Még Hadházy is megpróbálta lebeszélni Márki-Zay Pétert

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Hétfő reggel jelentette be az ellenzéki összefogás volt miniszterelnök-jelöltje, hogy új pártot alapít. Ne tévedjünk, ez úgy kellett az ellenzéki oldalnak, mint egy falat kenyér. Ja nem.

Arról van szó, hogy MZP nem fogta még fel, hogy megbukott, mint politikus, ugyanis a vezetésével – és személye miatt – az ellenzék rosszabb eredményt ért el, mintha vezető nélkül vág neki a választásoknak.

MZP bejelentésére, mely szerint új pártot alapít, Facebook-oldalán reagált Hadházy Ákos, aki szerint a bejelentés elsietett és nem elég megalapozott.

„Sokan kérdezik tőlem, hogy szükség van-e új pártra. Egyszavas választ nem tudok erre adni. Azt mondhatom: szükség lehet rá, de csak több feltétel teljesülése esetén, megfelelően előkészítve, a kellő időben és semmiképpen nem egyszemélyes show formájában szabad nekivágni.

Ha valaki nem így tesz, akkor csak egy (vagy kettő, három, négy) újabb párt jön a meglevő, állami pénzen létező kis pártok mellé” – írja bejegyzésében.

Hadházy szerint a Fidesz mindent megtesz azért, hogy a mostani felállásban maradjon meg az ellenzék. „Amíg ő osztja a pénzt és működik a propagandagépezet, addig ő diktálja a játékszabályokat, vagyis bármit megtehet a status quo fenntartásáért.”

Hangsúlyozza, hogy Márki-Zay pártalakítási tervei nem ebbe a sorba illeszkednek, mégis megpróbálta lebeszélni a szerinte elsietett és nem kellően megalapozott bejelentéséről, és ő maga nem fog csatlakozni. Ugyanakkor sok sikert kívánt neki.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours