Címke: mkkp

Hiába cukikák és prüntyőkék, Orbán kottájából játszanak

Eljött az ideje világosan beszélni mert a tét most már kritikus.

A magyar választók világa két táborra oszlik, vannak akik Orbán fanatikus imádói és vannak azok, akik le akarják váltani ez a velejéig romlott bűnös rendszert. Alakíthatunk mi harmadik utat, beszélhetünk arról, hogy az elitet kell leváltani, tekereghetünk bárhogy a mai politikai realitás akkor is ez: vagy Orbánt támogatja valaki, vagy ellene harcol.

Ugyanis ez lesz a következő választás tétje. Ennek a kettéosztottságnak a mentén fog a következő választás végbe menni. Ha tetszik a politikai szereplőknek, ha nem.

Ezért izgalmas az, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, amelyet cuki akcióiról és plakátkampányairól ismerünk kijelentette: nem fognak együtt indulni „ezzel” az ellenzékkel.

Kovács Gergő a párt társelnöke a mostani helyzetben ezt tartott a legfontosabb megfogalmazandó üzenetnek, miközben kijelentette: Jelenleg az önkormányzatokban sokkal több dolgot lehet elérni, mint az Országgyűlésben.

A messze 5% alatt lévő Kutyapárt világosan állást foglalt tehát: a saját pártjuk építése sokkal fontosabb nekik – valamint néhány zsíros önkormányzati pozíció megszerzése – mint az, hogy egységfrontosan támogassák az ellenzéket az Orbán rendszerrel szemben.

Azt külön jelezte, nem fogják külön támogatni Karácsony Gergelyt abban, hogy újra induljon a városvezetői posztért. Azt mondta, „túl sok minden” nem történik a fővárosban, aminek nem csak a pénz az oka. A rakpart időszakos lezárásáról például azt gondolja, nem a legbátrabb megoldás. 

Hozzáfűzte, ő maga személy szerint „nem tud mit kezdeni” az olyan emberekkel, akik együtt tudnak dolgozni az MSZP-vel, a DK-val, vagy akár a Jobbikkal.

Nos akkor ezen a ponton szögezzük le: A kutyáktól mást sem hallani, hogy ez nem meg arra nemet mondanak, arra stratégiát vagy gondolkodást még sosem hallottunk, hogy hogyan lehetne leváltani az Orbán rendszert, viszont mindent hallottunk már arról, hogyan lehetne a saját pártjukat valahogy a közhatalom zsíros állásai felé rugdosni.

Ez egy legitim álláspont. Az MKKP pártot akar építeni. Tegyék. De ezzel biztosan nem az Orbán-rendszer leváltásán dolgoznak. Mi választók pedig ez alapján fogjuk megítélni őket.

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Botrányvideó: Egy kisrendőr rántotta le a leplet az Orbán-rendszerről

A napokban új videó jelent meg a Kelemenet YouTube-csatornán, amely a szokásosnál komolyabb hangvétellel dolgoz fel egy mindent elmondó jelenetet a magyar valóságról. A videóban...

Elszólta magát Orbán: Önmagát buktatta le a nagy hencegés közepette

Ez most nem a szokásos péntek reggeli rádiós standup. Orbán Viktor ugyanis valami egészen szokatlant tett: elfogadta Hont András meghívását, és az ÖT YouTube...

Ez már fáj: Orbán küzdött, mint malac a jégen – csak utána pofára esett

Orbán Viktor ismét meglepett mindenkit – de most nem a szokásos módon. A miniszterelnök ugyanis elfogadta Hont András, és az ÖT YouTube csatorna meghívását,...

Hatalmas ügyre bukkant a DK – Éjjeli őrséget szerveznek

Szégyennek nevezte a Demokratikus Koalíció, hogy a kormány „titkolózik és magyarázkodik” a száj- és körömfájás vírus miatt leölt állatok eltemetésének ügyében. A párt szerint nemcsak...

Magyar Péter porig alázta Orbánt: „Miniszterelnök elvtárs, szedje össze magát!”

Magyar Péter ismét nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktort – ezúttal egy western filmeket idéző jelenettel fűszerezve az üzenetét. A Tisza Párt elnöke stílusosan...