Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, miután kiderült, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) engedély nélkül fizethetett ki 5 milliárd forintot Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek a Mátrai Erőmű 2019-es megvásárlása során. Az MSZP politikusa szerint a tranzakció nemcsak szabálytalan, hanem a közpénzek törvénytelen felhasználásának iskolapéldája.
Engedély...
Orbán Viktor miniszterelnök 11 napos közösségi média-csendet követően hétfő délelőtt újra megjelent a Facebook-oldalán. Az üzenete mindössze kilenc szóból állt:
„Megvolt az előrehozott választás. 63 százalék. Gratulálok, Csibi Krisztina!”
A miniszterelnök éppen Indiában tartózkodik, valószínűleg magánúton, amikor posztolta ezt a rövid gratulációt, amely vélhetően Csibi Krisztinának, a Magyarság Háza igazgatójának szólt.
Hosszú...
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismételten bírálta a kormányzati költekezéseket, ezúttal a Dísz téren újjáépített korábbi Vöröskereszt székház kapcsán. Az épület, amely 1920-tól külügyminisztériumi funkciót látott el, a Karmelita kolostor szomszédságában került modernkori újjáépítésre, ám a képviselő szerint ez inkább a luxusról és a rongyrázásról szól, mintsem valódi szükségletek...
Rogán Antal amerikai szankciós listáról való levételének kérdése továbbra is politikai és jogi dilemmákat vet fel. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint a folyamat nem oldható meg egyetlen telefonhívással Donald Trumpnak, ha az Egyesült Államokban hatalomra kerülne az exelnök. Bár elképzelhető, hogy az új Trump-adminisztráció saját...
Politikai meggyőződéstől függetlenül mindenkinek jár a fejhajtás annak ellenére is, hogy milyen politikát képviselt pályafutása során. Az alábbiakban tehát obejktíven nézzük végig a tagadhatatlanul meghatározó politikus életpályáját.
96 éves korában elhunyt Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (ma Nemzeti Tömörülés) alapítója és egykori vezetője. Halálhírét családja erősítette meg...
Az MSZP szerint súlyos nemzeti vagyont érintő veszteségek érték az államot a Vodafone Magyarország részvényeinek adásvétele során. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője bejelentette, hogy a párt hűtlen vagy hanyag kezelés gyanújával feljelentést tesz a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-nél keletkezett 13 milliárd forintos veszteség ügyében.
Az ügy háttere
A Corvinus Zrt., amely...
A Demokratikus Koalíció (DK) komoly kérdéseket vetett fel a magyar nemzetbiztonságot érintő legújabb botrány kapcsán, miután kiderült, hogy továbbra is árusítják az interneten a Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ) szerveréről ellopott adatokat.
A párt kezdeményezte az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának összehívását, hogy tisztázódjon, hogyan történhetett meg a súlyos biztonsági incidens, és...
A január 12-én megrendezésre kerülő dombóvári időközi választás tétje nemcsak helyi szinten, hanem országos jelentőséggel is bírhat. A kampány célegyeneséhez érkezve egyre több jel utal arra, hogy az MSZP által támogatott független jelölt, Harangozó Gábor, komoly esélyekkel indulhat, és akár meglepetésgyőzelmet is arathat a kormányoldal jelöltjével szemben.
Egy dinamikus kampány...
Georg Spöttle, a Fidesz egyik legismertebb szócsöve, 24 évnyi politikai aktivitás és médiamunka után bejelentette visszavonulását a közéletből és a politikából. A migrációs szakértőként és politikai kommentátorként ismert Spöttle döntését saját Facebook-oldalán közölte követőivel, amely sokakat meglepett, hiszen a kormányközeli médiában betöltött szerepe és markáns véleményei révén egyfajta ikonikus...
Egy magyar YouTuber nem hagyta szó nélkül Orbán Viktor indiai nyaralását, amely során a miniszterelnök a Blikknek adott interjújában magyarázta meg úti céljának választását. A szatirikus videó humoros és éles kritikával reagált Orbán kijelentéseire, különösen azokra, amelyek a „múlt és a jövő” jegyében magyarázták az utat.
https://www.youtube.com/watch?v=PI2A_JFP33A
„Miért India?” – A...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Olyan kérdést szegezett Orbánnak az MSZP képviselője, hogy szabályosan idegrohamot kapott
Megdöbbentő csend övezi azt a tragikus esetet, amely hat héttel ezelőtt történt egy honvédségi gyakorlat során Újdörögdön. Egy fiatal nő, aki a közigazgatásban dolgozott,...
Botrány a Parlamentben: Orbánnak a szemébe vágták, hogy tolvaj
Feszült hangulatban zajlott a hétfő délutáni parlamenti ülés, ahol azonnali kérdéseket intézhettek a képviselők Orbán Viktor miniszterelnökhöz.
A legélesebb szóváltás Arató Gergely (Demokratikus Koalíció) és...
Hadházy Ákos információkat szerzett a Fidesz belső terveiről: Erre készülnek Orbánék szerinte
A Polt Péter leváltásáról szóló találgatások újabb fordulatot vettek: Magyar Péter után most Hadházy Ákos is megszólalt az ügyben, és azt állítja, valóban közeleg...
Magyar Péter robbantott: Körömszakadtáig tagadja a Fidesz de újabb álodaza lehet a párton belüli...
A NER falai recsegnek. Az elmúlt hetek politikai földmozgásait Magyar Péter legfrissebb bejegyzése csak tovább erősítette: a Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor hamarosan...
Élő egyenesben sült fel a Magyar Pétert lemondatni akaró „ellenzéki” politikus
A Kelemenet YouTube-csatorna új videóval jelentkezett, amely ismét nem kíméli Ferencváros polgármesterét, Baranyi Krisztinát.
A szókimondó, ironikus stílusáról ismert csatorna ezúttal "Ferencváros Evitáját" vette górcső...