Horst Köhler, Németország egykori elnöke, 81 éves korában, súlyos betegség után hunyt el családja körében – jelentette be a német elnöki hivatal szombaton.
Egy politikai életút
Köhler a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusaként 2004 és 2010 között töltötte be az államfői tisztséget. 2010-ben lemondott hivataláról, miután bírálatok érték egy interjúja miatt, amelyben...
Fóton a Telex stábja szerette volna kérdezni Orbán Viktort, azonban Simor Dánielt és Gombos Noémit a rendezők rendőri segítséggel dobták ki, miután sajtóakkreditációjukat megszüntették, és Simort még meg is rángatták. Az incidens hatalmas visszhangot keltett, és politikai szereplők is reagáltak rá.
A Demokratikus Koalíció politikusa, Kálmán Olga szombat délelőtt közleményben...
Magyarországon már-már hagyománnyá vált, hogy a politikusok vagyonnyilatkozatai közelebb állnak a fikcióhoz, mint a valósághoz. Nincs ez másként idén sem: Orbán Viktor friss vagyonnyilatkozata papíron további "szegényedésről" tanúskodik, miközben a miniszterelnöki fizetését az elmúlt három évben 1,5 millió forintról 6,5 millió forintra emelték.
A cinikus színház már annyira megszokottá vált,...
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke éles kritikát fogalmazott meg a Fidesz kormányával szemben legújabb Facebook-bejegyzésében. Kérdésként vetette fel, hogy Orbán Viktor vajon lesz-e elég bátor ahhoz, hogy bevallja vagyonnyilatkozatában a svájci, szingapúri és dél-amerikai bankszámlákat, ahol állítása szerint a családja a "több ezer milliárd forint ellopott közpénzt" tartja.
A...
Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője éles kritikát fogalmazott meg a jobboldali családpolitikával kapcsolatban, miután Novák Előd kismama fotószépségversenyt hirdetett. A politikus szerint a kezdeményezés nem önmagában problémás, hanem az a mögötte meghúzódó szemlélet, amely éles határvonalat húz a gyermekes és gyermektelen nők között, és ezzel kirekesztő módon kezeli...
Lázár Jánossal szembe jött a valóság, igaz olyan sebességgel mint a nyíregyházi gyors. Nem túl korán, de úgy néz ki az utolsó pillanatban mégis elrántotta a kormányt Orbán minisztere.
Nem jött be Lázár János építési és közlekedési miniszter szigorú intézkedése, bő fél év után ismét bevezetik az otthoni munkavégzést a...
A Tisza Párt elnöke szerint Niklán a helyi fideszes országgyűlési képviselő utasítására a polgármester boszorkányüldözést indított az óvodát 6 éve vezető óvónő és az intézmény dajkái ellen, mert elfogadták a Tisza ajándékát - írja a Szeretlek Magyarország.
Óvónőket fenyegetnek és próbálnak ellehetetleníteni Niklán, Berzsenyi Dániel falujában, mert karácsony előtt ajándékokat...
Újabb ismert arc távozik a kormányközeli médiából: Lentulai Krisztián, a HírTV Paláver című műsorának házigazdája bejelentette, hogy 18 év után elhagyja a csatornát és a kapcsolódó rádiós hálózatot - számolt be erről a Média1.
„Nehéz szívvel tudatom önökkel”
Lentulai élő adásban, több mint kétperces monológban közölte a hírt, melyben hangsúlyozta, hogy...
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Fejér Vármegyei Rendőr-Főkapitányságon a gárdonyi olajszivárgás kapcsán. A politikus szerint megalapozott a gyanú, hogy környezetkárosítás történt, és az ügy kivizsgálása elengedhetetlen annak érdekében, hogy a helyiek érdekei ne sérüljenek.
A MOL ugyan intézkedéseket tett a károk enyhítésére, de a...
Az MSZP megdöbbenéssel értesült a HírTV vezetőségének döntéséről, amelynek következtében öt, régóta a cégnél dolgozó munkavállalót bocsátottak el. Az ügy különösen aggályos, mivel a Sajtószakszervezet szerint az elbocsátások megtorló és megfélemlítő jellegűek voltak, miután az érintett dolgozók kollektív érdekvédelmi szervezkedésbe kezdtek - írta a baloldali párt közleményében.
Politikai nézetektől függetlenül...
Ezeket olvasta?
Ez is érdekelheti
Hadházy Ákos információkat szerzett a Fidesz belső terveiről: Erre készülnek Orbánék szerinte
A Polt Péter leváltásáról szóló találgatások újabb fordulatot vettek: Magyar Péter után most Hadházy Ákos is megszólalt az ügyben, és azt állítja, valóban közeleg...
Magyar Péter robbantott: Körömszakadtáig tagadja a Fidesz de újabb álodaza lehet a párton belüli...
A NER falai recsegnek. Az elmúlt hetek politikai földmozgásait Magyar Péter legfrissebb bejegyzése csak tovább erősítette: a Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor hamarosan...
Élő egyenesben sült fel a Magyar Pétert lemondatni akaró „ellenzéki” politikus
A Kelemenet YouTube-csatorna új videóval jelentkezett, amely ismét nem kíméli Ferencváros polgármesterét, Baranyi Krisztinát.
A szókimondó, ironikus stílusáról ismert csatorna ezúttal "Ferencváros Evitáját" vette górcső...
Még a fideszeseket is ledöbbentette Orbán emberének vállalhatatlan mondatai
A politikai közélet kritikus vizsgálata ritkán jár akkora visszhanggal, mint amikor a hatalom saját embereit kezdi ki a valóság – vagy épp saját korábbi...
Parádés: Az MSZP politikusa saját korábbi mondataival ütötte ki Orbánt
A sajtószabadság világnapján különös erejű politikai üzenet jelent meg a közösségi médiában. Gurmai Zita, az MSZP országgyűlési képviselője frappáns és kemény posztban emlékeztette Orbán...