Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége nem szeretné hogy párttá alakuljanak át, és Márki-Zay Péter Civilek Pártjába sem akarnak belépni a tagok, írta a HVG, miután több elnökségi taggal is beszélt.

Márki-Zay hétfő reggel közölte a Facebookon, hogy létrehozzák a Civilek Pártját, és az ezzel kapcsolatos kérdések végére a Mindenki Magyarországa Mozgalom május végi tisztújításán tesznek pontot.

A volt miniszterelnök-jelölt szerint az MMM, és az általa képviselt civilek nagyon sok hátrányt szenvedtek a választások során az ellenzéki együttműködésben amiatt, hogy az érdekeiket nem tudtuk egy párton keresztül érvényesíteni.

A mozgalom alapító tagja azt mondta, hogy Márki-Zay Péter elnök a pártalapításához közgyűlési hozzájárulás nélkül nem használhatja fel sem a mozgalmat, sem pedig a Kossuth Köröket.

Magyarék nem fogják hagyni, hogy bárki kisajátítsa a mozgalmukat, és az elnökségi ülésen is elutasítják Márki-Zay terveit.

Magyar a Civilek Pártja nevet egyébként úgy jellemezte, hogy az egy politológiai abszurditás.

Kész Zoltán sem támogatta Márki-Zayt. Szerinte ugyan lenne helye egy új pártnak, de azt nem a választáson súlyos vereséget szenvedő hódmezővásárhelyi polgármesternek kellene vezetnie.

Az Egységben Magyarországért korábbi egyházpolitikai felelőse, Lukácsi Katalin is jelezte, hogy nem lép be Márki-Zay új pártjába, ahogy Hadházy Ákos is ugyanezt tette.

Üveges Gábor, az MMM elnökségi tagja sem lesz tagja a Civilek Pártjának, a mozgalmuk független akar maradni a párttól.

Szerinte még nem telt el annyi idő a választás óta, hogy levonták volna a konzekvenciákat, ráadásul úgy gondolja, Magyarországnak nincs ideje még egy rossz kísérletre.

via: HVG


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...