Brutális számokat közölt a DK: Orbánék ezeket próbálják kozmetikázni

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Azonnali cselekvésre van szükség a DK szerint.

Szinte nincs olyan élelmiszer, amelyet ne érintene az elképesztő ütemű árdrágulás –

figyelmeztet a Demokratikus Koalíció, mely ugyanazzal a listával indult neki egy bevásárlásnak, mint tavaly májusban, hogy felmérje, mennyit drágultak az élelmiszerek egy év leforgása alatt.

Míg egy éve 10 db tojásért 499 forintot fizettünk, addig mostanra már 799 forintot kértek el.

Elképesztő ütemben emelkedett a barna kenyér ára is, a tavalyi 249 forint helyett mostanra 399 forintos összeg szerepelt a számlán, de érezhetően többet kellett fizetnünk az ásványvízért és a szénsavas üdítőitalokért is” – írják szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményükben.

A Demokratikus Koalíció úgy látja, Orbán Viktor kormánya karba tett kézzel, érdemi cselekvés nélkül figyelte, ahogy a rekordtempójú infláció elsodorja az élelmiszerárakat.

A párt ezért most követeli, hogy kormány csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját, ugyanis az utolsó órában vagyunk szerintük.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours