Emberségből jeles: Fantasztikus dolgot tesz a Bakancsos utcai piac büfése

Budapest egyik legnagyobb használtcikk piaca a XVII. kerületi Bakancsos utcai piac.

Aki már járt itt az tudja, hogy szinte minden megtalálható ezekn a klasszikus bolhapiacon, nem túlzás azt mondani, hogy a gumipapucstól a szovjet tankig tényleg minden van ott.

Aki szereti a bolhapiacok világát az biztosan járt már itt, és ha már itt járt biztosan elcsattant egy-egy lángos is a piacon. Ha pedig lángos akkor biztosan beszélgetett már az ottani büfé vezetőjével Pintér Péterrel, akinek mindenkihez van egy jó szava. Nekem már volt szerencsém hozzá.

Éppen ezért kaptam fel a fejem arra a híradórészletre, amibe a facebookon futottam bele. Ugyanis jártam már a “Bakancsosom” és volt szerencsém a tulajdonoshoz, aki nagy benyomást tett rám már akkor is.

Most viszont valami egészen szívmelengető dolog az ami miatt a figyelem középpontjába került.

A Williams Televízió készített helyszini ripotror a férfivel, aki karácsony nemrégiben saját költségén meggyes pitével és 500 adag székelykáposztával vendégelte meg a rászorulókat.

Mint kiderült, a hét utolsó három napján minden rászoruló meleg ételt kapott a vecsési vállalkozótól.

Mint arról nyilatkozott:

Régebben külső kukáink voltak, de a megmaradt ételeket nyílván nem dobtuk ki, hogy valakinek a kukákból kelljen ennie, inkább azt mondtuk jönnön ide és fogyasszon

Nem tudunk mást mondani, emberségből jeles!

Gyurcsány Ferenc: Könnyfakasztó módon búcsúzott Mécs Imrétől

Szomorú nap a mai. Még fel sem ocsúdott az ellenzéki közélet TGM elvesztésének szörnyűsége alól, a mai nap könnyfakasztó híre, hogy Mécs Imre is már csak felülről tekinthet ránk.

Gyurcsány Ferenc méltó és megható módon búcsúzott a néhai 56-os halálra ítélt Mécs Imrétől közösségi oldalán. Nincsenek szavak:

A Mindenség vigyázzon mostantól rád, Mécs Imre!

Ez a ragyogó férfi kilenc hónapig élt halálraítéltként, mert a szabad és független Magyarországért küzdött.

Úgy feküdt le kétszázegynéhány este, hogy nem tudta, az-e az utolsó éjszakája ezen a Földön.

Kik bántották ezt a most távozó férfit, egy pillanatra ha csendben maradnak, talán nekik is fájni fog ezen éjszakák szorítása.

Nekem megtiszteltetés volt barátságod, Mécs Imre.

ÍGY BALETTOZIK MOST A KISLÁNY, AKINEK 9 ÉVESEN AMPUTÁLTÁK A LÁBÁT

Gabi példája mindennél erősebben mutatja, hogy sosem szabad feladni az álmainkat.

Gabi példája mindennél erősebben mutatja, hogy sosem szabad feladni az álmainkat.

Gabi Shull 9 éves volt, mikor egy különleges daganatos betegséget diagnosztizáltak a jobb térdében – írta a My Modern Met. Az orvosok azt mondták, el kell távolítani a térdet, hogy életben maradhasson a lány.

1kepFotó: mymodernmet.com

Gabi balettozott, letaglózta a hír, hogy többé nem táncolhat, de egy különleges műtétnek – és akaraterejének – köszönhetően nem kellett feladnia álmait.

Az orvosok amputálták a lábát, eltávolították a térdét, ahol a betegség volt, majd az alsó lábszárat a lábfejjel együtt visszaoperálták a combhoz.

Gabi alsó lábfeje azonban nem előre, hanem hátrafelé néz, bokája térdként funkcionál. Ha lefeszíti a lábfejét, akkor a protézis kiegyenesedik, ha kiegyenesíti a lábfejét, akkor pedig behajlik.

2
Fotó: mymodernmet.com

A most 15 éves Gabi a műtétnek köszönhetően úgy tud táncolni, korcsolyázni, görkorcsolyázni, ahogy sokan két ép lábbal soha nem fognak tudni.

Az alábbi videón be is mutatja, hogy hogy működik mindez a gyakorlatban:

Gabi a tánc mellett a TheTruth365 médiakampány egyik arca. Ennek lényege, hogy ráirányítsa a figyelmet a rákkal küzdő gyermekekre, illetve a történeteikkel inspiráljanak másokat, hogy merüljön fel bármilyen akadály, nem szabad feladni az álmokat.

Forrás:

A legfrissebb hírek