Jakab Péter - Fotó: atv
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A mai nap ünnepi nap a Fidesznek, de ezek a fránya ellenzékikek csak nem nyugszanak.

toporzékol a jobboldal. Egész egyszerűen nem tudják elviselni, hogy az ellenzék is megszólal azon a szent napon amikor a parlament a következő Orbán kormányról szavaz.

Volt minden. Kövér László például liluló fejjel fenygette meg Gyurcsány Ferencet, mert – öhm nem túl szépeket mondott a frissen megalakult kormányról.

De Jakab Péter a Jobbik elnökének szavai után is toporzékolás volt, ugyanis a pártelnök közleményben tudatta:

„Ha az emberek béremeléséről, nyugdíjemelésről, az egészségügy, az oktatás vagy a közbiztonság rendbetételéről kell dönteni, a Jobbik ott lesz” – áll a pártelnök közleményében, ahogy az is:

„hülyeségekről azonban nem szavazunk”.

„Az, hogy egy gengszter legyen a törvényeink legfőbb ura a parlamentben, épp oly abszurd, mint az, hogy az ovisok nemi átalakító műtétet akarnak a micimackó csoportban. Agyrém. A rádiókabaréban még talán elmegy, a törvényhozás épületében azonban nem”

– írja Jakab és hozzáteszi, szavazás helyett beterjesztik a javaslatukat az alapvető élelmiszerek áfamentességéről.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Horváth Csaba beolvasott Orbánéknak – Ön szerint igaza van?

Itt lenne az ideje annak, hogy a kormány „kivegye az önkormányzatok zsebéből a kezét" – fogalmazott az MSZP fővárosi frakciójának vezetője szerdán a Fővárosi...

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...