Jakab Péter, Jobbik elnök - Fotó: Alfahír
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Azonnali és radikális beavatkozásra van szükség!

Az élelmiszerekre vonatkozó általános forgalmi adó (áfa) ideiglenes elengedését szorgalmazta pénteki online sajtótájékoztatóján a Jobbik elnöke, Jakab Péter.

Olyan idők köszöntöttek ránk, amikor azonnali és radikális válaszokat kell adni a felmerülő problémákra, hiszen egy év alatt 50 százalékkal drágult a tészta, a kávé, a paradicsom, a tojás, a zsemle és a kifli, míg a liszt ára 25 százalékkal emelkedett – érvelt Jakab Péter az MTI tudósítása szerint.

Hozzátette,a magyarok jelentős hányada most már kénytelen alapvető élelmiszerekről is lemondani, mert ilyen árak és ilyen bérek, nyugdíjak mellett nem futja rá.
Az ellenzéki politikus szerint az emberek egyharmada a tejen és a kenyéren is spórol. Jakab Péter úgy értékelt: ebben a helyzetben a megszorítás netovábbja fenntartani az élelmiszerek 27 százalékos áfakulcsát, amivel a kormány „nyerészkedik” a magyarokon ahelyett, hogy megvédené őket a drágulástól.

A Jobbik elnöke azt is megemlítette, hogy a lengyel kormány már megtette ezt a lépést, ami Magyarországon évente mintegy 180 milliárd forintos költségvetési bevételkiesést okozna, vagyis ahogy számoltak, az élelmiszeráfa elengedésével ennyit lehetne otthagyni az emberek pénztárcájában.

Forrás: 24.hu


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...