai visszavonulása nemcsak a Demokratikus Koalícióban (DK) kavarta fel az állóvizet, hanem...

Ezen felröhögsz: Orbánék így reagáltak Gyurcsány lemondására

Gyurcsány Ferenc bejelentette lemondását a Demokratikus Koalíció (DK) elnöki posztjáról, valamint visszavonulását a közélettől. A döntés sokakat meglepett, hiszen a DK vezető politikusa hosszú éveken...

Rendkívüli: Lemondott Gyurcsány Ferenc, elválik Dobrev Klárától

Gyurcsány Ferenc lemondott minden politikai tisztségéről, visszavonul a közélettől és elválik Dobrev Klárától. A magyar politikai élet egyik legmeghatározóbb alakja, Gyurcsány Ferenc, véget vetett több...

Reagált az MSZP a kirobbant botrányra: Nem elég leváltani a királyt – meg kell...

A Magyar Szocialista Párt közleményben reagált miszerint Magyar Péter mai bejelentése újabb bizonyíték arra, hogy a Fidesz által kiépített rendszer nem reformálható. Egy olyan...

Magyar Péter ledobta az atomot – Itt a Fidesz Öszödi beszéde

Orbánék végighazudták az utóbbi éveket? Magyar Péter szerint igen. A TISZA Párt elnöke a legutóbbi Magyar Infón robbantotta a bombát: birtokukba került egy hiteles bizonyíték,...