Komjáthi Imre már első napirend előtti felszólalásával felkavarta az állóvizet.
Az újonc képviselő ugyanis megmutatta, hogy a baloldaliság korántsem szitokszó, hanem a dolgozó magyar emberek érdekének képviseletét jelenti – írja a Pesti Bulvár.
A lap szemléje szerint, az MSZP-s honatya kíméletlenül sorolta azokat az ügyeket, amelyekben a Fidesz-kormány stratégiai partnerei kegyetlenül bánnak a magyar dolgozókkal.
Első példaként a Tungsramnál elindult tömeges létszámleépítést említette, amely családok ezreinek életét teheti tönkre. Mint mondta:
A FIDESZ-KORMÁNY TÉTLENÜL NÉZI 1600 DOLGOZÓ KIRÚGÁSÁT,
ahogy Dunaújvárosban, Makón vagy Esztergomban is csak némán tűrték a magyar munkásokat ért sérelmeket. Komjáthi nyíltan kimondta: a rabszolgatörvénnyel és a sztrájkjog korlátozásával
A FIDESZ KORMÁNY A TŐKÉSEKET, A MULTIKAT SZOLGÁLJA, A MAGYAR MUNKAVÁLLALÓKAT PEDIG KISZOLGÁLTATJA.
Az ellenzéki képviselő konkrét példát is hozott.
A Kanizsaújság.hu értesülései alapján felidézte: amikor március végén a város közgyűlése napirendre akarta tűzni az esetleges elbocsátásokat, a fideszes Balogh László polgármester bejelentette, hogy ő a Fidesz-frakció többi tagjával együtt nem vesznek részt az ülésen.
A FIDESZT NEM ÉRDEKELTE TÖBB MINT EZER EMBER SORSA, A VÁLASZTÁSOKIG TITKOLTÁK A TÖBB SZÁZ DOLGOZÓ KIRÚGÁSÁT,
amit aztán egy héttel a választás után már bejelentettek. Komjáthi Imre kijelentette: ő rögtön felvette a kapcsolatot a helyi szakszervezetek vezetőivel.
„A baloldal Nagykanizsán is azon van, és Újpesten is mindent megtesz, hogy segítse a kormány partnere által kirúgott emberek százait”
– jelentette ki a képviselő, hozzátéve: a gyárban dolgozók átlagéletkora 50 év körül van, vagyis utánuk már nem kapkodnak a munkaerőpiacon.
EZERHATSZÁZ MAGYAR CSALÁD VÁRJA, HOGY A KORMÁNY MEGSZÓLALJON, ÉRDEMI LÉPÉSEKET TEGYEN – JELENTETTE KI KOMJÁTHI IMRE,
aki szerint a Fidesz-kormány által kötött stratégiai megállapodásokból pont az hiányzik, ami a lényeg: a magyar munkavállalók védelme.
„Milyen garanciákat kér a kormány a dolgozók érdekében és milyen garanciákat vállal a stratégiai partnerük?
Joggal várható el sok milliárd forint adófizetői támogatásért cserébe, hogy a munkavállalók munkavédelmi és munkajogi biztonságot kapjanak.”
– jelentette ki Komjáthi Imre.
A SZENVEDÉLYES VÁDBESZÉDRE A FIDESZES ÁLLAMTITKÁR LÁTHATÓAN NEM TUDOTT ÉRDEMBEN REAGÁLNI.
Bodó Sándor a szokásos fideszes frázisok, a választások eredményére való mutogatáson kívül ugyanis arra egyáltalán nem válaszolt, hogy milyen értelme van a stratégiai partnerségnek, ha a Fidesz-kormány nem képes megvédeni a magyar dolgozók érdekeit.
+ There are no comments
Add yours